Beharangozó: Fulham - Manchester United

Vasárnap délután Londonban vendégszerepelnek a Vörös Ördögök az angol bajnokság 2. fordulójában.


Bár  Fulham mindig kellemetlen ellenfél, mégis elmondhatjuk, hogy a United győzni jár a Craven Cottage-re. A két csapat legutóbbi 10 londoni bajnokijából 8-at megnyertek a Vörös Ördögök 1 döntetlen és 1 vereség mellett. Ráadásul ez a 8 győzelem zsinórban a legutóbbi 8 idegenbeli találkozón született. Amorimék így bizakodóak lehetnek, hogy az első fordulóban elszenvedett vereséget követően most valami szebb eredménnyel örvendeztethetik meg szurkolóikat.

 

A Fulham ikszelt az első fordulóban a Brighton otthonában, így kemény viadalra számíthatunk és bízunk benne, hogy a végén a vendég szurkolók lehetnek majd boldogabbak.

 

 

Akik hiányozhatnak:

 

Fulham: Robinson (térdsérülés)

 

United: Martinez (térdsérülés), Mazraoui (combsérülés)

 

 

Érdekességek:

 

A Fulham a legutóbbi 19 United elleni bajnokijából mindössze 1-et tudott megnyerni 15 vereség és 3 döntetlen mellett. Azt az egy győzelmet az Old Traffordon sikerült összehozniuk, amikor 2024 novemberében 2-1-es diadalt ünnepelhettek az Álmok Színházában. 

 

A Manchester United a legutóbbi 8 idegenbeli Fulham elleni bajnokiját megnyerte, viszont a klub történetében még soha nem fordult elő az, hogy zsinórban 9 bajnokit is megnyerjenek vendégként egy ellenféllel szemben.

 

A Manchester United a legutóbbi 23 idegenbeli bajnokijából mindössze 3-at tudott megnyerni londoni csapatok ellen. A többi találkozó eredménye 5 döntetlen és 15 vereség. Azt a 3 győzelmet viszont a Fulham ellen vívták ki.

 

A Fulham - Manchester United legutóbbi 4 bajnoki találkozóján a győztes gól minden estben a 78. percben, vagy az után született és a legutóbbi két szezonban az egymás elleni találkozóikon lőtt 6 gól mindegyike a 2. félidőben esett. A 2023/24-es és a 2024/25-ös idényben emellett a 4 bajnoki mellett csupán az Everton - West Ham páros az, amelyik elmondhatja magáról, hogy a 4 bajnokijuk első játékrészében nem tudtak eredményesek lenni.

 

A Fulham az előző szezon zsinórban 3 hazai Premier League vereséggel zárta. Legutóbb 2020/21-ben veszítettek el ennyit sorozatban és akkor 6-ig meg sem álltak. Marco Silva (a Fulham menedzsere) azonban még soha nem veszített el 4 egymást követő bajnokit.

 

Ruben Amorim mindössze 28 bajnoki találkozón irányította vezetőedzőként a Unitedet, de ezekből 15-öt elveszített 7 győzelem és 6 döntetlen társaságában és csupán a Spursz veszített el ennél több bajnokit (17-et) Amorim kinevezése óta. Ez a mutató a portugál számára azt is jelenti, hogy már most több mérkőzést veszített el a Premier League-ben, mint a portugál bajnokságban 167 bajnokiból. A portugál bajnokságban 130 győzelmet, 23 döntetlent és csupán 14 vereséget ért el.

 

A Fulham menedzsere, Marco Silva a Manchester United ellen játszott 10 bajnokijából 7-et elveszített 2 győzelem és 1 döntetlen mellett. Csak a Manchester City ellen veszített többet (12-őt). Hazai pályán 5 bajnokiból 4-et bukott a Vörös Ördögök ellen, 1-et pedig az Everton menedzsereként 4-0-ra megnyert 2019 áprilisában.

 

A Manchester United elveszített első mérkőzését ebben a szezonban az Arsenal ellen. A Premier League történetében eddig csupán két olyan szezonjuk volt, amikor az első két bajnokit is elveszítették. Az egyik az az 1992/93-as idény volt és végül megnyerték a bajnokságot, a másik pedig a 2022/23-as szezon, amelynek végén a dobogó 3. fokára állhattak.

 

 

Egymás elleni Premier League statisztika:

 

36 bajnoki - 4 Fulham győzelem, 6 döntetlen, 26 United győzelem 

 

 

A két csapat legutóbbi bajnokijának eredménye ebben a szezonban:

 

Fulham: D

 

United: V

 

 

A két csapat legutóbbi 5 egymás elleni bajnokijának eredménye ebben a felállásban:

 

Fulham - United 0-1 (2025.01.26.)

Fulham - United 0-1 (2023.11.04.)

Fulham - United 1-2 (2022.11.13.)

Fulham - United 1-2 (2021.01.20.)

Fulham - United 0-3 (2019.02.09.)

 

 

A csapatok gólszerzői a bajnokságban:

 

Fulham: Rodrigo Muniz 1 gól

 

United: Bayindir (csak vicc...még nem szerzett gólt United játékos ebben az idényben)

 

 

Premier League, 2. forduló

Fulham - Manchester United

Craven Cottage, 2025.08.24. 17:30

 

 

A találkozó játékvezetője: Chris Cavanagh

 

 

Lehetséges kezdőcsapatok:

 

Fulham: Leno - Tete - Andersen - Bassey - Cuenca - Berge - Lukic - Wilson - King - Iwobi - Jiménez

 

United: Onana - Yoro - De Ligt - Shaw - Diallo - Fernandes - Casemiro - Dorgu - Mbeumo - Cunha - Sesko

 

 

ManUtdFanatics.hu tipp: 0-1

 

 

A mérkőzést a Spíler 1 élőben közvetíti.


manutdfanatics

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

TV műsor

Fulham - Manchester United

Premier League, 2. forduló

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!