Matic: Fényes jövő vár Fredre és McTominay-re
Nemanja Matic, a Manchester United középpályása úgy véli, hogy csupán idő kérdése, hogy Fred és McTominay mikor kapják meg a megérdemelt elismerést.
Fred dicséretben részesült a 3-2-re megnyert Arsenal elleni találkozót követően, a Crystal Palace ellen pedig győztes gólt szerzett. Matic a United középpályásainak egyik legrutinosabb tagja mindkét játékossal sokat dolgozik és tanácsokkal látja el őket és úgy véli, hogy ezeknek köszönhetően társai sokat fognak fejlődni.
"Először is ők nagyszerű emberek" - mondta Matic a keddi sajtótájékoztatón. "Nagyszerűk az öltözőben és fontos játékosok a csapatban, akik meccsről-meccsre fejlődnek."
"Nem kapnak annyi dicséretet a meccsek után, mint azok, akik a gólokat lövik, de előbb-utóbb megkapják, amit megérdemelnek, hiszen minden egyes mérkőzésen sokat fejlődnek."
"Továbbra is ilyen keményen kell dolgozniuk és akkor biztos vagyok benne, hogy fényes jövő vár rájuk."

Fred és McTominay a legutóbbi 4 mérkőzésen kezdők voltak, a United pedig veretlen maradt ezeken a találkozókon úgy, hogy legyőzték a Villarrealt, az Arsenalt és a Crystal Palace-t, valamint ikszeltek a Chelsea ellen.
Mivel a Bajnokok Ligája kieséses szakaszába már biztosan továbbjut első helyen a United, valószínűleg a brazil és a skót játékos is pihenőt kap majd a svájciak elleni találkozón.
A szerb középpályás elmondta, hogy a szándékuk az, hogy fenntartsák a jó szériát, hogy továbbra is magabiztosságot mutasson a csapat.
"Ha nyered a meccseket, akkor természetesen minden könnyebb, mert tele leszel önbizalommal. Úgy gondolom, hogy fontos a lendület megőrzése és meccsről-meccsre hoznunk kell a jó teljesítményt. Mindig a következő a legfontosabb. Folytatni fogjuk, amit elkezdtünk. Tudjuk, hogy mit csináltunk jól az elmúlt meccseken és azzal is tisztában vagyunk, hogy hol hibáztunk. Ezeket folyamatosan javítjuk, hogy a lehető legjobb teljesítményt tudjuk nyújtani a következő meccsen."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor
Manchester United - Young Boys
Bajnokok Ligája - Csoportkör, 6. forduló
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Newcastle
Premier League 18. fordulóOld Trafford
2025-12-26 21:00
Premier League 17. forduló
Villa Park
2025-12-21 17:30
2025-12-15 21:00
2025-12-08 21:00
2025-12-04 21:00
2025-11-30 13:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 17 | 31 | 10 | +21 | 39 |
| 2 | Manchester City | 17 | 41 | 16 | +25 | 37 |
| 3 | Aston Villa | 17 | 27 | 18 | +9 | 36 |
| 4 | Chelsea | 17 | 29 | 17 | +12 | 29 |
| 5 | Liverpool | 17 | 28 | 25 | +3 | 29 |
| 6 | Sunderland | 17 | 19 | 17 | +2 | 27 |
| 7 | Manchester United | 17 | 31 | 28 | +3 | 26 |
| 8 | Crystal Palace | 17 | 21 | 19 | +2 | 26 |
| 9 | Brighton & Hove Albion | 17 | 25 | 23 | +2 | 24 |
| 10 | Everton | 17 | 18 | 20 | -2 | 24 |
| 11 | Newcastle | 17 | 23 | 22 | +1 | 23 |
| 12 | Brentford | 17 | 24 | 25 | -1 | 23 |
| 13 | Fulham | 17 | 24 | 26 | -2 | 23 |
| 14 | Tottenham | 17 | 26 | 23 | +3 | 22 |
| 15 | Bournemouth | 17 | 26 | 29 | -3 | 22 |
| 16 | Leeds United | 17 | 24 | 31 | -7 | 19 |
| 17 | Nottingham Forest | 17 | 17 | 26 | -9 | 18 |
| 18 | West Ham | 17 | 19 | 35 | -16 | 13 |
| 19 | Burnley | 17 | 19 | 34 | -15 | 11 |
| 20 | Wolves | 17 | 9 | 37 | -28 | 2 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Newcastle
Premier League, 18. forduló