Yorke: Sokba kerülhet a United lassú kezdése
Dwight Yorke a Sky Sportsnak adott interjújában elmondta, gyenge és lassú kezdéseik ebben a szezonban a trófeákról szövögetett reményeikbe kerülhet a Manchester Unitednek.
Sir Alex Ferguson legénysége a mostani idényben már 15 alkalommal került hátrányba tétmérkõzésen, amelyek során bár tízszer sikerült talpra állniuk és fordítaniuk, legutóbb képtelenek voltak a Cluj vezetõgóljára válaszolni - amely a brazil Luis Alberto fantasztikus találatából született - így vereséggel zárták a Bajnokok Ligája csoportkörét.
Bár a szerdán este az Old Traffordon elszenvedett 1-0-s vereség csak keveset számított, miután a Vörös Ördögök már két fordulóval ezelõtt kivívták az elsõ helyen való továbbjutást, a klub egykori remek játékosa, Dwight Yorke szerint a United szenvedhet a jövõben, ha képtelenek lesznek kordában tartani ellenfeleiket.
"Minden mérkõzésen 30 percbe telik a Unitednek, hogy a szükséges ritmust felvegyék, és emiatt folyamatosan hátrányba kerülnek" - kezdte egykori kenyéradójával kapcsolatban Yorke.
"Ez egy egyértelmû probléma, amely aggodalomra ad okot, nem csak a Manchester United szurkolóinak, de a játékosoknak is."
"A United mindig is dominált labdatartásban, de ebben a szezonban ez nem mondható el róluk; össze kell szedniük magukat ebbõl a szempontból, mert túlságosan sok gólt kapnak, és folyamatosan csak futnak az eredmény után a mérkõzések többségében."
"Biztató, hogy Nemanja Vidic visszatérése a küszöbön áll, míg a United a mérkõzések többségén tud fordítani is, de például a Norwich City és a Cluj ellen ez nem sikerült számukra. Biztos vagyok benne, hogy ez Sir Alexet is mérhetetlenül dühíti."

A Manchester United az utolsó két fordulóban elszenvedett veresége ellenére is elsõ helyen jutott tovább a Bajnokok Ligája kieséses szakaszába, amely értelmében a legjobb 16 között olyan csapatokkal sorsolhatják össze, mint a Porto, Shakhtar Donetsk, Valencia, AC Milan, Celtic vagy a Real Madrid - Yorke elmondása szerint õ pedig pontosan tudja, egykori menedzsere kit látna szívesen.
"Sir Alex leginkább a Celticet szeretné csapata ellenfeleként látni, míg a Porto ellen számos pozitív eredményt ért el a csapat, az AC Milan pedig nem igazán játszik szép futballt mostanában" - tette hozzá a manchesteriekkel 1999-ben Bajnokok Ligája-gyõztes támadó.
"De szerintem mindenkit elfogadnának, kivéve a Real Madridot; õk az a csapat, akiket ebben a szakaszban mindenki szeretne elkerülni, és csak az elõdöntõben, vagy a döntõben játszani ellenük."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |