Weghorst: Érjük el a célunkat szombaton

Wout Weghorst szeretne újabb trófeát szerezni a Manchester Unitednél töltött időszakában a szombati, Manchester City elleni FA-kupa fináléban.


A 30 éves játékos januárban csatlakozott kölcsönbe a Burnley együttesétől, februárban pedig segített megszerezni a Ligakupa trófeát a Newcastle ellen.

 

Bár Wout fontos szerepet játszott a szezon második felében elért sikerekben, elmondása szerint szeretett volna több gólt szerezni, hiszen eddig csak a Nottingham Forest és a Real Betis ellen tudott eredményes lenni.

 

A holland válogatott támadó a szombati FA-kupa finálé előtti elmélkedésében kihangsúlyozta, hogy mekkora megtiszteltetés számára, hogy ismét magára öltheti a Vörös Ördögök szerelését.

 

"Először is büszke vagyok" - kezdte a hét elején a klubmédiának adott interjúját. "Még mindig nagyon büszke és hálás vagyok, hogy ebben a csodálatos klubban játszhatok, a bizonyos nagy klubban, Anglia legszebb klubjában."

 

"Számomra ez nagy élmény. Most jön egy újabb döntő és sikeréhes vagyok, valamint szeretném csodálatossá tenni a szezon végét. Az első perctől kezdve élvezem az ittlétet."

 

Wout az idény első felét a török Besiktasnál töltötte kölcsönben, de januárban Ten Hag úgy döntött, hogy igényt tartana honfitársa szolgálataira, akivel újabb dimenziókat kívánt megnyitni a támadó szekcióban. 

 

 

A 27-es mezszámot viselő játékos elismerte, hogy a kapu előtt nem igazán volt szerencséje, ugyanakkor azt is elmondta, hogy mindent megtett annak érdekében, hogy eredményesebb legyen.

 

"Igazán megpróbáltam beleadni minden meccsen, amin pályára léptem. Nem számít melyik pozícióban játszom, mindig a legjobbat adom."

 

"Természetesen nekem, mint csatárnak a két gól nem elég. Ez nem jó. Számomra ez a dolog csalódást okoz, mert tudom, hogy képes vagyok gólokat szerezni."

 

Anthony Martial combsérülése miatt nagy esély van arra, hogy a holland csatár számára újabb lehetőségek adódjanak a gólszerzésre. 

 

"Régebben több gólt szereztem, de a futballban a hozzájárulás is nagyon fontos. Fontos az összetartás, a csapatmunka. Úgy gondolom, hogy ebben sokat fejlődtem és most is hozzátehetek egy újabb siker eléréséhez. Elérjük szombaton a célt! Így állunk hozzá."

 

"Hinnünk kell a sikerben, hogy pozitív hetet zárhassunk. Bízom benne, hogy a szombat a mi és talán az én napom is lesz. Remélhetőleg ismét szép emlékeket szerezhetünk."


manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

TV műsor

Manchester City - Manchester United

FA-kupa, Döntő

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!