Villarreal U19 - Manchester United U19 1-2

A Manchester United fiataljai idegenben tudták legyőzni a Villarreal U19 csapatát egy hihetetlen fordítást követően és ezzel átvették a vezetést a UEFA Ifjúsági liga F-csoportjában.


A United akadémiai csapata hazai pályán nemrégiben 1-4 arányban szenvedett komoly vereséget a Villarreal U19 csapata ellen, de a Vörös Ördögöknek kedd délután nem csak, hogy sikerült visszavágniuk, de ennek köszönhetően előkelő helyzetben várhatják majd a Young Boys U19 elleni hazai mérkőzést. Hasonlóan a felnőtt csapathoz, a továbbjutás itt is biztos, a csoportelsőbbség lesz náluk a tét.

 

A mérkőzés első komolyabb helyzete a Villarreal csapatához fűződik, miután Jimenez ugratta ki nagyszerűen Pascualt, aki nem volt lesen, húzott egyet a labdán, ami Benett lábai között átcsúszott, így a spanyolok támadója tisztán tüzelhetett a kapura, de mivel Vitek jól helyezkedett kiütötte a labdát, amit végül Mengi vágott ki a büntetőterületen kívülre.

 

Nemsokkal később ismét Pascual kapott remek labdát, amit a jobb szélen a kapu felé vezetett, majd éles szögből lőtt, de Vitek ezt a próbálkozást is hárítani tudta és a felszabadítás sem váratott magára sokáig Benettnek köszönhetően.

 

A spanyolok következő rohamánál azonban kapitulált a csapat. Rodri jóval a büntetőterület előttről adott remek labdát a befelé haladó Jimenez felé, aki a kapu jobb felső sarkába fejelte a labdát. Viteknek esélye sem volt. 1-0.

 

Még a félidő előtt megduplázhatta volna előnyét a Villarreal. A kapus hosszú kirúgását követően a United védelmében támadt egy kis zavar a labda érkezését követően, amit Pascual igyekezett kihasználni, de az ajtó-ablak helyzetet nem tudta értékesíteni, ugyanis a kiérkező Vitek lábában elakadt a próbálkozás.

 

Az első félidőben értékelhető United támadást nem volt, így 1-0-s hátránnyal fordulhatott a csapat.

 

 

A 61. percig kellett várni a Vörös Ördögök első értékelhető helyzetére, amiből azonnal egyenlíteni is tudtak. A jobb oldalon Elanga kapott remek labdát, amit a büntetőterületig vezetett, majd az üresen érkező McNiell-hez tálalt, akinek már csak be kellett kotornia azt az üres kapuba. 1-1.

 

Több próbálkozása is volt a csapatoknak a mérkőzés eldöntésére, főleg a 64. percben történő hármas cserét követően, ahol Garnachio, Mather és Savage jöhettek fel a pályára segíteni a társaknak. Úgy tűnt a cserék jónak is bizonyulnak, mert a második félidőben dominált a csapat.

 

Miután az első félidőben kapura lövésig sem jutottak a United fiataljai, a 85. percben mégis el tudták süllyeszteni a Sárga Tengeralattjárót. Elanga passzolt Hanibal felé, aki a bal oldalon felvezette a labdát, laposan középre passzolt, ahol Mather érkezett és bepöckölte az ellenfél kapujába. 1-2.

 

A végeredményen már nem tudtak változtatni a felek, így a csapat a tabella élére került és már biztos a továbbjutása. Következő ellenfél a Young Boys U19 lesz hazai pályán december 8-án 16:00-kor.

 

Összefoglaló:

 

United: Vitek - Jurado, Benett, Mengi, Hardley (Mather 64), Fernandez, Hansen, Mainoo (Savage 64), Mejbri, Elanga, McNeill (Garnacho 64)

Nem használt cserék: Fredricson, Hanbury, Norkett, Oyedele

Gólok: McNiell 61, Mather 85 - Jimenez 34


ManUtd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!