Lacey készen áll, hogy kezdjen a Villa ellen?

Michael Carrick elismerte, türelmesnek kell lennie, hogy támogatnia tudja Shea Lacey fejlődését a Manchester Unitednél.


A tinédzser korú játékos csereként állt beállva volt nagy hatással csapata kedd esti, drámai körülmények között 3-2-re megnyert AS Roma elleni Bajnokok Ligája mérkőzésére.

 

Miután az Old Trafford közönsége előtt hangos biztatások közepette léphetett pályára, a klub akadémiájának neveltje gólpasszt adott Matheus Cunha parádés győztesgólja előtt.

 

Mivel a Brighton & Hove Albion elleni Ligakupa meccsen már megszerezte felnőtt szinten első gólját is tétmérkőzésen, így ezzel az assziszttal további bizonyítékkal szolgált arra vonatkozóan, hogy a legmagasabb szinten is képes megállni a helyét.

 

"Igen, nagyon elégedett voltam megint azzal, ahogyan Shea beszállt" - kezdte Carrick a klubmédiának a vasárnapi, Aston Villa elleni hazai bajnokit megelőző interjújában.

 

 

"Valószínűleg ez volt ebben a szezonban az első alkalom, hogy egy olyan mérkőzésen állhatott be, amely ennyire kiegyensúlyozott párharcot hozott. Mi nekünk hatalmas bizalmunk van az irányába."

 

"Ő egy fantasztikus fiatal játékos, de még szükség van vele kapcsolatban a türelemre és az odafigyelésre, hogy segítsünk neki abban, hogy lépésről-lépésre fejlődhessen. De jelen pillanatban ehhez nagyon jó helyen van."

 

Lacey éppen Unai Emery legénysége ellen mutatkozhatott be felnőtt szinten 2025 decemberében.

 

Az angol szélső a jövő héten kezdődő válogatott szünetre meghívót kapott hazája U20-as válogatottjába is.


ManUtd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

TV műsor

Manchester United - Aston Villa

Premier League, 10. forduló

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!