Kölcsönlesen: Tunnicliffe bemutatkozott
Egy nappal átigazolása után máris debütálhatott Ryan Tunnicliffe újdonsült kölcsöncsapata, a Barnsley színeiben, ám õ se tudta megakadályozni, hogy 5-3-as vereséget szenvedjenek a Bristol City együttesétõl.
A 20 éves középpályás végigjátszotta a mérkõzést a Championshipben szenvedõ alakulatban, és már majdnem öt perc után gólt is szerzett, amikor 20 méterrõl megeresztett lövését parádésan védte Tom Heaton, aki egy újabb Tunnicliffe-lövést hárított a félidõt követõen, mielõtt Chris O'Grady a kipattanót értékesítette volna.
David Flitcroft Kuvaszai jó formának örvendenek az utóbbi idõszakban, ugyanis legutóbbi kilenc bajnoki és kupamérkõzésõkbõl nyolcat megnyertek, ám szombati vereségüknek köszönhetõen a másodosztály 21. helyére, és csak két pont választja el õket a kiesõzónától.
Ugyanebben az osztályban Michael Keane és társai sikeresen megõrizték kapott gól nélkül a Leicester City kapuját a Bloomfield Roadon a Blackpool elleni gólnélküli döntetlen alkalmával, ahol az egykori Vörös Ördögök, Paul Ince elsõ mérkõzésén ült a kispadon hazai pályán, miután átvette a Mandarinosok irányítását.
A mérkõzést követõen a Rókák, és Keane menedzsere, Nigel Pearson mélységes tisztelettel beszélt védelmérõl a BBC-nek:
"Nagyon elégedett voltam, ahogy teljesítettünk. Azt gondolom, hogy nagyon megbizhatóak és biztosak voltunk hátul."
A League Oneban John Cofie 90 percig a pályán volt a Notts Countyban, amely során gólt készített elõ csapattársa, Julian Kelly számára, és segített gyõzelmet kiharcolni Chris Kiwomya megbízott vezetõedzõ számára, aki azóta irányítja, hogy a szezon végéig szóló megbizatást kapott a Szarkáknál.
Luke Giverin már 21. alkalommal léphetett pályára a szezon során, és 85 percig a pályán volt a Royal Antwerpen által 3-2-re elveszített mérkõzésen a Tubize ellen, amellyel csapata a 12. helyre csúszott vissza a belga másodosztályban, és csak nyolc pontnyira vannak a kiesõzónától.
Portugáliában Bebe újabb ígéretes produkcióval rukkolt elõ, amikor a Rio Ave csak 2-1-es arányú vereséget szenvedett a listavezetõ, és a Bajnokok Ligájában is érdekelt Portotól. Szezonbeli nyolcadik mérkõzésének a 82. percben vetett véget edzõje, amikor helyére Diego Lopezt állította be.

Egy másik európai országban, a német Bundesligában Federico Macheda a kispadról beállva segítette a Stuttgartot a Nürnberg elleni 1-1-es döntetlen megõrzéséhez, amikor a 84. percben a svábok gólszerzõjét, Ibrahima Traorét váltotta. Az olasz támadó eddig háromszor léphetett pályára ideiglenes egyesületében, gólt még nem szerzett.
A Premier Leagueben Fabio nem léphetett pályára a QPR 2-0-s United elleni veresége alkalmával, míg Angelo Henriquez a kispadról lehetett szemtanúja, amint a Wigan hatalmas, 3-0-s vereséget mér a Readingre.
Davide Petrucci és Scott Wooton sem lehetett részese a Peteroborugh United 5-1-es Milwall elleni gyõzelmének, mint ahogyan Wilfried Zaha is kihagyta a Crystal Palace 1-0-s meglepetészakóját a Sheffield Wednesdayjel szemben.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Brighton & Hove Albion vs Manchester United
Premier League 38. fordulóAmex Stadium
2026-05-24 17:00
Premier League 37. forduló
Old Trafford
2026-05-17 13:30
2026-05-09 16:00
2026-05-03 16:30
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 37 | 69 | 26 | +43 | 82 |
| 2 | Manchester City | 37 | 76 | 33 | +43 | 78 |
| 3 | Manchester United | 37 | 66 | 50 | +16 | 68 |
| 4 | Aston Villa | 37 | 54 | 48 | +6 | 62 |
| 5 | Liverpool | 37 | 62 | 52 | +10 | 59 |
| 6 | Bournemouth | 37 | 57 | 53 | +4 | 56 |
| 7 | Brighton & Hove Albion | 37 | 52 | 43 | +9 | 53 |
| 8 | Chelsea | 37 | 57 | 50 | +7 | 52 |
| 9 | Brentford | 37 | 54 | 51 | +3 | 52 |
| 10 | Sunderland | 37 | 40 | 47 | -7 | 51 |
| 11 | Newcastle | 37 | 53 | 53 | 0 | 49 |
| 12 | Everton | 37 | 47 | 49 | -2 | 49 |
| 13 | Fulham | 37 | 45 | 51 | -6 | 49 |
| 14 | Leeds United | 37 | 49 | 53 | -4 | 47 |
| 15 | Crystal Palace | 37 | 40 | 49 | -9 | 45 |
| 16 | Nottingham Forest | 37 | 47 | 50 | -3 | 43 |
| 17 | Tottenham | 37 | 47 | 57 | -10 | 38 |
| 18 | West Ham | 37 | 43 | 65 | -22 | 36 |
| 19 | Burnley | 37 | 37 | 74 | -37 | 21 |
| 20 | Wolves | 37 | 26 | 67 | -41 | 19 |