Wan-Bissaka: Sikerre éhesek vagyunk
Aaron Wan-Bissaka szerint a Manchester United eltökélt azt illetően, hogy a Nottingham Forest elleni Ligakupa elődöntő második mérkőzését is sikeresen vegyék és bejussanak a Wembley-ben rendezendő fináléba.
A jobb oldali védő fantasztikus formának örvend az utóbbi időben - aminek eredményeként házon belül a hónap legjobb játékosa címre is jelölték januárban - a United Review meccsnapi magazinnak pedig most Steve Cooper tanítványainak szerda esti látogatását megelőzően beszélt.
A remekül sikerült első felvonásnak köszönhetően a Vörös Ördögök három gólos előnyből várhatják a folytatást, Aaron szerint pedig az ő első számú fókuszuk most már az, hogy még egy lépést tegyenek egy trófea megszerzésének lehetősége érdekében.
"Szerintem mindenki éhes arra, hogy újra visszahozzuk a sikereket a klubhoz és a kupameneteléseink során is ez a cél vezérel minket" - kezdte.
"Nagyszerű siker lenne [eljutni a Wembley-be]. Egy lépéssel közelebb kerülnénk így a trófeához."
"Ez az, amiért folyamatosan dolgozunk és tudjuk, hogy a csapat szempontjából nagyon fontos pillanat lenne, ha sikerülne megszerezni."
Tetemes előnyük ellenére a jobb bekk a United tovább szeretne javulni teljesítményüket illetően, folytatva az utóbbi idők tendenciáit.

"Látható, hogy ebben a szezonban milyen fejlődést mutattunk és mennyire más játékstílusunk van" - tette hozzá.
"Bízunk magunkban a továbbiakban is, szóval jó irányba tartunk."
"Mindannyian boldogok vagyunk, de van még hova fejlődnünk és tudjuk, hogy még nem tartunk ott, ahol szeretnénk."
Az Old Traffordon rendezendő visszavágón a Forestnél minden tőlük telhetőt meg fognak tenni azért, hogy visszakapaszkodjanak a mérkőzésbe, Wan-Bissaka szerint pedig ennek visszaverésére a hazai publikumtól várható hangzavar szokás szerint nagyon fontos lesz.
"Hazai környezetben ez mindig nagyon fontos. Ez egy előny számunkra, mert a szurkolónk mellettünk állnak azt illetően, hogy kivívjuk a továbbjutást."
"Nagyon-nagyon magabiztosak vagyunk amiatt, hogy hazai pályán, a szurkolóink előtt játszhatunk majd és már nagyon várjuk a pályára lépés pillanatát."
"Idén nagyon jól megy a játék az Old Traffordon, ezt a tendenciát pedig folytatni szeretnénk. Tudjuk, hogy a szurkolók mögöttünk állnak majd az elejétől a végéig, mi pedig mindent meg fogunk tenni majd azért, hogy boldogan távozhassanak."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor
Manchester United - Nottingham Forest
Ligakupa, elődöntő - 2. mérkőzés
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 25. fordulóOld Trafford
2026-02-07 13:30
Premier League 24. forduló
Old Trafford
2026-02-01 15:00
2026-01-25 17:30
2026-01-17 13:30
2026-01-11 17:30
2026-01-07 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 24 | 46 | 17 | +29 | 53 |
| 2 | Manchester City | 24 | 49 | 23 | +26 | 47 |
| 3 | Aston Villa | 24 | 35 | 26 | +9 | 46 |
| 4 | Manchester United | 24 | 44 | 36 | +8 | 41 |
| 5 | Chelsea | 24 | 42 | 27 | +15 | 40 |
| 6 | Liverpool | 24 | 39 | 33 | +6 | 39 |
| 7 | Brentford | 24 | 36 | 32 | +4 | 36 |
| 8 | Fulham | 24 | 34 | 35 | -1 | 34 |
| 9 | Everton | 24 | 26 | 27 | -1 | 34 |
| 10 | Newcastle | 24 | 33 | 33 | 0 | 33 |
| 11 | Sunderland | 23 | 24 | 26 | -2 | 33 |
| 12 | Bournemouth | 24 | 40 | 43 | -3 | 33 |
| 13 | Brighton & Hove Albion | 24 | 34 | 32 | +2 | 31 |
| 14 | Tottenham | 24 | 35 | 33 | +2 | 29 |
| 15 | Crystal Palace | 24 | 25 | 29 | -4 | 29 |
| 16 | Leeds United | 24 | 31 | 42 | -11 | 26 |
| 17 | Nottingham Forest | 24 | 24 | 35 | -11 | 26 |
| 18 | West Ham | 24 | 29 | 48 | -19 | 20 |
| 19 | Burnley | 23 | 25 | 44 | -19 | 15 |
| 20 | Wolves | 24 | 15 | 45 | -30 | 8 |