Moyes bizakodó látogatásuk elõtt

Az Everton menedzsere, David Moyes úgy hiszi, csapatának vasárnap sokkal nagyobb esélye van legyõzni a Manchester Unitedet, mint a Stolverkesek kispadján eltöltött eddigi évei során bármikor.


A Goodison Parkban 2002 óta menedzserként tevékenykedõ Moyes eddig még nem tudott gyõzelmet elérni az Old Traffordon, csapatának legutóbbi sikere is több mint húsz évvel ezelõttre datálható.

 

Azonban az elõzõ szezonban sikerült egy 4-4-es döntetlent elérniük az Old Traffordon, majd az idei szezon nyitófordulójában a Mersey-folyó partján sikerült 1-0-ra legyõzniük a Vörös Ördöket, amelyet követõen is csak háromszor kaptak ki ebben az idényben.

 

"Valaki azt mondta nekem, hogy 1992-ben sikerült utoljára gyõznie a csapatnak az Old Traffordon, úgyhogy ez nagyon is jól mutatja, hogy ez mennyire nehéz feladat" - kezdte Moyes.

 

"De ebben az évben elég jók vagyunk abból a szempontból, hogy alig kaptunk ki, és végig jól álljuk a sarat. A szezon elején legyõztük a Manchester Unitedet, az elõzõ idényben pedig döntetlent játszottunk velük idegenben, úgyhogy valószínûleg minden korábbinál biztatóbb keretek között, és egy kicsivel több önbizalommal látogatunk majd hozzájuk ezúttal. Úgy fogunk pályára lépni, hogy megpróbáljunk számunkra pozitív eredményt elérni."

 

A skót menedzsernek nincsenek illúziói azt tekintve, hogy milyen kihívással áll szemben csapata, amikor az ellen a Manchester United ellen lépnek pályára, amely jelen pillanatban 20 ponttal gazdagabb a bajnokságban, mint sajátjai, és jelen pillanatban kilenc ponttal vezetik a Premier League tabelláját.

 

 

"Nagyon tisztelem a menedzserüket, és azt, ahogy mûködtetik a Manchester Unitedet, mint klubot" - tette hozzá.

 

"Azt kell hogy mondjam, mi szerintünk jó szezont futunk, õk pedig már most 20 pontos elõnnyel rendelkeznek velünk szemben. Hitetlenkedve rázom csak a fejem ennek láttán. A szezon nagy részében nem játszottunk túl rosszul. Úgyhogy az sok mindent elárul a Manchester Unitedrõl, hogy 20 ponttal vezetnek elõttünk - és arról a szintrõl, amelyet el kell érned, ha egyáltalán bármilyen eséllyel akarsz rendelkezni arra, hogy megnyerd a bajnokságot."

 

Moyes abban reménykedik, hogy a tény, miszerint a manchesteriekre szerdán egy kõkeménynek ígérkezõ összecsapás vár idegenben a Real Madrid ellen, döntõ jelentõségû faktor lehet a javukra vasárnap délután.

 

"Kemény feladat lesz számunkra, de egy kis szerencsével, illetve annak köszönhetõen, hogy már a Real Madrid elleni szerdai Bajnokok Ligája mérkõzésre gondolva pihentetik egy-két játékosukat, sikerülhet jó eredményt elérnünk."


TEAMtalk

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!