Eriksen: Ezért viselem a 14-es számot
A Manchester United középpályása, Christian Eriksen a 14- es mezszámot viseli mióta nyáron megérkezett a Manchester Unitedhez.
Mindig nagy figyelem övezi az új érkezők mezszám választását a csapatnál, ez pedig nem volt másként Eriksen esetében sem, amikor idén júliusban megérkezett a Manchester Unitedhez.
Christian korábban, az Ajaxnál töltött időkben a 8-ast viselte a leggyakrabban, a Tottenhamnél töltött, nagyjából 6 és fél év alatt pedig a 23-ast, ám ezek a mezszámok már foglaltak voltak, hiszen Luke Shaw és Bruno Fernandes viseli őket.
A 21-es és a 24-es szám is szabad volt, melyeket az Interben és a Brentfordban viselt, ám a dán középpályás végül a 14-es mellett tette le voksát. A szurkolók kérdéseiből összeállított kérdezz-felelek interjúban Melitta kérdésére Eriksen elárulta választásának okát.
"Volt néhány elérhető mezszám, amiről listát írtam és végül a 14-est választotta" - mondta Christian arról, hogy a fia segítségével választotta ki a mezszámot, melyben azóta is kiemelkedően teljesít.
Szintén a kérdezz-felek interjú keretén belül beszélt arról is Eriksen, hogy milyen fogadtatásban részesült ő és a családja, amikor Manchesterbe költöztek.
"Nagyon jó volt minden. Olyan érzésem van, mintha sokkal régebb óta itt laknék, pedig csak néhány hónapja élünk itt, ez pedig nagyon pozitív" - magyarázta a 30 éves játékos.

"Otthon érzem magam és a családom is. Úgy gondolom, hogy sikerült beilleszkednünk, megismernünk mindenkit, a futballstílust és az embereket is" - folytatta.
"Nagyon jó volt az első néhány hónap."
Eriksen jelen pillanatban a 10-es számmal játszik a dán válogatottban a katari világbajnokságon, ahol ma délután játsszák 3. és egyben utolsó csoportmérkőzésüket is.
A dánoknak győzelemre van szükségük Ausztrália ellen, hogy esélyük legyen a D csoport első, vagy második helyén végezni, amellyel biztosítanák továbbjutásukat.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Everton vs Manchester United
Premier League 3. fordulóHill Dickinson Stadium
2026-09-06 15:00
Premier League 2. forduló
Old Trafford
2026-08-30 17:30
2026-08-22 13:30
2026-08-15 18:00
2026-08-12 20:30
2026-08-08 17:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 3 | 7 | 2 | +5 | 9 |
| 2 | Hull City | 3 | 3 | 0 | +3 | 7 |
| 3 | Arsenal | 2 | 4 | 0 | +4 | 6 |
| 4 | Chelsea | 2 | 7 | 5 | +2 | 6 |
| 5 | Brentford | 3 | 5 | 2 | +3 | 5 |
| 6 | Liverpool | 3 | 6 | 4 | +2 | 5 |
| 7 | Newcastle | 3 | 6 | 4 | +2 | 5 |
| 8 | Leeds United | 3 | 3 | 2 | +1 | 5 |
| 9 | Brighton & Hove Albion | 3 | 8 | 5 | +3 | 4 |
| 10 | Everton | 2 | 3 | 1 | +2 | 4 |
| 11 | Sunderland | 3 | 3 | 3 | 0 | 4 |
| 12 | Manchester United | 2 | 5 | 4 | +1 | 3 |
| 13 | Crystal Palace | 3 | 4 | 8 | -4 | 3 |
| 14 | Ipswich Town | 3 | 4 | 8 | -4 | 3 |
| 15 | Bournemouth | 3 | 4 | 5 | -1 | 2 |
| 16 | Nottingham Forest | 3 | 2 | 3 | -1 | 2 |
| 17 | Tottenham | 3 | 0 | 5 | -5 | 1 |
| 18 | Aston Villa | 3 | 0 | 5 | -5 | 1 |
| 19 | Fulham | 3 | 4 | 7 | -3 | 0 |
| 20 | Coventry City | 3 | 0 | 5 | -5 | 0 |
Szavazás
TV műsor
Everton - Manchester United
Premier League, 3. forduló