Jones: Gyõzhettünk volna
Phil Jones szerint a United játékosai kissé csalódottan vonultak az öltözõbe a Bernabeuban szerzett döntetlen eredményt követõen.
Jones egyike volt a Vörös Ördögök játékosainak, akik a Bajnokok Ligája versenysorozatának ebben a szakaszában, a legmagasabb rendû futballt produkálták.
"Egy kicsit csalódottan vonultunk az öltözõbe, mert úgy éreztük, hogy benne volt a játékunkba több gól is. Meg volt az esélyünk a gyõzelemre és egy kis szerencsével akár gyõzhettünk is volna" - mondta Jones a PA Sportnak.
"A nyitó találat nagy erõt adott nekünk, bár Ronaldo hamar kiegyenlített, de rendkívül fontos volt, hogy mi szereztük az elsõ gólt. A szünetben úgy éreztük, hogy meg tudjuk nyerni a meccset és sokkal bátrabban támadtunk a második félidõben. Robbinnak volt pár remek helyzete és egy kis szerencsével 3-1 is lehetett volna az eredmény."
"Remek összhangban sikerült kivédekeznünk a Real támadásait. Nincs más dolgunk, mint megismételni ezt az Old Traffordon és kihasználva a helyzeteket megszerezni a gyõzelmet."
Jones elárulta, hogy már egy pár napja tudta, hogy játszani fog a találkozón, ezért a mérkõzés elõtt részletesen tanulmányozta Ronaldo mozgását a pályán.
"Sir Alex arra utasított, ha Ronaldo befut, tapadjak rá, ne hagyjam érvényesülni. Bár egy-két alkalommal sikerült megszöknie elõlem, de úgy érzem, összességében sikerült megoldani a feladatom."
"Nyilván Cristiano jelentette a fõ veszélyt, de a Madridban vannak rajta kívül is remek játékosok és nagyon keményen kellett harcolnunk, hogy mindenkit szemmel tartsunk. Ez nagyon összehangolt munkát igényelt a védelemtõl, de azt hiszem sikerült ezt jól megoldanunk."
"A Madrid egy nagyszerû csapat, és igazán jól játszottak, de nem jutottak túl sok lehetõséghez, mi pedig nem tudtunk élni a helyzeteinkkel. Egyszerûen nem volt szerencsénk, lehet egy másik napon minden lövésünk betalált volna. Összességében mégis úgy gondolom, a két csapat teljesítményének függvényében a döntetlen egy igazságos eredmény."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Arsenal
Premier League 37. fordulóOld Trafford
2024-05-12 17:30
Premier League 36. forduló
Selhurst Park
2024-05-06 21:00
2024-04-27 16:00
2024-04-24 21:00
2024-04-21 16:30
2024-04-13 18:30
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2023/24
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Arsenal | 36 | 88 | 28 | +60 | 83 |
2 | Manchester City | 35 | 87 | 33 | +54 | 82 |
3 | Liverpool | 36 | 81 | 38 | +43 | 78 |
4 | Aston Villa | 36 | 73 | 53 | +20 | 67 |
5 | Tottenham | 35 | 69 | 58 | +11 | 60 |
6 | Newcastle | 35 | 78 | 56 | +22 | 56 |
7 | Chelsea | 35 | 70 | 59 | +11 | 54 |
8 | Manchester United | 35 | 52 | 55 | -3 | 54 |
9 | West Ham | 36 | 56 | 70 | -14 | 49 |
10 | Brighton & Hove Albion | 35 | 53 | 57 | -4 | 47 |
11 | Wolves | 36 | 49 | 60 | -11 | 46 |
12 | Everton | 36 | 38 | 49 | -11 | 45 |
13 | Bournemouth | 35 | 48 | 60 | -12 | 45 |
14 | Fulham | 36 | 51 | 55 | -4 | 44 |
15 | Crystal Palace | 36 | 49 | 57 | -8 | 43 |
16 | Brentford | 36 | 52 | 60 | -8 | 36 |
17 | Nottingham Forest | 36 | 45 | 63 | -18 | 33 |
18 | Luton Town | 35 | 46 | 74 | -28 | 26 |
19 | Burnley | 36 | 39 | 74 | -35 | 24 |
20 | Sheffield United | 36 | 35 | 100 | -65 | 16 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Arsenal
Premier League, 37. forduló
Manchester United - Newcastle
Premier League, 34. forduló