Weghorst: Élnünk kell a lehetőséggel

Wout Weghorst eltökél szándéka, hogy segítse a Manchester United Ligakupa döntőbe jutását, amelyre nagy esély mutatkozik a Nottingham Forest 3-0-s legyőzése miatt az elődöntő első felvonásában.


Marcus Rashford lenyűgöző találatát követően megduplázta a United előnyét első góljával a klubnál, Bruno Fernandes pedig szintén egy szép góllal beállította a 3-0-s végeredményt. 

 

Jövő szerdán rendezik meg az elődöntő második felvonását az Old Traffordon, a Vörös Ördögök pedig törekedni fognak arra, hogy a 3 gólos előny megőrizve bejussanak a Ligakupa fináléjába.

 

A holland csatár a City Groundon az MUTV-nek a következőket nyilatkozta:

"Ez egy nagyszerű eredmény, nagyszerű első forduló és természetesen nagy lehetőség a döntőbe jutásra. Egy meccs van hátra és, ha úgy játszunk, mint most a 2. félidőben, akkor nem hiszem, hogy bajban lennénk egy hét múlva."

 

 

"Összességében azonban egy meccs hátra van és láthattuk az első félidőben, hogy jobban kell teljesítenünk, különben bajban lehetünk. Szerencsénk volt az egyenlítő találatuknál."

 

"Készen kell állnunk és koncentrálnunk kell. Ebből nem szabad engedni."

 

Weghorstnak ez volt az első gólja a Unitedben mióta kölcsönbe érkezett a Burnely-től.

 

"Csatárként ilyen gólokat akarsz szerezni és vártam már az elsőt" - tette hozzá a holland. "Remélhetőleg mégtöbb fogja ez követni."

 

"Remek támadás volt a jobb oldalon, azt hiszem Casemiro játszotta meg Antony-t, aki remekül lőtt. Amikor megláttam a magasba pattanó labdát megindultam érte. Pontosan úgy érkezett a lábam elé ahogy reméltem és be tudtam lőni."

 

"Boldog vagyok, mert szerettem volna megszerezni az első gólomat, szóval ez jó dolog. Örülök, hogy ezzel segíthettem a csapatot, mert volt nehéz pillanatunk az első félidőben."

 

"Jó érzéssel töltött el a 2. gól, mert őszintén szólva az első félidő nem egészen úgy alakult, ahogy azt szerettük volna. Úgyhogy szerintem ez egy jó pillanat volt."

 

A toronymagas csatár tehát végre betalált és az mondja, hogy a Unitednél töltött rövid idő ellenére nagyon élvezi a manchesteri létet.

 

"igen, élvezem és gyorsan megy a beilleszkedés. Már 3 meccsen játszottam és nem sok idő van a pihenésre. Az egész a teljesítményről szól, arról, hogy ott legyek az ilyen lehetőségeknél, ezt pedig igyekszem mindig megtenni. Mindannyian készen állunk és koncentrálunk a következő kupameccsre, megyünk előre."


manutdfanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!