Ten Hag üzenete Pellistrinek
A Manchester United menedzsere, Erik ten Hag számára biztató volt, amit Facundo Pellistri debütálásán látott.
Az uruguayi válogatott játékosnak, aki hazája képviseletében a világbajnokságon is részt vett, türelmesnek kellett lennie mióta 2020-ban a Vörös Ördögökhöz igazolt a Penaroltól.
Két Alavesnél töltött kölcsönidőszakot követően a szélsőnek számtalan sérüléssel kellett megbirkóznia és többször a kispadon ülte végig a mérkőzéseket, de a Charlton Athletic elleni 3-0-s Ligakupa győzelem alkalmával élt bizonyítási lehetőségével a mérkőzés végén csereként beállva.
Pellistri nem csak a támadások jobb oldalról történő segítésével, de egy védekezésben bemutatott kulcsfontosságú mozzanattal és több nyugodt labdakihozással is feltűnést keltett. A pontot az i-re debütáló estéjén pedig egy gólpassz tette fel, amikor Marcus Rashfordnak adott egy olyan labdát, amellyel az angol csapattársa Ashley Maynard-Brewer mellett a kapuba lőve alakította 2-0-ra az eredményt.
A dél-amerikai középpályás elégedett lehet teljesítményével, amely esélyt nyújthat számára további játékpercek kiharcolására is a csapat előtt álló sűrű időszakot is figyelembe véve.
"Látom benne a jövőt" - kezdte Ten Hag a lefújást követően.
"Nagyon jól teljesít és meg kell még néznünk, hogy mi a legjobb az ő szempontjából. Fejlődik. Az Everton ellen [egy zártkapus edzőmérkőzésen] nagyon elégedett voltam a teljesítményével."
"Örültem a világbajnoki produkcióinak is, szóval a fejlődése nagyon jól halad, most pedig beállt és nagy hatással tudott lenni a játékra. Szóval a következő lépéshez azt tudom mondani, 'szép volt Pelli, csak így tovább'."
Egy másik interjúban a menedzser így folytatta a játékossal kapcsolatos okfejtését:
"Ahogy már említettem, Pellistri csereként beállt és ez volt a debütálása. Nem töltött hosszú időt a pályán, de élénk volt, jó megmozdulásai voltak és még egy asszisztot is adott a második gól előtt."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Brighton & Hove Albion
Premier League 9. fordulóOld Trafford
2025-10-25 18:30
Premier League 8. forduló
Anfield Road
2025-10-19 17:30
2025-10-04 16:00
2025-09-27 13:30
2025-09-20 18:30
2025-09-14 17:30
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Arsenal | 8 | 15 | 3 | +12 | 19 |
2 | Manchester City | 8 | 17 | 6 | +11 | 16 |
3 | Liverpool | 8 | 14 | 11 | +3 | 15 |
4 | Bournemouth | 8 | 14 | 11 | +3 | 15 |
5 | Chelsea | 8 | 16 | 9 | +7 | 14 |
6 | Tottenham | 8 | 14 | 7 | +7 | 14 |
7 | Sunderland | 8 | 9 | 6 | +3 | 14 |
8 | Crystal Palace | 8 | 12 | 8 | +4 | 13 |
9 | Manchester United | 8 | 11 | 12 | -1 | 13 |
10 | Brighton & Hove Albion | 8 | 12 | 11 | +1 | 12 |
11 | Aston Villa | 8 | 8 | 8 | 0 | 12 |
12 | Everton | 8 | 9 | 9 | 0 | 11 |
13 | Brentford | 8 | 11 | 12 | -1 | 10 |
14 | Newcastle | 8 | 7 | 7 | 0 | 9 |
15 | Fulham | 8 | 8 | 12 | -4 | 8 |
16 | Leeds United | 8 | 7 | 13 | -6 | 8 |
17 | Burnley | 8 | 9 | 15 | -6 | 7 |
18 | Nottingham Forest | 8 | 5 | 15 | -10 | 5 |
19 | West Ham | 8 | 6 | 18 | -12 | 4 |
20 | Wolves | 8 | 5 | 16 | -11 | 2 |
Szavazás
TV műsor

Manchester United - Brighton & Hove Albion
Premier League, 9. forduló