Malacia közel a visszatéréshez
Erik ten Hag szerint Tyrell Malacia "nagyon jól" halad a visszatérés útján abból a sérülésből, amely miatt a 2022/23-as szezon óta nem lépett pályára.
A holland válogatott játékos a térdműtétet követően az elmúlt idényben egyáltalán nem rúgott labdába a Vörös Ördögöknél, de júliusban már újra a gyepen edzett.
A balhátvéddel kapcsolatban a múlt hétig nem volt további hír, amikor is bekerült a 25 fős keretünkbe az Európa-liga első szakaszára.
A szurkolók ezt annak jeleként vették, hogy Tyrell már majdnem készen áll arra, hogy újra bevethető legyen, és a menedzser a szombati, Southampton elleni látogatás előtti interjújában megerősítette, hogy bár az óvintézkedések folyamatban vannak, a 25 éves játékos remélhetőleg hamarosan készen áll majd arra, hogy segítse a csapatot.
"Természetesen szeretnénk motiválni őt, hogy visszatérjen, de ez nem olyan könnyű, ha ilyen hosszú ideig távol vagy" - mondta a menedzser. "Több mint egy szezonon keresztül sérült volt, de nagyon keményen dolgozik, nagyon jól halad. Nagy lépéseket tesz, ezért úgy gondoljuk, hogy rövid időn belül számíthatunk rá a csapat edzésein, és ő egy tehetség, ez egyértelmű."
"Arra számítok, hogy hamarosan visszatérhet majd a mérkőzésekre."

Malacia volt az első felnőtt játékos, aki Ten Hag kinevezését követően érkezett a klubhoz a Feyenoordtól, 2022 júliusában.
Első szezonjában 39 alkalommal lépett pályára - legutóbb a Fulham ellen, a 2022/23-as idény utolsó játéknapján.
Az elmúlt szezonban azonban csak csalódott megfigyelő lehetett, bár a Wembleyben részt vehetett az ünneplésben, miután a Manchester Cityt legyőzve megnyertük az FA-kupát.
Luke Shaw továbbra is sérült, ezért úgy tűnik, egyelőre Diogo Dalot a favorit a balhátvéd posztján, bár a fiatal Harry Amass már részt vett az első csapat edzésein, és az Európa-liga-keretbe is bekerült.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Wolves vs Manchester United
Premier League 15. fordulóMolineux Stadium
2025-12-08 21:00
Premier League 14. forduló
Old Trafford
2025-12-04 21:00
2025-11-30 13:00
2025-11-24 21:00
2025-11-08 13:30
2025-11-01 16:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 15 | 28 | 9 | +19 | 33 |
| 2 | Manchester City | 15 | 35 | 16 | +19 | 31 |
| 3 | Aston Villa | 15 | 22 | 15 | +7 | 30 |
| 4 | Chelsea | 15 | 25 | 15 | +10 | 25 |
| 5 | Everton | 15 | 18 | 17 | +1 | 24 |
| 6 | Crystal Palace | 14 | 18 | 11 | +7 | 23 |
| 7 | Sunderland | 15 | 18 | 17 | +1 | 23 |
| 8 | Liverpool | 15 | 24 | 24 | 0 | 23 |
| 9 | Tottenham | 15 | 25 | 18 | +7 | 22 |
| 10 | Brighton & Hove Albion | 14 | 24 | 20 | +4 | 22 |
| 11 | Newcastle | 15 | 21 | 19 | +2 | 22 |
| 12 | Manchester United | 14 | 22 | 21 | +1 | 22 |
| 13 | Bournemouth | 15 | 21 | 24 | -3 | 20 |
| 14 | Brentford | 15 | 21 | 24 | -3 | 19 |
| 15 | Fulham | 14 | 19 | 22 | -3 | 17 |
| 16 | Leeds United | 15 | 19 | 29 | -10 | 15 |
| 17 | Nottingham Forest | 15 | 14 | 25 | -11 | 15 |
| 18 | West Ham | 14 | 16 | 28 | -12 | 12 |
| 19 | Burnley | 15 | 16 | 30 | -14 | 10 |
| 20 | Wolves | 14 | 7 | 29 | -22 | 2 |
Szavazás
TV műsor
Wolves - Manchester United
Premier League 15. forduló, ÉLŐ