Wan Bissaka a támadók rémálma
Amikor Aaron Wan-Bissaka játékát nézzük, vannak pillanatok, amikor szerelni készül, és mi egyszerűen tudjuk, hogy hosszú lábaival tisztán el fogja érni a labdát.
A futballistát már régóta dicsérik ezen a téren mutatott képességeiért, nemrég a Leicester City sztárja, James Maddison még úgy méltatta hátvédünket, mint a világ legjobb egy az egy ellen védekező futballistáját.
Aaron képessége, hogy a legfenyegetőbb ellenfeleket is képes hatástalanítani, a 2022/23-as szezon második felében is megmutatkozott, hiszen a Wembleyben lejátszott három mérkőzésén nagyrészt olyan játékosokat sikerült kiiktatnia, mint a Newcastle United támadója, Allan Saint-Maximin, a Brighton szélsője, Kaoru Mitoma, vagy legutóbb a Manchester City játékosa, Jack Grealish.
Az FA-kupa döntőjében mutatott teljesítménye az egyik legjobb volt a Vörös Ördögök közül a nap folyamán, és Wan-Bissaka olyannyira lenyűgöző volt, hogy jelölték a szezon utolsó "Hónap Játékosa" díjra.
Szóval 29-es számú játékosunk tényleg olyan hatékony egy-az-egy elleni védekezésben, mint amilyennek gondoljuk?
Az FBREF.com statisztikai oldal kimutatta, hogy valóban az. Az öt legjobb európai bajnokságban a "támadók szerelésében" messze az élen áll. Jobbhátvédünk 25 ilyen párharcból 23-at megnyert, megakadályozva, hogy átjussanak rajta.
Ezzel jócskán megelőzte a második helyen álló Kim Min-jae-t, a Napoli középhátvédjét a rivális topligák tekintetében, és utcahosszal előzi legközelebbi a Premier League kihívóját, a Newcastle United védőjét, Sven Botmant.

Ez valószínűleg csak azt támasztja alá, amit már eddig is tudtunk a 25 éves játékosról, de akárhogy is nézzük, a számok nem hazudnak.
SZERELÉSI TOPLISTA
1. Aaron Wan-Bissaka (UNITED): 23/25 = 92%
2. Kim Min-jae (Napoli): 25/29 = 86.2%
3. Daniel Vivian (Athletic Club): 36/45 = 80%
4. Eder Militao (Real Madrid): 26/33 = 78.8%
5. Sven Botman (Newcastle): 22/28 = 78.6%
Az FBREF.com jóvoltából. A 2022/23-as szezonban az öt TOP ligát - Premier League, Serie A, La Liga, Bundesliga és Ligue 1 - foglalja magában.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 25. fordulóOld Trafford
2026-02-07 13:30
Premier League 24. forduló
Old Trafford
2026-02-01 15:00
2026-01-25 17:30
2026-01-17 13:30
2026-01-11 17:30
2026-01-07 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 24 | 46 | 17 | +29 | 53 |
| 2 | Manchester City | 24 | 49 | 23 | +26 | 47 |
| 3 | Aston Villa | 24 | 35 | 26 | +9 | 46 |
| 4 | Manchester United | 24 | 44 | 36 | +8 | 41 |
| 5 | Chelsea | 24 | 42 | 27 | +15 | 40 |
| 6 | Liverpool | 24 | 39 | 33 | +6 | 39 |
| 7 | Brentford | 24 | 36 | 32 | +4 | 36 |
| 8 | Sunderland | 24 | 27 | 26 | +1 | 36 |
| 9 | Fulham | 24 | 34 | 35 | -1 | 34 |
| 10 | Everton | 24 | 26 | 27 | -1 | 34 |
| 11 | Newcastle | 24 | 33 | 33 | 0 | 33 |
| 12 | Bournemouth | 24 | 40 | 43 | -3 | 33 |
| 13 | Brighton & Hove Albion | 24 | 34 | 32 | +2 | 31 |
| 14 | Tottenham | 24 | 35 | 33 | +2 | 29 |
| 15 | Crystal Palace | 24 | 25 | 29 | -4 | 29 |
| 16 | Leeds United | 24 | 31 | 42 | -11 | 26 |
| 17 | Nottingham Forest | 24 | 24 | 35 | -11 | 26 |
| 18 | West Ham | 24 | 29 | 48 | -19 | 20 |
| 19 | Burnley | 24 | 25 | 47 | -22 | 15 |
| 20 | Wolves | 24 | 15 | 45 | -30 | 8 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Tottenham
Premier League, 25. forduló