Rangnick: Egy United játékosnak mindig motiváltnak kell lennie
Ralf Rangnick véleménye szerint a Manchester United játékosainak sohasem szabad, hogy problémát jelentsen a motiváció.
Az ideiglenes menedzsert a pénteki sajtótájékoztatóján megkérdezték, hogy közre játszott-e a motiváció hiánya az elmúlt hetek rossz teljesítményében, miközben a Vörös Ördögök a Bajnokok Ligája indulást jelentő helyezésért küzdenek.
"Ez nem lehet probléma egy olyan klubnál, mint a Manchester United" - válaszolta a német. "A Manchester Unitedben játszó játékosoknak mindig meg kell legyen a motivációja."
"Ha megnézzük az Everton elleni találkozót, a gólig mi irányítottunk a találkozón. Nem azt mondom, hogy kiemelkedően jól játszottunk, de irányítottuk a meccset. Az oldalvonal mellett állva az volt az érzésem, hogy minden máshogy sikerül, ha mi szerezzük meg a vezető gólt, de sajnos nem tettük meg."
"Bekaptuk a gólt és onnantól kezdve valami megváltozott. Megváltozott a hangulat a stadionban és az energiaszintünk is visszaesett. Ennek pedig nem szabad megtörténnie."

"Még, ha kapunk is egy gól, ami előfordulhat, akkor is tisztában kell lennünk azzal, hogy mi vagyunk a jobb csapat és képesek vagyunk uralni a játékot. Ez nem így volt és ennek valószínűleg az önbizalomhoz van inkább köze."
A szombati, Norwich elleni összecsapás az első a hátralévő 7 bajnokiból és az ezeken elér eredmények fogják eldönteni, hogy a United képes lesz-e kvalifikálni magát Európa legerősebb kupasorozatába. Sajnos ez nem csak a csapattól, hanem a Spurs, az Arsenal és a West Ham eredményeitől is függ jelen pillanatban, akik a tabella 4., 5. és 6. helyén tanyáznak.
"Nincs értelme találgatni, hogy vajon más csapatok hogyan fognak szerepelni, vagy, hogy fognak-e pontokat veszíteni" - mondta Rangnick. "Amíg nem tudjuk megnyerni a saját meccseinket, addig nem számít a többiek eredménye, ezért a holnapi találkozónkra összpontosítunk, amelyen ismét 75000 szurkolónk előtt fogunk játszani. Mindezt szeretnénk a legmagasabb szinten tenni és itthon tartani a 3 pontot."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Wolves vs Manchester United
Premier League 15. fordulóMolineux Stadium
2025-12-08 21:00
Premier League 14. forduló
Old Trafford
2025-12-04 21:00
2025-11-30 13:00
2025-11-24 21:00
2025-11-08 13:30
2025-11-01 16:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 15 | 28 | 9 | +19 | 33 |
| 2 | Manchester City | 15 | 35 | 16 | +19 | 31 |
| 3 | Aston Villa | 15 | 22 | 15 | +7 | 30 |
| 4 | Crystal Palace | 15 | 20 | 12 | +8 | 26 |
| 5 | Chelsea | 15 | 25 | 15 | +10 | 25 |
| 6 | Everton | 15 | 18 | 17 | +1 | 24 |
| 7 | Brighton & Hove Albion | 15 | 25 | 21 | +4 | 23 |
| 8 | Sunderland | 15 | 18 | 17 | +1 | 23 |
| 9 | Liverpool | 15 | 24 | 24 | 0 | 23 |
| 10 | Tottenham | 15 | 25 | 18 | +7 | 22 |
| 11 | Newcastle | 15 | 21 | 19 | +2 | 22 |
| 12 | Manchester United | 14 | 22 | 21 | +1 | 22 |
| 13 | Bournemouth | 15 | 21 | 24 | -3 | 20 |
| 14 | Brentford | 15 | 21 | 24 | -3 | 19 |
| 15 | Fulham | 15 | 20 | 24 | -4 | 17 |
| 16 | Leeds United | 15 | 19 | 29 | -10 | 15 |
| 17 | Nottingham Forest | 15 | 14 | 25 | -11 | 15 |
| 18 | West Ham | 15 | 17 | 29 | -12 | 13 |
| 19 | Burnley | 15 | 16 | 30 | -14 | 10 |
| 20 | Wolves | 14 | 7 | 29 | -22 | 2 |
Szavazás
TV műsor
Wolves - Manchester United
Premier League 15. forduló, ÉLŐ