Casemiro: A szurkolók még szebbé teszik ezt a klubot
Amikor múlt héten Casemiro pályára lépett a Portman Roadon, a középpályás 100. alkalommal ölthette magára tétmérkőzésen a Manchester United mezét.
A már számtalan trófeát elhódító brazil válogatott játékos karriere során a Ipswich Town elleni mérkőzés újabb fontos mérföldkövet jelentett azt követően, hogy 2022-ben a klubhoz igazolt.
A vasárnapi, Everton ellen az Old Traffordon rendezendő bajnoki előtt, amely Casemiro 102. mérkőzése lehet a Vörös Ördögök színeiben, a klubmédia a manchesteri századossá válásához vezetú útjáról és a klub szurkolóinak feltétel nélküli elismeréséről beszélgetett vele.
A United Review meccsnapi programmagazin hasábjain megjelenő interjúban a 32 éves rutinos védekező középpályás arról is beszélt, mennyire különleges helyet foglal el a szívében az Álmok Színháza és a lelátóin helyet foglaló szurkolók.
"Nos, én igazából itt voltam a Liverpool elleni meccsen" - kezdte.
"Nem játszottam, akkor mutattak be a stadion közönségének új igazolásként, szóval az a pillanat nagyon különleges volt számomra."
"De emellett jártam már itt 15 éves koromban is egy korosztályos tornán, szóval bármikor meglátom vagy pályára léphetek benne, különleges dolog nekem. Mindig érezni lehet a szurkolók felöl áradó szeretetet és azt, hogy mennyire támogatnak minket - ez pedig eléggé meglepett engem."
"Azt gondolom, hogy ez magáért beszél; ez egy gyönyörű stadion, amelyet a szurkolók csak még szebbé tesznek."

Casemiro segítségével a United két trófeával - egy-egy FA-kupa és Ligakupa - gazdagodott az elmúlt két szezon során.
Az ötszörös Bajnokok Ligája győztes számára fontosak a pályán elért sikerek, amelyekkel szeretné viszonozni a szurkolók szeretetét, amellyel az Old Traffordra való megérkezése óta elárasztják.
"Az első perctől kezdve otthon érzem itt magamat" - tette hozzá.
"Amikor az első napomon kiléptem a manchesteri repülőtérre, érzem, hogy itthon vagyok, jól érzem magamat. Szóval csak szeretnék köszönetet mondani mindenkinek a szeretetéért és támogatásáért, amelyet a pályán szeretnék viszonozni."
"Mindenki győzni akar, de az én gondolataim akörül járnak mikor kilépek a pályára, hogy a lehető legjobb teljesítményemet nyújtsam, nem csak magam és a családom miatt, vagy a klubért, hanem a szurkolók miatt is. Erre mindig gondolnunk kell."
"Az első naptól kezdve egyedi és különleges az a szeretet és támogatást, amelyet a szurkolóktól kapok és ez rendkívüli módon meglepett. Én értékelek és élvezek minden egyes pillanatot, mert nagyon nagy szeretetet kapok tőlük."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor
Manchester United - Everton
Premier League, 13. forduló
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Leeds United
Premier League 32. fordulóOld Trafford
2026-04-13 21:00
Premier League 31. forduló
Vitality Stadium
2026-03-20 21:00
2026-03-15 15:00
2026-03-04 21:15
2026-03-01 15:00
2026-02-23 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 31 | 61 | 22 | +39 | 70 |
| 2 | Manchester City | 30 | 60 | 28 | +32 | 61 |
| 3 | Manchester United | 31 | 56 | 43 | +13 | 55 |
| 4 | Aston Villa | 30 | 40 | 37 | +3 | 51 |
| 5 | Liverpool | 30 | 49 | 40 | +9 | 49 |
| 6 | Chelsea | 30 | 53 | 35 | +18 | 48 |
| 7 | Brentford | 30 | 46 | 42 | +4 | 45 |
| 8 | Everton | 30 | 34 | 35 | -1 | 43 |
| 9 | Newcastle | 30 | 43 | 43 | 0 | 42 |
| 10 | Bournemouth | 31 | 46 | 48 | -2 | 42 |
| 11 | Fulham | 30 | 40 | 43 | -3 | 41 |
| 12 | Brighton & Hove Albion | 30 | 39 | 36 | +3 | 40 |
| 13 | Sunderland | 30 | 30 | 35 | -5 | 40 |
| 14 | Crystal Palace | 30 | 33 | 35 | -2 | 39 |
| 15 | Leeds United | 30 | 37 | 48 | -11 | 32 |
| 16 | Tottenham | 30 | 40 | 47 | -7 | 30 |
| 17 | Nottingham Forest | 30 | 28 | 43 | -15 | 29 |
| 18 | West Ham | 30 | 36 | 55 | -19 | 29 |
| 19 | Burnley | 30 | 32 | 58 | -26 | 20 |
| 20 | Wolves | 31 | 24 | 54 | -30 | 17 |