Ten Hag: Látható volt Casemiro fontossága
Erik ten Hag szerint Casemiro jó erőben van és készen áll arra, hogy nagy hatást gyakoroljon a Manchester United 2024/25-ös szezonjára.
A brazil végig a pályán volt a Vörös Ördögök szombati, Manchester City-től a Community Shielden elszenvedett veresége alkalmával, amely bár a rendes játékidőben 1-1-re végződött, a büntetőpárbajban Pep Guardiola tanítványai kerekedtek felül.
Casemiro végig jó benyomást keltett a középpályán, így nem meglepő, hogy menedzserét a lefújást követő hivatalos sajtótájékoztatóján róla is kérdezték.
"Végig csinálta a felkészülési szezont, szóval ő jelen pillanatban nagyon jó erőnléti állapotnak örvend" - kezdte Ten Hag.
"Szerintem csapatként nagyon jól dolgoztunk együtt, ez pedig nagyon megkönnyítette Case dolgát is. Így volt arra lehetősége, hogy megcsillantsa tudása legjavát és láthattuk, hogy milyen fontos a játéka a csapatunk szempontjából."
Erik több rádiócsatornának is nyilatkozott a Wembley-ben, akiknek szintén dicsérte ötszörös Bajnokok Ligája győztes játékosát.
"Ő egy nagy vezér számunkra, aki nagyon fontos a csapatunknak" - tette hozzá.
"Támadásban és védekezésben is együtt voltunk és dolgoztunk."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Tottenham vs Manchester United
Premier League 25. fordulóTottenham Hotspur Stadium
2025-02-16 17:30
FA-kupa 4. forduló
Old Trafford
2025-02-07 21:00
2025-02-02 15:00
2025-01-30 21:00
2025-01-26 20:00
2025-01-23 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2024/25
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Liverpool | 23 | 56 | 21 | +35 | 56 |
2 | Arsenal | 24 | 49 | 22 | +27 | 50 |
3 | Nottingham Forest | 24 | 40 | 27 | +13 | 47 |
4 | Chelsea | 24 | 47 | 31 | +16 | 43 |
5 | Manchester City | 24 | 48 | 35 | +13 | 41 |
6 | Newcastle | 24 | 42 | 29 | +13 | 41 |
7 | Bournemouth | 24 | 41 | 28 | +13 | 40 |
8 | Aston Villa | 24 | 34 | 37 | -3 | 37 |
9 | Fulham | 24 | 36 | 32 | +4 | 36 |
10 | Brighton & Hove Albion | 24 | 35 | 38 | -3 | 34 |
11 | Brentford | 24 | 42 | 42 | 0 | 31 |
12 | Crystal Palace | 24 | 28 | 30 | -2 | 30 |
13 | Manchester United | 24 | 28 | 34 | -6 | 29 |
14 | Tottenham | 24 | 48 | 37 | +11 | 27 |
15 | West Ham | 24 | 29 | 46 | -17 | 27 |
16 | Everton | 23 | 23 | 28 | -5 | 26 |
17 | Wolves | 24 | 34 | 52 | -18 | 19 |
18 | Leicester City | 24 | 25 | 53 | -28 | 17 |
19 | Ipswich Town | 24 | 22 | 49 | -27 | 16 |
20 | Southampton | 24 | 18 | 54 | -36 | 9 |