Ten Hag: Az európai kupaporond mindig különleges
A Manchester United menedzsere, Erik ten Hag már várja, hogy a klubot európai kupamérkőzésen irányíthassa ebben a szezonban.
A Vörös Ördögöket pénteken, Isztambulban az Európa-liga E-jelű kvartettjébe sorsolták a Real Sociedad, a Sheriff Tiraspol és az Omonia Nicosia társaságában.
A menedzsert nagy izgalommal tölti el, hogy hamarosan megkezdheti szereplését a csapattal a kontinens más együtteseivel szemben, ugyanis a csoportkör már szeptember 8-án elrajtol.
Emellett az a tény is várakozással töltheti el a szurkolókat, hogy a klub története során először találkozik majd moldáv, illetve ciprusi csapattal tétmérkőzésen.

Marcus Rashford a Real Sociedad ellen 4-0-ra megnyert idegenbeli Európa-liga legjobb 32 között rendezett mérkőzésen
"Az európai kupaporond mindig nagyon különleges, kiegészülve azzal az eshetőséggel, hogy nem annyira ismered jól az ellenfeledet" - kezdte a klubmédiának Ten Hag.
"De szerintem jó ellenfeleink lesznek."
"A Real Sociedad egy nagyszerű klub Spanyolországból, akik jelenleg a bajnokság hatodik helyén állnak és érdekes egybeesés, hogy pont láttam őket a Barcelona ellen játszani a hétvégén, ahol nagyon jól helytálltak, szóval nehéz ellenfelek lesznek."
"És ott van még a másik két csapat is - a Sheriff tavaly legyőzte a Real Madridot, szóval jónak kell lenniük. Nagyon felkészültnek kell lennünk ahhoz, hogy jól tudjunk teljesíteni ebben a sorozatban."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Erik ten Hag
Európa-liga
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |