Jones játéka erõsen kérdéses a Real ellen
Phil Jones sérülés miatt a legnagyobb kérdõjelnek tûnik Sir Alex Ferguson számára, miután a Manchester United menedzsere már a Real Madrid elleni csapatán gondolkodik.
Jones vasárnap délután védekezõ középpályás pozícióban kezdett az Everton ellen, és segítségével szinte sikerült teljesen lenullázni legnagyobb erõsségüket, Marouane Fellaini-t - aki egyébként a Stolverkosok talizmánja volt a legutóbbi két, United elleni mérkõzésük (4-4, 1-0) alkalmával. De a sokoldalú fiatal játékos sokat volt harcban, és az egyik ilyen összecsapásának következményeként már bicegve hagyta el a pályát a félidõben, majd a második játékrész kezdete után nem sokkal le kellett cserélni.
"Rúgást kapott a vádlijára, úgyhogy figyelemmel kell tartanunk, hogy milyen állapotban lesz" - kezdte Sir Alex a MUTV-nek.
Jones helyére az 56. percben Michael Carrick állt be, aki jól megérdemelt pihenõjét töltötte azt követõen, hogy szinte az egész szezont végig játszotta eddig kezdõként. Mint utóbb kiderült, a Vörös Ördögök második cseréje is kikényszerített volt, ugyanis a középhátvéd, Jonny Evans helyére Chris Smallingnak kellett beállni, szûk tíz perccel a hárma sípszót megelõzõen.

"Evans egy kicsit begörcsölt" - tette hozzá a skót menedzser.
"Szerintem csak a háta mögött lévõ kevés mérkõzés okozta. A hét közben is csak negyvenöt percig játszott az észak-ír válogatottban. Ezért pedig Máltára kellett utaznia. Majd meglátjuk, hogy holnap hogy lesz."
A 71 éves edzõlegenda elárulta, hogy már nagyon várja a Real Madrid elleni összecsapásukat, és az újabb lehetõséget, hogy szembe nézhessen José Mourinhoval, aki egyébként a helyszínen nézte meg a United mai bajnokiját.
"Röviden beszélgettem Joseval a mérkõzés elõtt, jó formában volt. Mindketten már nagyon várjuk a szerdai mérkõzést. Fantasztikus lesz."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs AS Roma
Bajnokok Ligája ligaszakasz 4. mérkőzésOld Trafford
2026-11-03 21:00
Premier League 9. forduló
Stamford Bridge
2026-10-31 13:30
2026-10-25 15:00
2026-10-21 18:45
2026-10-18 15:00
2026-10-13 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Phil Jones
Sir Alex Ferguson
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 9 | 20 | 10 | +10 | 21 |
| 2 | Arsenal | 8 | 13 | 5 | +8 | 21 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 9 | 24 | 7 | +17 | 19 |
| 4 | Chelsea | 9 | 19 | 15 | +4 | 16 |
| 5 | Liverpool | 8 | 11 | 8 | +3 | 15 |
| 6 | Brentford | 9 | 16 | 9 | +7 | 14 |
| 7 | Bournemouth | 9 | 14 | 13 | +1 | 12 |
| 8 | Tottenham | 9 | 10 | 10 | 0 | 12 |
| 9 | Aston Villa | 9 | 10 | 13 | -3 | 12 |
| 10 | Hull City | 9 | 11 | 10 | +1 | 11 |
| 11 | Leeds United | 9 | 9 | 8 | +1 | 11 |
| 12 | Newcastle | 8 | 12 | 14 | -2 | 11 |
| 13 | Ipswich Town | 9 | 14 | 18 | -4 | 11 |
| 14 | Everton | 8 | 8 | 9 | -1 | 10 |
| 15 | Fulham | 9 | 9 | 11 | -2 | 9 |
| 16 | Coventry City | 9 | 9 | 16 | -7 | 9 |
| 17 | Manchester United | 9 | 10 | 15 | -5 | 7 |
| 18 | Crystal Palace | 9 | 9 | 21 | -12 | 7 |
| 19 | Nottingham Forest | 9 | 6 | 12 | -6 | 6 |
| 20 | Sunderland | 9 | 7 | 17 | -10 | 5 |