Ferguson: Ole lehet a jövõ United-menedzsere
Sir Alex Ferguson szerint a Manchester United játékoslegendája, Ole Gunnar Solskjaer potenciálisan esélyes, hogy átvegye helyét menedzserként az Old Traffordon.
Nemrég jelentette be a skót menedzser, hogy még további három éven keresztül kívánja irányítani a Vörös Ördögöket. Ezt követõen számos olyan pletyka látott napvilágot, hogy Pep Guardiola vagy José Mourinho veszi majd át a helyét, ám szerinte a szakmát még csak tanuló Solskjaer ideális lenne erre a nagy nyomással járó feladat kezelésére.
Emellett Ferguson úgy véli, hogy az egykori norvég csatár máris egy lépéssel korábbi, azóta edzõként tevékenykedõ játékosai elõtt jár, hiszen õ mindig is tudta, hogy menedzser szeretne lenni.
Többek között Bryan Robson, Mark Hughes, Steve Bruce és Roy Keane is edzõsködésbe kezdett játékospályafutása végeztével különbözõ sikerességgel, azonban a 70 éves edzõlegenda szerint Solskjaer évekig tartó felkészülése az edzõi létre, például azzal, hogy minden edzésrõl jegyzetet készített, hatalmas elõnyt jelent számára a többi ex-Unitedes edzõvel szemben.
"Szerintem manapság sok futballista esetében a legnagyobb probléma az, hogy amikor pályafutásuk végéhez érnek, úgy döntenek, hogy edzõnek állnak, mert a fejükben nincs más opció, amit szerintük képesek lehetnének csinálni" - kezdte Sir Alex.
"Velük szemben Ole mindig is szeretett volna a futball mellett maradni, már korán arra készült, hogy edzõként vagy menedzserként folytatja pályáját, amely valóra is vált. Ezzel õ sokkal nagyobb esélyt adott magának, mint mások."
Solskjaer, aki korábban a Manchester United tartalékcsapatának edzõjeként tevékenykedett, elsõ menedzseri munkájaként rögtön norvég bajnoki címhez segítette az elõtte ilyen magasságokban még soha nem járó Molde együttesét 2011-ben.

Éppen ezért Ferguson úgy érzi, hogy az immáron kollégájáak tekinthetõ 38 éves egykori támadó, akit októberben a Portsmouth edzõi posztjával is kapcsolatba hoztak, minden szükséges képességgel rendelkezik ahhoz, hogy top menedzserré váljon.
"Megvan benne egy belsõ keménység, ez nem lehet kérdéses" - tette hozzá.
"Egyébként õ egy nagyon kedves ember, finom viselkedéssel."
"Ha egy olyan klubhoz kerülsz Norvégiában, amely története során még soha nem nyerte meg a bajnokságot, te neked ez pedig sikerül, akkor benned megvan valami olyan, ami ehhez a szakmához kell."
"Odavitte a saját edzõi stábját. Két edzõt is vitt a Unitedtõl, hogy kitudja építeni azt a sturktúrát, amelyet szeretett volna, úgyhogy nagyon jól tudta, hogy mi miért fog történni. Egy nagyon hasznos dolog tud lenni a menedzseri szakmában, ha képes vagy jó döntéseket hozni."
"Valószínûleg ez az egyik legfontosabb dolgok egyike, õ pedig képes volt döntéseket hozni, úgyhogy igen, még nagyon sokra viheti."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs AS Roma
Bajnokok Ligája ligaszakasz 4. mérkőzésOld Trafford
2026-11-03 21:00
Premier League 9. forduló
Stamford Bridge
2026-10-31 13:30
2026-10-25 15:00
2026-10-21 18:45
2026-10-18 15:00
2026-10-13 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Egykori játékosok
Sir Alex Ferguson
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 9 | 20 | 10 | +10 | 21 |
| 2 | Arsenal | 8 | 13 | 5 | +8 | 21 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 9 | 24 | 7 | +17 | 19 |
| 4 | Chelsea | 9 | 19 | 15 | +4 | 16 |
| 5 | Liverpool | 8 | 11 | 8 | +3 | 15 |
| 6 | Brentford | 9 | 16 | 9 | +7 | 14 |
| 7 | Bournemouth | 9 | 14 | 13 | +1 | 12 |
| 8 | Tottenham | 9 | 10 | 10 | 0 | 12 |
| 9 | Aston Villa | 9 | 10 | 13 | -3 | 12 |
| 10 | Hull City | 9 | 11 | 10 | +1 | 11 |
| 11 | Leeds United | 9 | 9 | 8 | +1 | 11 |
| 12 | Newcastle | 8 | 12 | 14 | -2 | 11 |
| 13 | Ipswich Town | 9 | 14 | 18 | -4 | 11 |
| 14 | Everton | 8 | 8 | 9 | -1 | 10 |
| 15 | Fulham | 9 | 9 | 11 | -2 | 9 |
| 16 | Coventry City | 9 | 9 | 16 | -7 | 9 |
| 17 | Manchester United | 9 | 10 | 15 | -5 | 7 |
| 18 | Crystal Palace | 9 | 9 | 21 | -12 | 7 |
| 19 | Nottingham Forest | 9 | 6 | 12 | -6 | 6 |
| 20 | Sunderland | 9 | 7 | 17 | -10 | 5 |