Stam: A csapatnak meg kell ragadnia az esélyt
Jaap Stam úgy gondolja, hogy a Manchester Unitednek még Erik ten Hag érkezése előtt biztosítania kell az európai kupaszereplést .
A Bajnokok Ligája helyezés gyakorlatilag elérhetetlen már a Vörös Ördögök számára, miután öt ponttal vannak lemaradva a negyedik helyezett Arsenal mögött, és Rangnick legénysége már csak két mérkőzést fog játszani. Ezzel szemben az Ágyúsoknak és a Tottenham is még négy találkozója van hátra, köztük egy egymás elleni észak-londoni derbi május 12-én.
A United jelenleg a 6. a Premier League tabelláján, ami az Európai-liga indulásra elegendő, akárcsak az 5. helyezés. A csapat a 7. helyezéssel a Konferencia-ligát érheti el, ahol a United még nem szerepelt, bár a versenysorozatot csak 2021-ben hozták létre. Sokak számára azonban vitatott téma volt az is, hogy a Unitednek talán jobbat tenne, ha nem venne részt egyáltalán európai tornán.
Az Arsenal négy közé jutását sokak szerint az segítette elő, hogy hetente egy mérkőzést játszottak, míg a Leicester City és a Chelsea Premier League győzelmei 2016-ban és 2017-ben szintén hétközi meccsek nélkül jöttek össze.
Stam viszont honfitársa, Ten Hag számára nagy lehetőségnek tartja akár az Európa-liga, akár a Konferencia-liga szereplést, arról nem is beszélve, hogy a csapat 2017 óta először emelhetne magasba kupát.
"Úgy gondolom, hogy jót tenne a csapatnak az európai kupaszereplés" - nyilatkozott Jaap a klubmédiának azt követően, hogy a csapat 3-0-ra győzedelmeskedni tudott a Brentford ellen."
"Szerintem mindig jó, ha az európai porondon meg tudod mutatni magad és azt, hogy mire vagy képes, hogyan teljesítessz, tudsz-e fejlődni vagy nem."
"A nap végén pedig jó érzés magasba emelni egy trófeát. A kollegák és még sok más ember kérdezte, mennyi időbe telik, mire a United újra kupákat nyerhet. Szerintem nem kell sok idő és ha európai versenyeken játszanak és az egyiket megnyerik, azt gondolom már jó munkát végeztek."

A 2022/23-as idény más lesz, mint az eddigiek, mivel a klubszezon közepén öt hét szünet várható, hogy lejátszhassák a 2022-es katari labdarúgó világbajnokságot.
A torna minden bizonnyal meg fogja zavarni a csapatok ritmusát szerte a kontinensen, keresztül vágja az európai versenyek csoportköreit és kieséses szakaszait, Stam pedig úgy érzi, itt a lehetőség, hogy a United felépítsen valamit.
"Úgy gondolom, hogy jó lesz ez a Unitednak és, ha jól teljesítenek a pályán az olyan érzést és ritmust ad nekik, aminek köszönhetően jól fogják venni a liga és az európai kupa sorozatok akadályait, világszerte az emberek pedig majd láthatják, ahogy új szintre emelkednek.
"Sosem tudhatod mi lesz a szezon vége, de úgy gondolom, ha van esély a győzelemre, akkor tenni kell érte. Meg kell ragadnod a lehetőséget."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Manchester United
Egykori játékosok
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |