Ten Hag a bal oldali védők helyzetétről
A Manchester United menedzsere, Erik ten Hag arra számít, hogy a szezon előrehaladtával biztosított lesz a verseny a balhátvéd posztért Tyrell Malacia és Harry Amass által.
A Vörös Ördögök abban reménykednek, hogy Luke Shaw sérüléséből való visszatérését követően képes lesz megmutatni a klasszisát a szezonban. Várják tőle mindezt, miután tevékeny részese volt az angol válogatott szereplésének a 2024-es Európa-bajnokság kieséses szakaszában. A döntőbe jutottak, ahol a bal hátvéd kiválóan teljesített a Spanyolországtól elszenvedett 2-1-es vereség alkalmával.
Amíg a felnőtt csapat a 2024-es amerikai túrán szerepel, addig Malacia rendkívül keményen dolgozik az erőnlétén és a visszatérésén Carringtonban, miután sérülés miatt a teljes 2023/24-es szezont kihagyta. A holland válogatott folytatja a rehabilitációját, míg Amass folyamatosan gyűjti a tapasztalatokat a tengerentúlon.
A 17 éves játékos a menedzser szerint még nem áll készen a Premier League-re, de az Akadémia fiatalja jó úton halad afelé, hogy bajnoki mérkőzésen is bemutatkozzon a felnőtt csapatban.
"Tyrell most jó helyen van" - mondta Ten Hag a sajtónak. "De nincs itt, mert csak olyan játékosokat választottam ki, akik képesek mérkőzéseket játszani vagy elérhetőek voltak a csapat edzésein."

"Nagyon közel van a visszatérése, de most a felépülési folyamatára kell koncentrálnia. Viszonylag rövid időn belül ismét csatlakozhat az első csapat edzéseihez, azt követően pedig képes lesz mérkőzéseket játszani."
"Elképzelhetőnek tartom, hogy két hónapon belül újra játsszon."
A menedzsert Amassról is kérdezték, aki legutóbb a Real Betis ellen 3-2-re megnyert meccset kezdett, és Amadnak adott gólpasszával segítette csapatát a győzelemhez.
"Ezen a téren is előre kell lépnünk, de olyan potenciált látunk itt, amit a korábbi években már tapasztaltunk” – ismerte el Ten Hag.
"Például, két évvel ezelőtt [Alejandro] Garnacho, a tavalyi szezonban Kobbie [Mainoo] kapott lehetőséget, szóval Amass nincs olyan messze ettől. Ha jól kezeljük, tanítjuk és megfelelő edzésmunkát végez, akkor három hónapon belül játékperceket kaphat."
"Ugyanakkor ebben a pillanatban fel kell zárkóznia, és fejlesztenie kell bizonyos képességeit, hogy a Manchester Unitedben játsszon és a legelőkelőbb helyezésekért harcoljon a bajnokságban."

"De az ő nagy tehetségével gyorsan tud fejlődni, és nagyon érdekes lesz látni, hogy képes-e ezt a célt elérni."
A United vasárnap hajnalban játszik a Liverpool ellen az amerikai túra utolsó meccsén Dél-Kaliforniában, ahol Amass újra versenyben lesz a kezdőcsapatba kerülésért.
Az Arne Slot csapatával lejátszott mérkőzést követően hazatér a csapat, hogy a Manchester City ellen készüljenek a Wembley-ben tartandó Community Shieldre.
A Premier League programja pedig augusztus 16-án, pénteken kezdődik, amikor a Fulham látogat az Old Traffordra.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |