Erik: A hiányzók eltökéltek, hogy visszatérjenek
Erik ten Hag szerint sérült játékosai minden tőlük telhetőt megtesznek azért, hogy még a szezon vége előtt visszatérhessenek a pályára.
A Vörös Ördögök ma este a Newcastle Unitedet fogadják a 2023/24-es szezon utolsó Old Traffordon rendezett bajnokiján, mielőtt a zárófordulóban vasárnap a Brightonhoz látogatnának.
A Premier League idény zárását követően pedig nem kisebb feladatuk lesz, mint hogy május 25-én, a Wembley-ben megmérkőzzenek a városi rivális Manchester City-vel az FA-kupa döntőjében, egymás után a második évben.
Ten Hag keretét az egész szezon során hihetetlen mértékű sérüléshullám tizedeli, az utóbbi hetekben pedig egészen gigászira nőtt a hiányzók listája, amelyre jó példa, hogy február óta nem áll rendelkezésre olyan játékos, akinek az eredeti posztja balhátvéd lenne.
Emellett a középhátvéd poszton is folyamatos problémákkal küzd a csapat, de kedden hivatalos sajtótájékoztatóján Ten Hag megerősítette, hogy Lisandro Martinezre legalább már a kispadon számíthat hat hétnyi hiányzást követően, amikor a Szarkák Manchesterbe látogatnak.
Victor Lindelöf és Raphael Varane is keményen dolgoznak Carringtonban rehabilitációjukon, míg Bruno Fernandes és Marcus Rashford már közel állnak a visszatéréshez és már a múlt hétvégi, Arsenal elleni meccsen is mutatkozott némi esély a játékukra.

"Meg kell nézni itt Carringtonban. A játékosok elszántak, hogy játszhassanak" - mondta Ten Hag újságírói kérdésre válaszolva kedden.
"Én azt láttam, hogy Licha Martinez [játszani akar]. Bruno még egy utolsó pillanatos erőnléti teszten is átesett vasárnap, hogy játszhasson. Rashford minden tőle telhetőt megtett. Edzett, vagyis megpróbált edzeni a múlt héten, de nem sikerült megfelelő állapotba kerülnie."
"A játékosok eltökéltek, hogy játszhassanak és a megfelelő erőnléti formában akarnak lenni."
"Ott van még Victor Lindelöf és Raphael Varane is, akik szintén nagyon sokat dolgoznak a gyakorlásokon, hogy rendelkezésre állhassanak a kupadöntőn. Megteszik, amit tudnak."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor
Manchester United - Newcastle
Premier League, 34. forduló
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |