Malacia első Unitedes interjúja

A Manchester United új igazolása, Tyrell Malacia átigazolásának véglegesítését követően leült beszélgetni a klubmédiával is.


A dinamikus balhátvéd elárulta, hogy mennyire örül annak, hogy a Manchester Unitedbe igazolhatott és elárulta azt is, hogy miről beszélgetett a csapat új menedzserével, Erik ten Haggal. 

 

Köszöntünk a Manchester Unitednél! Milyen érzés, hogy Vörös Ördögnek mondhatod magad?

"Azt hiszem, hogy jelenleg nem tudnám jól megfogalmazni, hogy mit is érzek. Annyi minden történt az elmúlt hetekben és nagyon örülök, hogy itt lehetek."

 

Mit gondolsz, milyen lépés volt ez számodra a pályafutásod és az életed szempontjából?

"Szerintem minden téren rendben van ez. Mindig is arról álmodtam, hogy majd a Premier League-ben játszhatok és ahogy beszéltem az edzővel úgy gondoltam, hogy ez a megfelelő lépés és a megfelelő időpont."

 

 

A Feyenoord és a United története több ponton is kapcsolódik egymáshoz. Elég csak Robin van Persie-re, vagy Tahith Chongra gondolni. Beszéltél valakivel közülük, mielőtt eldöntötted, hogy Manchesterbe igazolsz?

"Nem, senkivel nem beszéltem erről a döntésemről. Korábban beszéltem Robinnal és mesélt a manchesteri tapasztalatairól, Tahith-tal is sokat beszéltem miután Angliába költözött és mindig jó volt hallgatni a történeteiket."

 

Szóval Robin jókat mondott Manchesterről?

"Igen, csupa jó dolgot mesélt. Azt mondta, hogy ez a legnagyobb klub és, hogy nagyon imádott itt játszani."

 

A nagy múlttal rendelkező Feyenoord csapatától érkeztél a Manchester Unitedhez, elárulod, hogy mit tudsz erről a csapatról?

"Ez a világ legnagyobb klubja. Mi sem bizonyítja ezt jobban a szurkolóknál, a nagyszerű stadionnál és a rengeteg trófeánál. Az új edző pedig úgy akar építkezni, hogy sikereket érjen el, én pedig a tagja akarok lenni ennek a csapatnak."

 

A Unitednél hosszú a névsor, ha a holland játékosokat nézzük. Van der Sar, Van Persie, Van Nistelrooy, Jaap Stam, hogy csak pár nevet említsünk. Izgatott vagy, hogy az ő örökségüket viheted tovább?

"Persze, hiszen felnézek rájuk, mert remekül teljesítettek itt és szeretnék azon hollandok táborába tartozni, akik kiemelkedőek voltak a Unitednél."

 

Követted esetleg az elmúlt években a Unitedet? Mi jut eszedbe mikor meghallod ezt a nevet?

"Az Old Trafford, csodálatos stadion. Néhány évvel ezelőtt voltam egy Nike Kupán a Feyenoorddal itt. Akkor azt mondtam apámnak, hogy egyszer visszatérek ide és tessék, megtörtént."

 

 

Úgy érted, hogy majd itt fogsz játszani?

"Igen."

 

Mit gondolsz arról, hogy majd 75000 ember előtt játszhatsz az Old Traffordon?

"Azt hiszem, hogy csodálatos lesz. Imádni fogok a hazai meccseken pályára lépni a szurkolók előtt és értük játszani."

 

Volt olyan United játékos, akit különösen csodáltál gyermekkorodban?

"Igen, Patrice Evra. Imádom a stílusát. Gyors és energikus."

 

Igen, ő hihetetlen karriert futott be a Manchester Unitednél. Inspirál ez téged?

"Igen, persze és még jobbat akarok csinálni. Tudom, hogy nehéz lesz, de direkt magasra tettem a lécet magamnak és el akarom érni a célomat."

 

Carringtonban együtt dolgozhatsz Erik ten Haggal, Michell van der Gaaggal, Donny van de Beekkel, Tahith Chonggal. Egy igazi holland különítmény. Segít ez téged a beilleszkedésben?

"Persze, ez megkönnyíti a dolgomat, de ma reggel már találkoztam néhány játékossal, szívesen fogadtak, ami nagyon jó érzéssel töltött el. Szóval igazából már most otthon érzem magam."

 

 

Sokat beszéltél telefonon az új menedzserrel arról, hogy mit akar itt építeni, illetve, hogy mit várna tőled?

"Igen, beszéltem vele telefonon, amikor mindenben megegyeztünk. Nagyon pozitív hangulata volt az egésznek és jó érzés fogott el. Mindenen javítani akar, nyerni akar és ezt alig várom."

 

Nagyjából egy hónappal az angliai szezonkezdet előtt csatlakoztál a csapathoz. Mennyire volt fontos számodra, hogy még most meglépd amit kell és, hogy így legyen időd beilleszkedni, megismerni az új csapattársakat mielőtt a felkészülési túra elindul?

"Szerintem ez fontos volt. Pénteken már indulunk és fontosnak tartom, hogy együtt tudjunk készülni a szezonra. Éreztem, hogy jönnöm kell, a többi meg majd szépen felépül a foci köré."

 

Említetted a túrát, hogy pénteken indultok. Várod már, hogy megtapasztald milyen a United szurkolóival találkozni szerte a világon?

"Hallottam már történeteket. Nagyon várom a thaiföldi részt, még sosem jártam ott, ahogy Ausztráliában sem, szóval ez teljesen új lesz számomra. Nagyon várom."

 

Lesz néhány meccsetek PL csapatok ellen, mint a Liverpool, a Crystal Palace, vagy az Aston Villa. Jónak tartod, hogy már ideje korán megtapasztalhatod milyen egy angol első osztályban szereplő ellenfél ellen játszani?

"Igen és szerintem ezek nagy meccsek lesznek. Izgatottan várom, hogy ezek ellen a csapatok ellen játszhassak."

 

Hogy jellemeznéd magad azoknak a United szurkolóknak, akik még esetleg nem láttak téged játszani?

"Erős vagyok a védekezésben, szeretek támadni, jól bánok a labdával és soha nem adom fel."

 

 

Manapság fontos a szélső védők szerepe a támadásokban, bele tudsz illeszkedni ebbe a gépezetbe?

"Igen, persze. Beszéltem az edzővel, adott is néhány tanácsot, amin dolgoznom kell, de azt is mondta, hogy ne aggódjak, idővel minden jönni fog, ahogy kell."

 

Azt hallottuk, hogy sokan Edgar Davids-hoz hasonlítottak téged a kitartásod miatt. Róla mintáztad a játékod?

"Igen, beszéltem is vele. Akkor azt mondta, hogy még nem vagyok az ő szintjén, de, ha vele dogozom, akkor el fogok jutni oda. Kíváncsi vagyok, hogy tényleg sikerülhet-e?!"

 

Mi már láttuk, hogy a pályán nagyon energikus, hangos játékos vagy. Milyen vagy a pályán kívül?

"Szeretem a zenét és viszonylag sokat vagyok egyedül, vagy a családommal. Nem szeretek annyira a rivaldafényben tündökölni. Nem ez a dolgom."

 

Egyszer azt mondtad, hogy a bálványod egyben a legjobb barátod is. Fontos számodra a család, illetve a barátok? Ha jól láttam sokan elkísértek most is téged. Mit mondtak neked, amikor elmondtad, hogy a Unitedbe igazolsz?

"Nagyon izgatottak és örülnek. Itt kicsit minden más, mint ahonnan jöttünk. Ez egy nagyon nagy lépés, de örülnek nekem és hiányozni fogok nekik, ahogy ők is nekem."

 

Említetted, hogy "ahonnan jöttök". Mesélj kicsit erről.

"Rotterdamból jöttünk, ami Hollandiában egy nagy város. A családom és a barátaim is jól érezték ott magukat."

 

Fontos része volt az életednek a rotterdami nevelkedés? Ha jól tudjuk, akkor sokat dolgoztál ott a helyi közösségért, ahogy itt nálunk Marcus is teszi. Fontos számodra, hogy visszaadj valamit?

"Igen, mindig jó érzés, hogy ha tehetek valamit az emberekért és továbbra is ezt fogom csinálni."

 

 

Szintén csak hallottuk, de ha igaz, akkor "mosolygó hollandnak" szoktak becézni és most tényleg úgy tűnik, hogy egyfolytában mosolyogsz. Fontos számodra az élvezettel való játék?

"Igen és úgy hiszem, hogy ha ez egyszer abba marad és nem élvezem a játékot, akkor abba kell hagynom."

 

Voltak hőseid mialatt felnőttél?

"Nem igazán, illetve legnagyobb hősként az apámra tekintek. Ő mindig mellettem állt. Nem a futball miatt, hanem emberileg. Amikor a barátokkal játszottam az utcán, akkor pedig a legtöbb esetben Ronaldinhora gondoltam."

 

Nagyon fiatalon csatlakoztál a Feyenoord csapatához. Milyen volt az ottani élet?

"Számomra elég nehéz volt, mert egy amatőr klubtól kerültem oda. Nagy volt a különbség a szabályokban, illetve minden másban is, illetve ott jött az is, hogy külföldön is játszottunk. Nagyjából 15 éves koromig mondanám azt, hogy nehéz éveim voltak. Utána nőtte, fejlődtem és jobban is érzetem magam. Az első szerződésemet is 15 évesen írtam alá."

 

Nem sokkal ezután debütáltál is. Milyen emlékeid vannak erről? 

"Emlékszem, hogy sok hullámvölgy jött akkor szembe velem. Meg kellett őriznem a hidegvérem, igyekeztem jó emberekkel körülvenni magam és sokat beszélgettem. Ez nagyon fontos volt számomra."

 

Ha jól rémlik, akkor pont Van Persie volt a kapitány?!

"Igen, ő volt."

 

Ő egy legenda a Feyenoordnál. Milyen volt kapitányként és edzőként?

"Sokat tud a futballról. Szereti a játékot és, amikor beszélsz vele, akkor érzed is a szenvedélyt. Ezt pedig remekül át is tudta adni a játékosoknak."

 

Mit üzennél a United szurkolóinak?

"Üdv, Manchester United szurkolók! Itt Tyrell. Szeretnék köszönetet mondani, hogy itt lehetek és már alig várom, hogy értetek játszhassak, valamint a mezemen lévő címerért. Gyerünk!"


manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!