Megvan Martinez és Eriksen mezszáma

Hivatalosan is bejelentették, hogy a klub két legújabb játékosát hányas mezszámmal láthatjuk majd a következő szezonban.


Eriksent hivatalosan a hét elején jelentették be, míg Martinez bemutatására szerdáig kellett várni, most pedig azt is nyilvánosságra hozták, hogy a dán és az argentin játékost hányas mezszámmal fogjuk majd látni a pályán.

 

 

Eriksen a hivatalos bejelentés szerint a 14-es számot kapja, akinek ez az első alkalom, hogy ezt a számot viseli. Az Ajaxnál töltött időszakában a 8-as, míg a Tottenhamnél a 23-as volt az övé. Az Interben töltött időszaka alatt a 24-est, majd a Brentfordnál a 21-es számot kapta.

 

A 14-es mezszám Jesse Lingard távozásával felszabadult, korábban pedig rövid ideig ezt viselte Zoran Tosic, előtte pedig többek között Tim Howard, Alan Smith, David May és Andy Goram is ebben játszottak.

 

 

Az argentin védő, Martinez is számot cserél, mivel az Ajaxnál ő volt a 21-es, most pedig Pogba egykori mezszámát, a 6-ost fogja viselni. A Unitedben Gary Pallister az elsők között volt, aki rendszeresen ezzel játszott, egészen 1998-as távozásáig, de Jaap Stam hátán is láthattuk a 6-os számot, ahogy rövid ideig Laurent Balnc és Rio Ferdinand is használta. Legtovább Wes Brown viselte 2003 és 2011 között, majd Jonny Evans és Pogba voltak a tulajdonosai.


manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!