Csapathírek a Forest meccs előtt

Erik ten Hag szerint a Manchester Unitednél ki kell várniuk Lisandro Martinez és Raphael Varane sérülése kapcsán.


A menedzsert pénteken délután Carringtonban a hétvégi, Nottingham Forest elleni idegenbeli bajnoki mérkőzést megelőző hivatalos sajtótájékoztatóján kérdezték a védőpáros állapotáról.

 

A Vörös Ördögök védelmi tengelyének mindkét tagját a csütörtök esti, drámai végjáték után 2-2-es döntetlenre végződött Sevilla elleni Európa-liga negyeddöntő odavágón kellett sérülés miatt lecserélni, így a Forest elleni részvételük erőteljesen megkérdőjeleződött.

 

Mindazonáltal Ten Hag abbéli reményét fejezte ki, hogy Scott McTominay-re és Luke Shaw-ra - akik mindketten kihagyni kényszerültek az andalúzok elleni találkozót - már számíthat majd a The City Groundon.

 

Martinez és Varane kapcsán a holland szakember így nyilatkozott újságírói kérdésre:

"Nem, sajnos [nem tudok bővebb információt]. Még 24 óra sem telt el a Sevilla meccs óta, szóval nem áll rendelkezésemre komplett diagnózis. Így jelen pillanatban nem tudom megállapítani a sérülések súlyosságát."

 

"Ha lesz hírünk, akkor azonnal rendelkezésre fogjuk bocsátani. De előbb orvosi vizsgálatok és az szükséges, hogy teljeskörű diagnózis álljon fel. Ezt követően tudunk miről beszélni. De szerintem jelen pillanatban nincs változás ebben a tekintetben."

 

A Sevilla meccsen Harry Maguire állt be Varane helyére a félidőben, míg Victor Lindelöf végig a kispadon ült. De Varane vagy Shaw pótlására opció lehet Luke Shaw is, aki Ten Hag reményei szerint a Forest ellen már újra bevethető lesz.

 

 

"Bármely játékosra számíthatok-e, aki legutóbb hiányzott? Igen, lehet ilyen vasárnap. De még meg kell látnunk" - tette hozzá.

 

"Addig lesz még két edzésünk, szóval most még nem tudom. De Scott és Luke is visszatérhet a csapatba. Biztosra azonban nem vehetjük."

 

A friss sérülések fényében a menedzser érthető módon igyekezett pozitív maradni, kiemelve a keret többi tagjának lenyűgöző teljesítményét, akik jó hatásfokkal működtek a spanyol ellenféllel szemben.

 

"Van mélysége a keretünknek. Használnunk is kell a keretet - erre kitűnő példa a tegnapi nap. De eközben mérkőzéseket is kell nyerni, amelyekhez megfelelő taktikai hozzáállás szükséges. Viszont azt gondolom, hogy jó játékosaink vannak és ha problémáink adódnak - sérülések és eltiltások - akkor mély merítési lehetőségből dolgozhatunk."

 

"[A Sevilla ellen] Aaron Wan-Bissaka nagyon jól játszott, ahogyan Antony és Marcel Sabitzer is. Bruno is remekelt, mint ahogy Anthony Martial is."


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!