Elanga véleménye az áttörést jelentő szezonról, Ronaldoról és Ten Hagról

A Sky Sports-nak adott exkluzív interjújában a Manchester United játékosa, Anthony Elanga beszélt áttörést jelentő szezonjáról, Erik ten Hag kinevezéséről, valamint Cristiano Ronaldoról is.


"Tudjuk, hogy csapatként nem voltunk elég jók" - mondta Anthony a Sky Sports-nak. "Mélyen legbelül tisztában vagyunk azzal, hogy sokkal jobban kell teljesítenünk, de itt az ideje, hogy pozitívan tekintsünk a jövőbe és felejtsük el a negatívumokat."

 

A 2021/22-es szezont a United már leírta magában, mely sokat ígért, mégis oly keveset hozott. A legtöbben arra számítottak, hogy kihívás elé fogják állítani a Premier League címért küzdő csapatokat, ehhez képest viszont gyorsan lemaradtak a jelenleg a címért küzdő Manchester City és a Liverpool csapatától is. A Vörös Ördögök ráadásul most a 6. helyen tanyáznak és a 4. hely megszerzésére sincs már valós esélyük.

 

Egy olyan szezon során, melyben Ole Gunnar Solskjaer elveszítette állását és Ralf Rangnick ideiglenes menedzser lett a United mindkét hazai kupasorozatban hamar búcsúzott, a Bajnokok Ligájában pedig a legjobb 1 között esett ki az Atletico Madrid ellen, így pedig már biztos, hogy a klub trófea nélkülisége továbbra is fennáll.

 

Azonban a káoszt hozó és csalódást jelentő szezon közepedte a 20 éves támadó, Elanga játéka fényes szikra volt a klub szurkolói számára. 

 

"Néha a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy azt mi szeretnénk" - mondta. "A legjobb csapatok is átesnek ilyen nehéz időszakokon. A szezon végén annyit tehetünk, hogy visszanézzük mit rontottunk el és mit tudunk jobban csinálni."

 

A Unitednek mindkét hátralévő meccsét meg kell nyerni ahhoz, hogy ne minden idők legrosszabb pontszámával zárják a Premier League szezont, amit még a 2013/14-es idényben hoztak össze 64 ponttal. Összességében most is ennyit érhetnek el.

 

 

"Még két meccsünk van hátra és az a célunk, hogy a lehető legerősebben fejezzük be a szezont. Össze kell szednünk magunkat és tűzbe kell jönnünk a következő idényre."

 

"TEN HAG IZGALMAS FUTBALLT TEREMTHET"

 

Az Ajax jelenlegi menedzserének érkezésével remélhetőleg a United képes lesz izgalmas focit játszani. A holland szakember kezdésként 3 évre váltja Ralf Rangnickot és elmondható róla, hogy a modern futball egyik legprogresszívabb edzője. Kifejezetten híres arról, hogy jó szeme van a fiatal tehetségekhez, Elanga pedig nagy rajongója stílusának.

 

"Mindenki láthatja, hogy hogyan szerepel az Ajax Európában. Ő egy nagyszerű menedzser fantasztikus eredményekkel. Láttam, hogy milyen jól tudja fejleszteni a fiatal játékosokat és pontosan ez az egyik oka annak, hogy nagyon izgatott vagyok, hogy majd együtt dolgozhatok vele."

 

"Nyilvánvalóan most arra koncentrálunk, hogy erősen fejezzük be a szezont, de nagyon pozitívan állok a következő évhez."

 

Arra a kérdésre, hogy Ten Hag mit tud adni a Unitednek Elanga így válaszolt: "Európai tapasztalatai vannak, ért az olyan fiatalok fejlesztéséhez, mint én és persze rajtam kívül is van számos fiatal játékos a klubnál. Izgalmas futballt hoz majd az Old Traffordra."

 

"Minden elkezdődik már a felkészülési időszakban és sok fog azon múlni, hogy mennyire fogadjuk meg az utasításait és a taktikai elképzeléseit. Remekül illeszkedni fog szerintem a klub filozófiájába és nagyon várom, hogy elkezdhessük a közös munkát."

 

"KÉSZEN ÁLLOK A KÖVETKEZŐ SZINTRE"

 

 

Függetlenül a nehéz szezontól Elanga emelt fővel járhat mióta Solskjaer irányítása alatt debütált a United felnőtt csapatában, amelynek azóta fontos tagja lett. Rangnick regnálása alatt már folyamatosan szerepelt, 3 gólt és 2 gólpasszt jegyez 25 mérkőzésen. Emellett pedig a svéd felnőtt válogatottba is meghívták.

 

"A felnőtt csapatban 25 meccset játszottam és bemutatkozhattam a válogatottban is, személy szerint rengeteget tanultam."

 

"Annak ellenére, ami a szezon során történt, továbbra is úgy érzem, hogy sikerült sokat fejlődnöm és készen állok arra, hogy a következő szezonban magasabb szintre emeljem a játékomat. Készen állok szintet lépni."

 

"Az a célom, hogy minden nap jobb legyek, ez az én filozófiám. Tisztában vagyok azzal, hogy mindig lehetek jobb, ehhez pedig csodálatos személyzet és nagyszerű játékosok vesznek körül és segítenek abban, hogy a céljaimat elérjem."

 

"TANULTAM HENRY-TŐL ÉS RONALDOTÓL IS"

 

Elanga célja a fejlődés, amihez több jelenlegi és egykori játékos tudását is igyekszik magába szívni. Egyikük az édesapja, a kameruni válogatott Joseph Elanga. 

 

"Nyilvánvaló, hogy felnézek apámra. Thierry Henry-t is szerettem nézni gyerekkoromban. Tudott bal szélsőt, jobb szélsőt és csatárt is játszani. Erős és gyors volt és piszkosul értett a gólszerzéshez. Mai napig megnézem a róla készült videókat és próbálok tanulni a játékából, próbálom a látottakat hozzáadni a saját játékomhoz. 

 

Csapattársak tekintetében nem lesz meglepő, hogy Elanga kitől meríti a legtöbb ihletet.

 

"Úgy nőttem fel, hogy a Unitedet néztem, szóval olyanokhoz szeretnék hasonlítani, mint Wayne Rooney, vagy Cristiano Ronaldo. Sokat beszélek az edzéseken Cristianoval, aki mindig ad valami jó tanácsot. Úgy nőttem, fel, hogy őt csodálhattam az Old Traffordon, most pedig vele játszhatok, csodálatos érzés."

 

"Sok más játékos is segít nekem, például Victor Lindelöf is, akivel a válogatottban is együtt játszunk. De ott van Juan Mata és Bruno Fernandes is. Sokat tanultam Zlatan Ibrahimovictól is a válogatottban. Remek tanácsai voltak számomra. Szóval rengeteg tapasztalt játékos van körülöttem és ez segít a magasabb szint elérésében."


skysports

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!