Rooney: Ronaldo szükségtelen figyelemeltereléssé válhat a Unitednél
Wayne Rooney szerint egykori csapattársát, Cristiano Ronaldo-t az fenyegeti, hogy "szükségtelen figyelemeltereléssé" válhat a Manchester Unitednél.
A United történelmének legeredményesebb gólszerzője, Rooney szerint Ronaldo szezonbeli szeszélyes viselkedése elfogadhatatlan és azokban az öltözőkben, amelyeken közösen osztoztak, nem történhetett volna meg.
Ronaldo októberben megtagadta becserélését és az öltözőbe viharzott a United 2-0-s győzelmével végződött Tottenham Hotspur elleni összecsapásának vége előtt, amelyet követően menedzsere, Erik ten Hag kihagyta a következő mérkőzés meccsnapi keretéből.
A Vörös Ördögök korábbi csapatkapitánya, Roy Keane kritikával illette Ten Hagot amiatt, ahogy Ronaldot kezelni a szezonban, Rooney azonban úgy érzi, az ötszörös aranylabdás játékos felelőssége, hogy gátló tényező helyett értéke legyen klubjának.
Amikor arról kérdezték, a Manchester United jobb-e Ronaldoval a csapatban, Rooney így felelt a talkSPORT-nak:
"Nem, nem hiszem. Ő és Messi vitathatatlanul mindenidők két legjobb játékosa. Lehet egyikük vagy másikuk mellett érvelni, mindketten ott vannak."
"Azonban azt gondolom, azok a dolgok, amelyeket megtett a szezon kezdete óta, elfogadhatatlanok a Manchester Unitednél. Láttam, hogy Roy Keane védelmébe vette őt. Roy se fogadná ezt el. Egyáltalán nem. Ez egy olyan hátráltatás a Manchester United számára, amelyre ebben a pillanatban, amikor az újjáépítésen dolgoznak, nincs szükségük."
"Cristianonak le kellene hajtania a fejét, dolgoznia kellene és készen állnia, amikor a menedzsernek szüksége van rá. Ha ezt teszi, akkor értéke lesz a csapatnak. Ha nem, akkor egy nem kívánt hátráltatássá fog válni."

Rooneyra, aki 13 évnyi Unitedes karriere során ötször nyerte el a csapat tagjaként a Premier League bajnok címét, jó benyomást tett az, ahogyan Erik ten Hag megkezdte munkásságát az Old Traffordon.
A holland szakember tétmérkőzései 65 százalékát megnyerte mióta elfoglalta a manchesteri kispadot, Rooney pedig biztos azt illetően, hogy ő a megfelelő személy erre a feladatra, amelynek az is biztosítéka, hogy a klub identitásának visszaállítása már megkezdődött.
"Szerintem Ten Hag nagyon jó munkát végez" - tette hozzá.
"Megérkezett és azonnal nyomot hagyott a csapaton. Emellett az elmúlt két-három évben először újra elkezdtem látni a Manchester United identitását. Erre két-három éve nem volt példa."
"Megmutatta az erejét és karakterét azzal, ahogyan időnként kezelte Cristianot, amikor arra szükség volt."
"Ő a megfelelő személy erre a feladatra. Szerintem még időre van szüksége, de valódi lépést tudtak tenni már ez idő alatt is a top négybe jutás és a Bajnokok Ligája szereplés kivívására."
"Nagyon közeli kapcsolatot ápolok Darren Fletcherrel, szóval tudom, hogyan dolgozik és milyen elvek mentén dönt. Tudom, hogy a játékosok és a stáb tagjai is sokkal boldogabbak, mint az elmúlt években bármikor."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Leeds United
Premier League 32. fordulóOld Trafford
2026-04-13 21:00
Premier League 31. forduló
Vitality Stadium
2026-03-20 21:00
2026-03-15 15:00
2026-03-04 21:15
2026-03-01 15:00
2026-02-23 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Cristiano Ronaldo
Erik ten Hag
Egykori játékosok
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 31 | 61 | 22 | +39 | 70 |
| 2 | Manchester City | 30 | 60 | 28 | +32 | 61 |
| 3 | Manchester United | 31 | 56 | 43 | +13 | 55 |
| 4 | Aston Villa | 31 | 42 | 37 | +5 | 54 |
| 5 | Liverpool | 31 | 50 | 42 | +8 | 49 |
| 6 | Chelsea | 31 | 53 | 38 | +15 | 48 |
| 7 | Brentford | 31 | 46 | 42 | +4 | 46 |
| 8 | Everton | 31 | 37 | 35 | +2 | 46 |
| 9 | Fulham | 31 | 43 | 44 | -1 | 44 |
| 10 | Brighton & Hove Albion | 31 | 41 | 37 | +4 | 43 |
| 11 | Sunderland | 31 | 32 | 36 | -4 | 43 |
| 12 | Newcastle | 31 | 44 | 45 | -1 | 42 |
| 13 | Bournemouth | 31 | 46 | 48 | -2 | 42 |
| 14 | Crystal Palace | 30 | 33 | 35 | -2 | 39 |
| 15 | Leeds United | 31 | 37 | 48 | -11 | 33 |
| 16 | Nottingham Forest | 31 | 31 | 43 | -12 | 32 |
| 17 | Tottenham | 31 | 40 | 50 | -10 | 30 |
| 18 | West Ham | 31 | 36 | 57 | -21 | 29 |
| 19 | Burnley | 31 | 33 | 61 | -28 | 20 |
| 20 | Wolves | 31 | 24 | 54 | -30 | 17 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Leeds United
Premier League 32. forduló, ÉLŐ