Weghorst a 27-es számú mezben fog szerepelni
A Manchester United bejelentette, hogy Weghorst hányas számú mezt fogja viselni a kölcsönben töltött ideje alatt.
A holland csatár, aki a szezon első felét a Besiktasnál tölötte, szintén kölcsönben a Burnley-től, a 27-es számú mezt kapta.
Wout a lelátóról figyelte a hétvégi, Manchester City ellen 2-1-re megnyert bajnokit, az azonban még nem derült ki, hogy a 30 éves játékos szerdán, a Crystal Palace ellen bemutatkozhat-e a Selhurst Parkban.
Weghorst pályafutása során még soha nem viselte a 27-es számot. A holland támadó az Emmennél töltött két szezon alatt a 28-ast, majd a Wolfsburgnál, AZ Alkmaarnál és a Burnley-nél is a 9-esben volt látható. A Heracles Almelóban a 19-es, míg a Besiktasnál a 10-es mezben szerepelt.

A Unitednél korábban Federico Maceda 2009-2014 között játszott a 27-esben, Wout pedig csupán a 2. támadója a Vörös Ördögöknek, aki 27-esben lesz látható. A brazil vádő, Alex Telles 2020-as érkezését követően öltötte magára ezt a számot és viselte egészen addig, amíg kölcsönben a Sevillahoz került.
A mezszámok bevezetésekor Gary Neville volt az első 27-es 1992-1994 között, de a jobb szélső védő ezt követően már a 2-es számú mezt kapta és pályafutása hátralévő részében meg is tartotta.
A Vörös Ördögöknél a 27-es mezszámot viselő játékosok között találjuk még a francia Mikael Silvestre-t és a belga Marouane Fellainit is, őket megelőzően pedig az egyetlen United játékos, aki ezzel a számmal játszott, az Terry Cooke volt még az 1995/96-os és az 1996/97-es idény során.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Bournemouth vs Manchester United
Premier League 31. fordulóVitality Stadium
2026-03-20 21:00
Premier League 30. forduló
Old Trafford
2026-03-15 15:00
2026-03-04 21:15
2026-03-01 15:00
2026-02-23 21:00
2026-02-10 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 31 | 61 | 22 | +39 | 70 |
| 2 | Manchester City | 30 | 60 | 28 | +32 | 61 |
| 3 | Manchester United | 30 | 54 | 41 | +13 | 54 |
| 4 | Aston Villa | 30 | 40 | 37 | +3 | 51 |
| 5 | Liverpool | 30 | 49 | 40 | +9 | 49 |
| 6 | Chelsea | 30 | 53 | 35 | +18 | 48 |
| 7 | Brentford | 30 | 46 | 42 | +4 | 45 |
| 8 | Everton | 30 | 34 | 35 | -1 | 43 |
| 9 | Newcastle | 30 | 43 | 43 | 0 | 42 |
| 10 | Bournemouth | 30 | 44 | 46 | -2 | 41 |
| 11 | Fulham | 30 | 40 | 43 | -3 | 41 |
| 12 | Brighton & Hove Albion | 30 | 39 | 36 | +3 | 40 |
| 13 | Sunderland | 30 | 30 | 35 | -5 | 40 |
| 14 | Crystal Palace | 30 | 33 | 35 | -2 | 39 |
| 15 | Leeds United | 30 | 37 | 48 | -11 | 32 |
| 16 | Tottenham | 30 | 40 | 47 | -7 | 30 |
| 17 | Nottingham Forest | 30 | 28 | 43 | -15 | 29 |
| 18 | West Ham | 30 | 36 | 55 | -19 | 29 |
| 19 | Burnley | 30 | 32 | 58 | -26 | 20 |
| 20 | Wolves | 31 | 24 | 54 | -30 | 17 |
Szavazás
TV műsor
Bournemouth - Manchester United
Premier League, 31. forduló