Maguire készen áll, hogy mindent beleadjon
Harry Maguire a Manchester United játékosaként töltött hatodik évfordulója alkalmából beszélt a következő idénnyel kapcsolatos céljairól és ambícióiról.
A 32 éves játékos 2019. augusztus 5-én érkezett az Old Traffordra a Leicester Citytől, és a klubnál eltöltött ideje alatt Ligakupa és FA-kupa győztes lett.
Maguire nevéhez a tavalyi szezonban több emlékezetes pillanata is fűződött, például amikor csatárként szerepelt a meccsek véghajrájában - vagy leginkább a Lyon elleni Európa-liga-meccs hosszabbításában szerzett győztes gólja - a Vörös Ördögök egyébként nehéz szezonja során.
A toronymagas védő, aki immár hetedik szezonját tölti a klubnál, nagy előrelépéseket céloz meg mind saját maga, mind a csapat többi tagja számára.
"Egy sikeres csapat tagja akarok lenni ebben a szezonban" - mondta Maguire Liam Bradfordnak az edzés utáni beszélgetésen. "Úgy gondolom, hogy az elmúlt szezon kemény volt mindenki számára egyénileg, de csapatként, klubként is."
"Ebben a szezonban nincsenek kifogások. Rengeteg időnk lesz felkészülni a Premier League mérkőzésekre, és meg kell bizonyosodnunk arról, hogy készen állunk."
"Szóval, a magam részéről biztosra kell mennem, hogy rendelkezésre állok, fitt vagyok, készen állok, és mindent beleadok a csapat és a klub érdekében."
A Vörös Ördögök már kaptak egy kis ízelítőt abból, hogy mit hozhat a megnövekedett felkészülési idő a 2025-ös túra során, ahol a csapat néhány hétig együtt volt az Egyesült Államokban, ez pedig lehetővé tette a foglalkozások szélesebb körét.
"Ez olyasmi, amit [Ruben Amorim] többször megismételt, hogy nem volt elég időnk az edzőpályán" - folytatta Maguire. "Ez az előszezon kemény volt a lábaknak, de a legtöbbje taktikai jellegű volt."
"Szóval, jó, hogy a taktikai jellegű gyakorlatokat végezzük, ahelyett, hogy oszlopok körül rohangálnánk a pályán."
"Ez egy élvezetes előszezon volt, de egy olyan előszezon, amiből mindannyian tanultunk. Sokkal jobban ismerjük a rendszert, és ezt most már csak át kell ültetnünk a mérkőzésekre."
A Unitednek van még egy utolsó felkészülési feladata, az Old Traffordon a Fiorentina elleni találkozó, de minden az Arsenal elleni, Premier League-szezonnyitó mérkőzés köré épül, hogy a lehető legjobban induljon az új idény.
"Volt néhány közös csapatvacsora, néhány vidám pillanat együtt" - árulta el Maguire a túra amerikai szakaszáról. "De amikor az edzőpályán voltunk, nagyon keményen dolgoztunk. Felszívtuk magunkat, úgyhogy jól vagyunk."
"Mennünk kell, és ezt meg kell mutatnunk, amikor a szezon elkezdődik, mert amikor beindul, akkor igazán jól akarunk teljesíteni, és győzelmeket akarunk szerezni."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Leeds United
Premier League 32. fordulóOld Trafford
2026-04-13 21:00
Premier League 31. forduló
Vitality Stadium
2026-03-20 21:00
2026-03-15 15:00
2026-03-04 21:15
2026-03-01 15:00
2026-02-23 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 32 | 62 | 24 | +38 | 70 |
| 2 | Manchester City | 31 | 63 | 28 | +35 | 64 |
| 3 | Manchester United | 31 | 56 | 43 | +13 | 55 |
| 4 | Aston Villa | 32 | 43 | 38 | +5 | 55 |
| 5 | Liverpool | 32 | 52 | 42 | +10 | 52 |
| 6 | Chelsea | 32 | 53 | 41 | +12 | 48 |
| 7 | Brentford | 32 | 48 | 44 | +4 | 47 |
| 8 | Everton | 32 | 39 | 37 | +2 | 47 |
| 9 | Brighton & Hove Albion | 32 | 43 | 37 | +6 | 46 |
| 10 | Sunderland | 32 | 33 | 36 | -3 | 46 |
| 11 | Bournemouth | 32 | 48 | 49 | -1 | 45 |
| 12 | Fulham | 32 | 43 | 46 | -3 | 44 |
| 13 | Crystal Palace | 31 | 35 | 36 | -1 | 42 |
| 14 | Newcastle | 32 | 45 | 47 | -2 | 42 |
| 15 | Leeds United | 31 | 37 | 48 | -11 | 33 |
| 16 | Nottingham Forest | 32 | 32 | 44 | -12 | 33 |
| 17 | West Ham | 32 | 40 | 57 | -17 | 32 |
| 18 | Tottenham | 32 | 40 | 51 | -11 | 30 |
| 19 | Burnley | 32 | 33 | 63 | -30 | 20 |
| 20 | Wolves | 32 | 24 | 58 | -34 | 17 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Leeds United
Premier League 32. forduló, ÉLŐ