Ten Hag: Mount fontos lesz számunkra
Erik ten Hag bízik abban, hogy Mason Mount még fontos játékosa lehet a Manchester Unitednek, miután a középpályás az idei szezonban sérüléseket szenvedett.
Mount a csapat nyári szerzeménye, és az Old Traffordra érkezésekor kapta meg a Vörös Ördögök híres, 7-es számú mezét, de a sorozatos sérülések megakadályozták, hogy az angol válogatott játékos a 2023/24-es idényben eddig folyamatosan a csapat rendelkezésére álljon.
A Bajnokok Ligája-győztes középpályás azonban a héten visszatért a carringtoni edzésekre, Ten Hag menedzser pedig a mérkőzés előtti sajtótájékoztatóján megerősítette, hogy visszatérése éppen jókor jött - a Liverpool látogatása előtt az FA-kupa negyeddöntőjében.
A Merseys-partiak elleni mérkőzésünket megelőző sajtóbeszélgetés második részében Ten Hag megismételte, hogy hisz Mountban - és együttérzett a sérülései miatt rá váró kihívások miatt.
"Meggyőződésem, hogy az lesz" - válaszolta Ten Hag, amikor az újságírók Mount azon motivációjáról kérdezték, hogy a Vörös Ördögök kulcsjátékosa legyen.
"Nem volt lehetősége bizonyítani, de nagyon jó játékosa lesz a Manchester Unitednek."
"Ez nagyon sajnálatos, nagy csalódást okoz neki, de nekünk is, amikor egy ilyen klasszis játékos van a középpályánkon, és nem játszhat."

Mivel még 10 Premier League-meccs van hátra ebben a szezonban, és potenciálisan még kettő az FA-kupában, ha a United le tudja győzni a Liverpoolt a vasárnapi negyeddöntőben, Mountnak még rengeteg lehetősége van arra, hogy beverekedje magát a United kezdő tizeenegyébe.
Ten Hag úgy véli, hogy amint Mount játékra kész lesz, kulcsszerepet játszhat a csapatban.
"Három sérülése is volt, mint tudjuk, így nem tudott bármikor is ritmusba kerülni" - tette hozzá a menedzser.
"De biztos vagyok benne, hogy amikor fitt lesz és játszik, akkor bele fog jönni abba a ritmusba, és hozzá fog járulni a Manchester United sikeréhez, ebben biztos vagyok."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |