Hírek Casemiro állapotáról
Casemiro kivizsgáláson fog átesni, miután összefejelt Harrison Reeddel a Manchester United Fulham ellen 2-1-re elveszített hazai bajnokijának második félidejében.
A brazil középpályás hosszabb ápoláson esett át a pályán, mielőtt Gary O'Driscoll vezető csapatorvos kíséretében a játékoskijárón keresztül távozott volna, amely során egyértelműen látszott, hogy nincs teljesen jól az ütközést követően.
Ez egy újabb csapást jelentett a Vörös Ördögök számára, akik a héten már így is elveszítették, így a londoniak elleni mérkőzésen is nélkülözni voltak kénytelenek Luke Shaw-t és Rasmus Hojlundot.
"Nem tudom, hogy agyrázkódása van-e, de az biztos, hogy összefejeltek" - mondta Erik ten Hag mérkőzés utáni interjújában az Old Traffordon.
"Én igazából nem tudom, hogy pontosan mi volt a probléma, de le kellett jönnie a pályáról. És mivel ez a szakmai döntés született, ezért majd egyeztetnünk kell az orvossal és a stábjával, hogy mi a helyzet."
"Nem tudta folytatni a mérkőzést. Ezt mindannyian láttuk. Le kellett cserélnünk őt, de remélhetőelg holnapra már jobban lesz."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Arsenal
Premier League 1. fordulóOld Trafford
2025-08-17 17:30
Felkészülési szezon 5. mérkőzés
Old Trafford
2025-08-09 13:45
2025-08-03 23:00
2025-07-31 03:30
2025-07-27 01:00
2025-07-19 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Liverpool | 1 | 4 | 2 | +2 | 3 |
2 | Aston Villa | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
3 | Newcastle | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
4 | Bournemouth | 1 | 2 | 4 | -2 | 0 |
Szavazás
TV műsor

Manchester United - Arsenal
Premier League 1. forduló, ÉLŐ