Rangnick: A United továbbra is vonzó lehetőség
Ralf Rangnik úgy vélik, hogy a Manchester United még a 2022/23-as Bajnokok Ligája részvétel nélkül is esélyes arra, hogy a legfontosabb transzfercélpontokat megszerezze.
A Vörös Ördögök Arsenal elleni 3-1-es veresége oda vezetett, hogy a csapat menedzsere kénytelen volt elismerni, hogy a legjobb 4 közé jutás már nem reális, de kihangsúlyozta a Chelsea elleni találkozót megelőző sajtótájékoztatóján, hogy a klub továbbra is vonzó a játékosok számára, amit az is igazol, hogy Bruno Fernandes nemrégiben szerződést hosszabbított a rekordbajnokkal.
Elmondása szerint szintén pozitívum, hogy Európa egyik legjobb edzőjét, Erik ten Hagot nevezték ki menedzsernek a következő szezontól, ami a potenciális célpontoknak szintén vonzó lehet, emellett pedig maga Rangnick is örömmel segít a megújítással kapcsolatos munkálatokban.
"Persze, jobb lenne, ha a következő szezonban a Bajnokok Ligájában játszanánk" - ismerte el a Chelsea elleni meccs sajtótájékoztatóján a német menedzser. "De más csapatok is vannak ebben a helyzetben, mint mi."

"Nem gondolom, hogy a United esetében ez problémát okozna az átigazolások tekintetében és ha megnézzük Bruno is hosszabbított a csapattal. Ez a klub egy vonzó klub és az új menedzserrel, új megközelítéssel méginkább érdekes lesz és alig várom, hogy segíthessek Eriknek és a stáb többi tagjának megszerezni a legjobb játékosokat és így a következő szezonban a United újra top klub lehet."
Tuchel csapata ellen csütörtök este lépnek pályára Rangnick fiai. A Vörös Ördögök a 6. helyen állnak az Arsenal és a Tottenham mögött, akik még kevesebb találkozót is játszottak. A Kékek a 3. helyen tanyáznak és ezt a pozíciót szeretnék megerősíteni a hétközi találkozón, melyet előbbre hoztak, mivel a londoniak az FA-kupa döntőjében is érdekeltek.
A United a közelmúltban több alkalommal is remek eredményt ért el a fővárosi csapattal szemben, akik régóta nem örülhettek győzelemnek az Álmok Színházában.
Rangnick elárulta azt is, hogy a felnőtt keretből csupán 14 játékos áll rendelkezésére, így várhatóan több fiatalt is látni fogunk a padon, vagy akár a kezdőben is.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Liverpool
Premier League 35. fordulóOld Trafford
2026-05-03 16:30
Premier League 34. forduló
Old Trafford
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
2026-04-13 21:00
2026-03-20 21:00
2026-03-15 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 34 | 64 | 26 | +38 | 73 |
| 2 | Manchester City | 33 | 66 | 29 | +37 | 70 |
| 3 | Manchester United | 34 | 60 | 46 | +14 | 61 |
| 4 | Liverpool | 34 | 57 | 44 | +13 | 58 |
| 5 | Aston Villa | 34 | 47 | 42 | +5 | 58 |
| 6 | Brighton & Hove Albion | 34 | 48 | 39 | +9 | 50 |
| 7 | Bournemouth | 34 | 52 | 52 | 0 | 49 |
| 8 | Chelsea | 34 | 53 | 45 | +8 | 48 |
| 9 | Brentford | 34 | 49 | 46 | +3 | 48 |
| 10 | Fulham | 34 | 44 | 46 | -2 | 48 |
| 11 | Everton | 34 | 41 | 41 | 0 | 47 |
| 12 | Sunderland | 34 | 36 | 45 | -9 | 46 |
| 13 | Crystal Palace | 33 | 36 | 39 | -3 | 43 |
| 14 | Newcastle | 34 | 46 | 50 | -4 | 42 |
| 15 | Leeds United | 34 | 44 | 51 | -7 | 40 |
| 16 | Nottingham Forest | 34 | 41 | 45 | -4 | 39 |
| 17 | West Ham | 34 | 42 | 58 | -16 | 36 |
| 18 | Tottenham | 34 | 43 | 53 | -10 | 34 |
| 19 | Burnley | 34 | 34 | 68 | -34 | 20 |
| 20 | Wolves | 34 | 24 | 62 | -38 | 17 |