Taktikai Mágnestábla: Erik Ten Hag és a kirakós 2.rész

Kedves Olvasó! Folytassuk a megkezdett sorozatunkat, itt az uborkaszezon kellős közepén.


Akik lemaradtak az első részről, még pótolhatják a linkre kattintva. Röviden: megnéztük az általános taktikáját a csapatnak, valamint kicsit jobban feltérképeztük a középpályás és csatársor kérdését. Azóta a cikk óta már tudjuk, hogy Mount csatlakozik a United keretéhez. A mostani írásban részletesebben foglalkozunk a kapus kérdéssel, valamint a védelmi vonal jelenlegi helyzetével röviden. Az okát a cikk végén megtaláljátok. 

Az első rész kommentjeiből láttam, hogy a kapuskérdés sok embert foglalkoztat. Annál is inkább, mivel július 3-át írunk és jelenleg nincs első számú kapusa a csapatnak. De Gea szerződése lejárt, így akár ő már szabad akaratából máshova is igazolhat. Henderson visszatért kölcsönből. Ha holnap kezdődne a bajnokság, akkor gyakorlatilag ő lenne a Manchester United első számú kapusa. Henderson azonban már fél lábbal a Nottingham Forestnél jár. Meglátjuk, hogy valóban eladják-e őt a nyáron. A teljes képhez hozzá tartozik, hogy De Gea esküvője hétvégén volt, így a United elvileg ,,nem akarta ezzel a kérdéssel zavarni", amíg a ceremónia le nem zajlik és De Gea a családjával tölti a szabadidejét. Nászajándékba a klub visszakozott egy szerződéstől, amit a spanyol kapus már aláírt, még a jelentős fizetés csökkentéssel sem lett volna baja, azonban a klub meggondolta magát és nem írta alá az ajánlatot. Így gyakorlatilag munkanélkülivé vált az esküvője napján. 

 

 

 

Kapuskérdés

A holland menedzser alapvető felfogásához tartozik, hogy szeretné a játékot hátulról rövid passzokkal felépíteni. Ehhez azonban olyan kapusra van szükség, aki megtudja oldani a legrizikósabb szituációkat is. Gondolom élénken él még minden szurkoló emlékezetében a mészárlás, amit a Brentford rendezett a bajnokság elején. Nézzük meg az alábbi szituációt: De Gea talán kissé meglepi a visszalépő játékost középen, elképzelhető, hogy a szélen nyitó belső védőt is meg lehetett volna játszani. Középen elveszíteni a labdát az nettó öngyilkosság. A legrövidebb út a kapu irányába. Ez természetesen egy kiragadott eset, azonban De Gea ettől a pillanattól kezdve az egész szezon során elképesztően bizonytalan lett lábbal.

 

 

A Brentford elleni mérkőzés után érkezett a Liverpool az Old Traffordra. Nos, már a mérkőzés alatt is szembetűnő volt egy óriási változás a csapat játékában. Egészen egyszerűen ETH azt kérte De Geatól és a csapattól, hogy ne próbáljanak meg rövid passzos játékot játszani, rögtön rúgja előre a labdát.

 

A Brentford ellen még megpróbálta a csapat hátulról felépíteni a játékot.

 

A Liverpool ellen azonban már kompromisszumot kellett kötnie a szakmai stábnak.

 

Egyértelműen látszik a két kép közötti különbség. De Gea szinte meg sem próbálta középre adni a labdát a rangadón, míg a Brentford ellen a csapat többször is bukott a gólon felül is középen labdát. A másik egyértelmű és látható különbség, hogy elkezdett hosszú labdákkal operálni a spanyol kapus a Liverpool ellen. A Brentford ellen, ha meg is találta az embereket, könnyedén becsapdázták a labdakihozatalt, mert kiszámítható és egy síkú volt minden döntés a játékosok részéről. Ez azonban csak egy példa arra, hogy mennyire nem volt egyszerű a spanyol kapus éve. Megannyi bravúros védés mellett, sajnos jó pár érthetetlen baki is becsúszott. Amit ezen a szinten nem megdicsérni szoktak, sőt a mai világban sokkal inkább felnagyítják az emberek a hibákat. Talán az élet iróniája, hogy arról a kapusról beszélünk, aki az idei évben elnyerte a Premier League aranykesztyűjét, tehát a legtöbb kapott gól nélküli mérkőzést ő tudhatja magáénak. 

 

 

Azonban, ha az előző statisztikát tartalmazó képet megnézzük, akkor láthatjuk, hogy jó pár mutatóban csak átlagos, vagy átlag alatti volt idén a spanyol. A Manchester Unitednál Erik Ten Hag többször is elmondta, hogy az átlagos, az nem elég jó. Rengeteg videó van fent az interneten, amikor a passzokat is javítja ki tréning közben a mester és nyíltan dörgöli oda a játékosok orra alá, hogy ha valami nem elég jó. Én most úgy érzem, hogy De Gea sem elég jó, ahhoz a fajta játékhoz, amelyet a holland edző elvár a csapatától. Azt gondolom, hogy még második számú kapusként számítana rá Erik, azt viszont nem tudom, hogy De Gea mit szeretne. Ülni a padon egy jelentős fizetéscsökkentéssel, vagy elköltözni Szaúd-Arábiába várhatóan első számú kapusnak, ahol bizonyára a fizetés is mesés lenne számára. Ti mit döntenétek? 

 

 

 

Ki lehet az utód?

 

A legtöbbet Andre Onana érkezéséről olvashattunk az elmúlt időszakban. A United nyári büdzséjét körülbelül 100 millió fontban mérik az FFP szabályzat miatt. Ez még feljebb tud csúszni 120-150 millióra, ha sikerül magas fizetésű és értékes játékosokat eladni. 

 

 

Ebből a keretből 55 millió font már a Mount üzletbe nagyjából el lett égetve. Hojlundért maximum 51 millió fontot fizetne Erik Ten Hag, ugyanis nagyon jól tudja, hogy Onana ára is 50 millió font körül mozog. Így erre a három játékosra el is menne a United nyári büdzséje. A gond inkább az, hogy ezen felül még legalább egy középhátvédért és egy védekező középpályásért nyíltan kiabál ez a keret. Azt gondolom, hogy nem néz ki jól jelenleg a helyzet anyagi szempontból, és az elmúlt évek pénz herdálása most kezd visszagyűrűzni a csapat kárára.

 

 

Ezen a ponton természetesen a katari vagy nem katari új tulaj tudna változtatni. Azonban a tulajdonosváltás körüli saga még mindig nem ért véget. Így már télen is azt éreztem, hogy nagyon vészmegoldásokhoz kellett nyúlnia a menedzsernek Weghorst és Sabitzer érkezésével. Most sajnálatos módon ez a nyár is kezd nagyon kaotikus lenni, ami a csapatépítést illeti. Bár egyelőre hívhatnánk csapat leépítésnek is akár az egész folyamatot. Én személy szerint nagyon sajnálom, mert végre van egy modern felfogású menedzserünk, most meg pénzünk nincs rá. Legalábbis eddig úgy néz ki. Eddig a szakmaiság hiányzott (?!) és temérdek pénzszórás volt a jellemző. 

 

 

Onana nem véletlenül volt már az Ajaxban is Erik Ten Hag kapusa. Elképesztően jó lábbal, és ami talán a legfontosabb, hogy nagyon jól időzített döntéseket tud hozni. Könnyedén át tudja játszani az ellenfél letámadását az aktuális csapata. Nézzük csak:

 

 

Csemegéztem még nektek különböző megoldásokat tőle a Serie A idei szezonjából. A két rövid összevágásban van itt minden. Rövid passz, rizikós csel, jobbhátvéd megjátszása, csatárig való földön illetve levegőben történő labda feljuttatás. Elképesztően változatos a repertoárja az Inter kapusának.

 

 

Még egy kicsi tőle. Minél többet néztem a játékát itt a cikk miatt, annál inkább megjött a kedvem a kapus poszthoz. Esküszöm nektek, hogy ő élvezi azt, hogy ennyire magabiztos lábbal. Abszolút nem ijed meg egy szituációtól sem és az esetek nagy többségében látja, hol tudja a csapat eredményesen folytatni a játékát.

 

 

Onana az előző szezonban átlagosan 37 alkalommal passzolt a mérkőzéseken, a passzpontossága 79% volt. Azonban, hogy helyén tudjuk kezelni ezt a statisztikai mutatót, nézzük meg a két kapus közti különbséget. Vessük össze a spanyol hálóőrrel De Geaval. A Manchester United kapusa 56 mérkőzést teljesített a klubjában tavaly. Ezen mérkőzések alatt átlagosan majdnem 70%-os passzpontosságot tudott ő is felmutatni. Onana azonban közel 10%-al tud jobban passzolni. 

 

 

Nos, a lábmunkáját tekintve nagyon is illene az Inter jelenlegi kapusa a Manchester United és Erik Ten Hag elképzeléseibe. Azonban nem ő az egyetlen jelölt a munkára. Több kapussal is szóba hozták még a csapatot. Nézzük meg a listát, amely azt mutatja meg, hogy kik most a legértékesebb kapusok a világon. 

 

 

Ha jól megnézzük, akkor azt láthatjuk, hogy Onana csak a 8. helyen van, míg egy másik jelölt rögtön az első. Ő nem más, mint Diogo Costa, a Porto jelenlegi kapusa és a transfermarkt oldal szerint a világon a legértékesebb kapus jelenleg. Alapvető különbség közte és Onana között, hogy Costa a hosszú labdákban jeleskedik leginkább. Costa és Onana is képes bravúrokra, bár ebben talán Costa egy fokkal jobb. Azonban amiben a Porto kapusa extra, az a tizenegyesek hárítása. Róla is vágtam össze jó pár jelenetet és így könnyebben fogjátok látni a különbséget a hátulról való játékfelépítés témakörében.

 

 

Még egy kis varázslat Costatól

 

 

Az Olvasó számára is szembetűnő a két kapus közti stílus különbség remélem. Míg Onana mindenáron hátulról rövid passzokkal operál, addig Costa játéka egy kicsit direktebb ennél. A távolabbi célpontokat veszi célba. Ami az előnye, hogy nem csak célba veszi őket, sokkal inkább meg is találja. A nagyon feltolt védelmek, illetve letámadások ellen roppant mód ideális lehet Costa rúgótechnikája is. 

 

 

Remélem tényleg mindenkinek szembetűnő a két kapus stílusa közti különbség. Amikor arról beszélünk, hogy összerakjuk a csapat játékát, akkor láthatjuk, hogy a kirakósok mennyire máshogy tudnak festeni a posztok szerint. Onana és Costa is tényleg igazán jó vétel lenne, azonban látszódik ezen a pár képsoron is, hogy alapvetően más fajta játékot tudsz hátulról felépíteni velük. Mivel Erik Ten Hag már dolgozott együtt Onanaval, ezért nagy meglepetés nem érheti. Ráadásul tudja, hogy az elképzelésébe bőven beleillik. Ez lehet a legfőbb oka annak, hogy az ő megszerzését erőlteti a klub első sorban. Kíváncsian várom, hogy mi lesz a kapus poszt sorsa. De Gea szerződése lejárt, Henderson már fél lábban Nottinghamben van. Ez az a poszt a kirakósban, ahol biztosan várok érkezőt. A második számú kapus szerepkör is legalább annyira nem tisztázott, mint az első számú kapusé. Ti mit gondoltok, augusztus elején ki fogja védeni a United kapuját?

 

Védelem

A védelemről most szándékosan nem ejtettem, csak nagyon kevés szót. Nem titok, de a háttérben kettő podcast felvétellel is készülünk. Ott bővebben ki fogom fejteni a véleményem. Röviden talán úgy tudnám leírni, hogy a Lindelöf - Varane - Martinez hármas helye biztos. Maguire véleményem szerint távozni fog a West Hamhez. Sőt még azt is hozzáteszem, hogy a West Hamnél vezéregyéniség lesz. Írom ezt azért, mert a West Ham egy abszolút olyan stílusú csapat jelenleg, aki visszahúzódik a saját térfelére és többnyire rombol. Maguire pont ebben a stílusban tud a legjobban játszani. Az ő előnye az, ha nem kell nagy területeken sprintben közlekednie. Párharc erős, ütközni fejelni jól tud, a játékot nem kell vagy csak minimálisan felépítenie. Nem véletlen, hogy az Erik Ten Hag-féle Unitedben ennyire kevés lehetőséget kapott. Érkezni, ha lesz rá pénz, akkor egy középhátvéd mindenképpen fog, mégpedig Todibo vagy Disasi. Minden egyebet bővebben a podcast adásokban fogjuk kibeszélni.

Remélem tetszett a mostani cikk is. Igyekeztem a kapus posztra több sort rááldozni, ugyanis úgy érzem, hogy a modern futballban még inkább meghatározza a kapus személye egy csapat játékát. Látjuk, hogy a modern kapusok több módon is kitudnak tűnni. Köszönöm, hogy velem tartottatok! Kommentben várom a témában a véleményetek!

 

 

 

források:

https://www.instagram.com/p/CuKlaExow43/

https://www.skysports.com/football/news/11095/12912659/david-de-gea-man-utd-expected-to-resume-contract-talks-after-his-wedding-as-andre-onana-transfer-rumours-swirl

https://www.youtube.com/watch?v=3JHBHvVPKNk

https://www.youtube.com/watch?v=gkExvoZWFos

https://www.forbes.com/sites/grahamruthven/2023/04/29/who-should-manchester-uniteds-first-choice-goalkeeper-be-next-season/?sh=653f86bff691

https://www.whoscored.com/Players/373842/Show/Diogo-Costa

https://www.skysports.com/football/news/11095/12648013/erik-ten-hag-at-manchester-united-how-much-time-will-new-manager-need-to-be-a-success-in-premier-league


Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!