Christian Eriksent Laureus-díjra jelölték
A Manchester United középpályását, Christian Eriksent jelölték a Laureus „Év visszatérése” díjra.
Christian hirtelen szívmegállást szenvedett a 2020-as Európa-bajnokságon, ez a pillanat pedig megállította a világot is, azóta azonban igazán figyelemre méltó felépülést produkált és ismét a legmagasabb szinten futballozik.
A 31 éves játékos jelenleg bokasérülés miatt nem léphet pályára, de ebben a szezonban kulcsjátékos volt az Erik ten Hag csapatában, megmutatta varázslatos képességeit és tetszése szerint irányította a mérkőzéseket.
A 14-es számú játékosunk először 2022. januárjában tért vissza a labdarúgásba, miután beültettek neki egy kardioverter-defibrillátort, a tavalyi szezon második felében a Brentfordban játszott lenyűgözően, mielőtt nyáron az Old Traffordra költözött.
A 2022-es katari világbajnokságon ismét képviselte Dániát és a világ legjobbjai mellett szerepelt.

Eriksen felépülése, majd a klub és hazája számára nyújtott teljesítménye olyannyira kiemelkedő, hogy a rangos Laureus-díj jelöltjei között szerepel.
A 31 éves sportoló mellett Annemiek van Vleuten kerékpáros, Francesco Bagnaia motorkerékpáros, Jakob Ingebrigtsen atléta, Klay Thompson kosárlabdázó és Tiger Woods golfozó is szerepel a jelöltek listáján.
A díj győztesét a Laureus World Sports Academy 71 tagja határozza meg, akik között olimpiai bajnok, világrekorder és számos más sportolói nagyság - például a United legendája, Sir Bobby Charlton is - szerepel.
A Laureus World Sports Awards 2023. győzteseit idén tavasszal hirdetik ki, mi pedig sok sikert kívánunk neked, Christian!
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Newcastle
Premier League 18. fordulóOld Trafford
2025-12-26 21:00
Premier League 17. forduló
Villa Park
2025-12-21 17:30
2025-12-15 21:00
2025-12-08 21:00
2025-12-04 21:00
2025-11-30 13:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 17 | 31 | 10 | +21 | 39 |
| 2 | Manchester City | 17 | 41 | 16 | +25 | 37 |
| 3 | Aston Villa | 17 | 27 | 18 | +9 | 36 |
| 4 | Chelsea | 17 | 29 | 17 | +12 | 29 |
| 5 | Liverpool | 17 | 28 | 25 | +3 | 29 |
| 6 | Sunderland | 17 | 19 | 17 | +2 | 27 |
| 7 | Manchester United | 17 | 31 | 28 | +3 | 26 |
| 8 | Crystal Palace | 17 | 21 | 19 | +2 | 26 |
| 9 | Brighton & Hove Albion | 17 | 25 | 23 | +2 | 24 |
| 10 | Everton | 17 | 18 | 20 | -2 | 24 |
| 11 | Newcastle | 17 | 23 | 22 | +1 | 23 |
| 12 | Brentford | 17 | 24 | 25 | -1 | 23 |
| 13 | Tottenham | 17 | 26 | 23 | +3 | 22 |
| 14 | Bournemouth | 17 | 26 | 29 | -3 | 22 |
| 15 | Fulham | 16 | 23 | 26 | -3 | 20 |
| 16 | Leeds United | 17 | 24 | 31 | -7 | 19 |
| 17 | Nottingham Forest | 16 | 17 | 25 | -8 | 18 |
| 18 | West Ham | 17 | 19 | 35 | -16 | 13 |
| 19 | Burnley | 17 | 19 | 34 | -15 | 11 |
| 20 | Wolves | 17 | 9 | 37 | -28 | 2 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Newcastle
Premier League, 18. forduló