Bailly várhatóan nem kerül kölcsönbe januárban
Eric Bailly várhatóan nem távozik kölcsönbe a Manchester Unitedtől az AC Milan csapatához januárban.
A Sky Italy arról számolt be, hogy az elefántcsontparti védőt érdekelné egy esetleges olaszországi kölcsönszerződés, ám a United nem tervezi januárban kölcsönadni játékosát.
Az AC Milan új belső védő igazolását tervezi és erős érdeklődést mutatnak a United játékosa iránt, aki jelen pillanatban az Afrika Nemzetek Kupáján tartózkodik az elefántcsontparti válogatottal. Bailly ebben a szezonban minden sorozatot figyelembe véve hétszer lépett pályára a manchesterieknél, legutóbb pedig a Burnley elleni 3-1-es győzelem alkalmával láthatták pályán a csapat szurkolói.
Hét pályára lépése közül 3 alkalommal mutathatta meg magát a klub ideiglenes menedzserének, Ralf Rangnicknak az irányítása alatt. A 27 éves védő egyébként nemrég hosszabbított szerződést és jelenlegi kontraktusa 2024 nyaráig szól. A Sky Sports News információi szerint egyébként Bailly tartott attól, hogy klubja csak azért akart szerződést hosszabbítani, hogy esetleges eladása során magasabb összeget tudjanak érte kérni.

A védő 2016-ban igazol a Unitedbe a Villarreal csapatától, ám pályafutását az angol rekordbajnoknál több sérülés is hátráltatta. Több, mint 90 meccset kellett kihagynia sérülés miatt klubjánál, 20-nál több meccset egy szezonon belül pedig eddig összesen csupán két szezonban tudott játszani.
A Sky Sports Newsnak adott tavalyi interjújában ezt mondta: "Tudják, többet akarok tenni ezért a klubért, mert a rossz időkben is segítettek nekem és erre nagyon büszke vagyok."
Bailly-ra Ole Gunnar Solskjaer is inkább kiegészítő, vagy tartalék opcióként számított az általa preferált Harry Maguire - Victor Lindelöf páros mögött, és Ralf Rangnick irányítása alatt sem tudta bebetonozni helyét a Vörös Ördögök kezdőjébe.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |