Tisztelgés a müncheni tragédia hõse elõtt

Harry Gregg, a Manchester United egykori kapusa, akit hõstettéért a Brit Birodalom Érdemrendjével tüntettek ki, ma ünnepli 80. születésnapját.


Matt Busby 23 ezer fontot adott ki érte 1957 december elsején a Doncaster Roversnek, ami ebben az idõben rekordösszegnek számított egy kapusért. A fiatal Gregg bonyolult  személyiség, egy igazi kemény dió volt, vérbeli csapatkapitány alkat.

 
 
Az 1958-as világbajnokság legjobb kapusának választották, és továbbra is a Manchester United kezdõcsapatának oszlopos tagjaként számított rá a klub edzõje. Négy évig szinte kirobbanthatatlan volt a kapuból, ezt követõen  súlyos vállsérülést szenvedett, ami orvosai szerint véget vetett pályafutásának , de Gregg erõs volt, és a mûtétet követõen pár hónap múlva már õ védett a Benfica elleni találkozón az Old Traffordon.
 
Az operációt követõen többször is sérülésekkel bajlódott, ezek miatt korán be kellett fejezni pályafutását. 1966 decemberében a Stoke City játékos-edzõjeként szerepelt az angol ligában, majd késõbb, 1968-ban a Shrewsbury Town menedzsere lett, majd több klubnál is megfordult, míg 1978-ban visszatért az Old Traffordra, mint kapusedzõ.
 
Gregg túlélte a 23 emberéletet követelõ légi katasztrófát. A szerencsétlenség után feleszmélve, életét kockáztatva visszament a lángoló gépbe túlélõket keresni. A müncheni tragédia hõse önéletrajzi írásában részletesen elmeséli a tragédia pillanatait.
 
 
"Mikor harmadjára próbálkozott a pilóta a felszállással, úgy tûnt,  talán sikerülni fog. Néztem ki az ablakon és láttam, hogy elkezd emelkedni a gép, de abban a pillanatban eszméletlenül elkezdett rázkódni minden. Síri csendben volt mindenki, egyszer csak Liam Whelan ideges köhögése, és fájdalmas nevetés szakította meg a csendet, mire Johnny Berry rákiáltott. - Nem tudom mit nevetsz, itt fogunk meghalni mind. Erre Whelan azt üvöltötte - ha itt az idõ, amikor meg kell halnom, akkor azt üzenem a halálnak, nem félek, készen állok rá!"
 
"Alighogy kimondta Whelan ezeket a szavakat, egy hatalmas robbanást hallottunk. Mindenfelõl törmelékek repültek felém, próbáltam védeni a fejemet, ahogy csak tudtam. Hallottam a társaim és az utasok sikolyát, segélykiáltásait, majd egy hatalmas vakító fényt láttam, aztán elsötétült minden, síri csend lett. Csak a nyíró fém hangját lehetett hallani, ahogyan az izzó fémdarabok a hóba fúródtak. Kísérteties volt a csend, mintha megállt volna az idõ. Amikor éreztem, hogy valami meleg folyik végig az arcomon. Betört a homlokom."
 
"Észrevettem a gép oldalán egy hatalmas nyílást, szinte ketté volt törve a törzs. Megpróbáltam kimászni, amikor egy kiáltást halottam, elhúztam a törmelékeket és George Rodgers volt az, a járat rádiós tisztje. Kimásztunk a résen. Akkor döbbentem rá, hogy túléltem a katasztrófát és bevillant, hogy egy anya is volt a gépen egy csecsemõvel. Visszamentem megkeresni õket, de nem találtam rájuk, aztán meghallottam az anya segítségért könyörgõ hangját a gép vége felõl."
 
"A füsttõl szinte semmit sem lehetett látni, dobáltam magam elõl a roncsdarabokat és sikerült rájuk találnom. Rogersszel kivittük õket biztonságos helyre, aztán visszamentünk további túlélõk után kutatni. Megtaláltuk a roncsok közt Bobby Charltont és Dennis Viollettet. Kivonszoltuk õket a parázsló gépbõl. Ezután rátaláltunk Busbyra, aki a lakatlan ház, aminek a repülõgép nekicsapódott és a roncsok közt feküdt a fájdalomtól nyögve. Közben megérkezett a reptéri mentõszolgálat is. Majd végül megtaláltam Blanchflowert, akinek többek között súlyosan megsérült a karja, ami erõsen vérzett, ezért azonnal egy szorító kötést tettem rá." 
 
"A sérülteket a Rechts der Isar kórházba szállították. Azokat a túlélõket, akiket nem kellett kórházba szállítani a Hotel Stathusban szállásolták el. Mondanom sem kell, egy percre sem tudtam lehunyni a szemem. Csak akkor döbbentem rá , hogy meghalt a csapatom. A társaim, a barátaim..."
 
"Szörnyû érzés fogott el, hatalmas ûrt éreztem a lelkemben, és óriási fájdalmat a szívemben. Folyamatosan felidézõdtek bennem azok a lelkes arcok, akik óriási kitartással meg akarták hódítani Európát. Mi akartunk a legjobb futballcsapat lenni a világon."
 
Hatalmas tisztelet a müncheni tragédia hõsének, a Manchester United egykori kapusának!

Isten éltesse, Harry Gregg!
 


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!