Redknapp szerzõdtette volna a triót
Harry Redknapp elárulta, a nyár folyamán megpróbálta megszerezni a végül a Unitedhez igazoló Ashley Youngot és Phil Jonest, illetve a Liverpoolt választó Stewart Downingot, azonban be kellett, hogy lássa, a Tottenham nem tud versenyre kelni a nagyokkal.
A mai nappal bezárólag elmondható, hogy a korábbi évekkel ellentétben a Tottenham Hotspur nagyon csendes idõszakot tudhat maga mögött az átigazolási piacon, csak a Chelsea próbálkozásainak visszaverésére kell mostanság koncentrálniuk, akik mindenáron szeretnék megszerezni Luka Modricot.
Ezzel ellentétben a Sarkantyúsok számos Bajnokok Ligája helyért hajtó bajnoki ellenfele alaposan megerõsödött a nyáron, hiszen például a tavaly még a tabellán mögöttük végzõ Liverpool szerzõdtette az Aston Villatól az angol válogatott Stewart Downingot.
A bajnoki címvédõ Manchester United, akik ellen éppen ma este játszik a Spurs, is sokat erõsödött például megszerezték Ashley Youngot szintén a Villától, és végül õket választott a Blackburn Rovers saját nevelése, Phil Jones is.
Redknapp azóta megerõsítette, hogy mindhárom játékos megszerzése iránt érdeklõdött, azonban a Tottenham nem tudta a White Hart Lanere csábítani õket, tekintve csekélyebb pénzügyi lehetõségeiket, amelyek leginkább a fizetések terén jelentenek hátrányt a tehetõségebb bajnoki riválisokkal szemben.

"Megpróbáltam szerzõdtetni Ashley Youngot és Phil Jonest, de amikor a United versenybe szállt értük, akkor már nagyon nehézzé vált tartani velük a lépést" - kezdte.
"Még három-négy évvel ezelõtt szerettem volna megszerezni Youngot, és azóta többször próbálkoztam. A tavaly az elsõ hat helyen végzett klubok közül mindegyik magának akarta Phil Jonest, de a fiú a Unitedet válaszotta, úgyhogy sok szerencsét kívánok neki."
"Young egy remek igazolás a United számára. Mi is szivesen láttuk volna."
"Mellette Stewart Downingot is leakartuk igazolni. De az ilyen helyzetek mindig nehezek. Leginkább a fizetésük miatt."
Sky Sports
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |