Beharangozó: Brighton - Manchester United

Utolsó előtti bajnoki mérkőzését játssza Ralf Rangnick csapata az idei szezonban, az ellenfél pedig a Brighton lesz, akikkel a Premier League történetében még soha nem kényszerült pontosztozkodásra a United.


Mióta az angol élvonal Premier League névre hallgat, azóta a felek mindig dűlőre vitték a 3 pont sorsát, igaz nem találkoztak sokat egymással a sorozatban, mivel a mostani lesz mindössze a 10. összecsapásuk a PL-ben. Emellett egymás elleni történetük könyve sem túl vastag, mivel minden sorozatot figyelembe véve összesen 27 alkalommal mérkőztek meg egymás ellen.

 

A Sirályok az előzetesen várthoz képest szépen teljesítenek a szezonban, amit jelenlegi 9. helyezésük is igazol, emellett pedig számos nagy csapat orra alá tudtak borsot törni az idényben. Nemrég idegenben megverték a Tottenhamet és az Arsenalt is, a szezon korábbi szakaszában pedig döntetlenre tudták hozni a Liverpool és a Chelsea elleni találkozóikat is. A Kékek ellen ez sikerült nekik hazai pályán és idegenben is és, bár a Vörös Ördögök eredményei a Brighton ellen arra engednek következtetni, hogy a mérkőzés nyerhető, biztosak lehetünk abban, hogy Graham Potter csapata nem fogja megkönnyíteni a rekordbajnok dolgát.

 

Rangnick fiai a Brentford elleni győzelemmel 6 pont távolságra kerültek az őket üldöző West Ham csapatától, akik viszont 1 találkozóval kevesebbet játszottak és pontszámban még beérhetik, sőt előzhetik is a Unitedet, akik most azért kell küzdjenek, hogy az Európa-liga indulást érő pozíciójukat megtartsák. Ehhez a Brightont le kell győzni és amennyiben a Kalapácsosok kikapnak idegenben a Norwich-tól, akkor már biztos az EL indulás, bár a Kanárik nem mondhatók legyőzhetetlen ellenfélnek Moyes csapata számára.

 

A hét folyamán és a múlt hétvégén is voltak visszatérő játékosok a sérültek táborából, így Rangnick számára valamivel nagyobb merítési lehetőség lesz a holnapi kezdő összeállításában, mi viszont bízunk benne, hogy a legutóbbi két mérkőzésen a padon ülő Fernandez, illetve a Chelsea ellen pár percet már kapó Garnacho kicsit nagyobb szerephez juthat akár már most szombaton is.

 

 

Akik hiányozhatnak:

 

Brighton: Moder (térdsérülés)

 

United: Greenwood (felfüggesztve), Pogba (vádlisérülés), Sancho (betegség), Shaw (vádlisérülés), Rashford (betegség)

 

 

Érdekességek:

 

A Manchester United elleni első 3 Premier League találkozójából kettőt megnyert a Brighton, a legutóbbi 6-ot viszont elveszítették.

 

A Vörös Ördögök minden sorozatot figyelembe véve legutóbbi 7 meccsüket megnyerték a Sirályok ellen, ami a leghosszabb folyamatos győzelmi sorozat egy másik, jelenleg Premier League csapat ellen.

 

A Brighton legutóbbi 5 Premier League meccséből 3-at megnyert 1 döntetlen és 1 vereség mellett. Ennyi győzelem ezt megelőzően 25 bajnoki alatt jött össze nekik, ami mellett 13 döntetlen és 9 vereség is szerepel, viszont legutóbbi 5 győzelmük mindegyike idegenben született és mindössze 5 olyan klub van, akik zsinórban 6 idegenbeli bajnokit nyertek úgy, hogy közben nem volt hazai győzelmük (legutóbb a Liverpool az előző szezonban).

 

A Manchester United legutóbbi 4 idegenbeli bajnoki meccsét elveszítette, ezt megelőzően 42 idegenbeli PL találkozó alatt volt 4 vereségük és a jelenlegi sorozat a leghosszabb folyamatos idegenbeli bajnoki vereségsorozat az 1980 decembere és 1981 márciusa közötti 6-os sorozat óta.

 

A Sirályok legutóbbi 8 hazai Premier League mérkőzésük egyikét sem tudták megnyerni (4 döntetlen, 4 vereség) a Brentford elleni 2-0-s győzelem óta. A sorozat történetében csak egyszer volt ilyen negatív sorozatuk 2020 júniusa és 2021 januárja között, amikor zsinórban 14 hazai bajnokin maradtak nyeretlenek.

 

Ralf Rangnick csapata legutóbbi 4, a tabella első felében található csapat elleni Premier League mérkőzésén nyeretlen 2 döntetlennel és 2 vereséggel. Utoljára 2016 szeptembere és decembere között volt hosszabb nyeretlenségi sorozatuk ilyen csapatokkal szemben Jose Mourinho regnálása alatt 3 döntetlennel és 2 vereséggel.

 

Cristiano Ronaldo 29 Premier League mérkőzésen 18 találatnál jár a Manchester Unitedben, ami pontosan annyi, amennyit az utolsó manchesteri szezonjában ért el, mielőtt a Real Madridhoz igazolt volna, csak akkor 33 meccsen jutott el ennyi találatig. Az utolsó játékos, aki több, mint 18 gólt lőtt egy PL szezonban a Vörös Ördögöknél az Robin van Persie volt, aki a 2012/13-as idényben 26 gólig jutott.

 

A Brighton támadója, Danny Welbeck korábban 8 bajnokin lépett pályára a United ellen, ezeken pedig 3 gólt jegyez, ezzel pedig ő a legeredményesebb ex-United játékos egykori csapata ellen.

 

Bruno Fernandes eddig 4 Brighton elleni Premier League találkozón 6 gólban vállalt szerepet (4 gól, 2 gólpassz) olyan leosztásban, hogy mind a 4 találkozón szerepelt a neve gól, vagy gólpassz tekintetében.

 

Leandro Trossard eddigi legjobb szezonját futja a Brightonban gólszerzés tekintetében a maga 7 találatával. Nála csak Neal Maupay ért el az idényben több gólt a Premier League-ben, szám szerint 8-at. Trossard egyébként legutóbbi 4 bajnokiján 3 gólt jegyez, ezt megelőzően 24 bajnoki alatt jött össze neki ugyan ennyi.

 

 

Egymás elleni statisztika:

 

Örökmérleg: 27 mérkőzés - 19 United győzelem, 5 döntetlen, 3 Brighton siker - gólarány 49/18 a United javára

 

Premier League: 9 mérkőzés - 7 United győzelem, 2 Brighton siker - gólarány 18/9 a United javára

 

 

A két csapat legutóbbi 5 bajnokijának az eredménye:

 

Brighton: GY, GY, V, D, GY

 

United: GY, V, V, D, GY

 

 

A két csapat legutóbbi 4 egymás elleni bajnokijának eredménye ebben a felállásban:

 

Brighton - United 2-3 (2020.09.26.)

Brighton - United 0-3 (2020.06.30.)

Brighton - United 3-2 (2018.08.19.)

Brighton - United 1-0 (2018.05.04.)

 

 

A csapatok legeredményesebb góllövői a bajnokságban:

 

Brighton: Maupay 8 gól, Trossard 7 gól, Mac Allister 5 gól, Welbeck 4 gól

 

United: Ronaldo 18 gól, Fernandes 10 gól, Greenwood 5 gól, Rashford 4 gól, Fred 4 gól

 

 

Premier League, 36. forduló

Brighton & Hove Albion - Manchester United

Amex Stadion, 2022.05.07. 18:30

 

 

A találkozó játékvezetője: Andrew Madley

 

 

Lehetséges kezdőcsapatok:

 

Brighton: Sanchez - Veltman - Dunk - Cucurella - Trossard - Mwepu - Caicedo - Bissouma - March - Mac Allister - Welbeck

 

United: Henderson - Dalot - Lindelöf - Varane - Telles - McTominay - Matic - Fred - Fernandes - Cavani - Ronaldo

 

 

ManUtdFanatics.hu tipp: 1-2

 

 

A mérkőzést a Digi Sport 1 élőben közvetíti.


manutdfanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!