Cole: A duplázás esélye ösztönzõ lesz
Andrew Cole szerint az esély, hogy a Manchester United két trófeát is megnyerhet, ösztönözni fogja a csapatot az olyan kiábrándító hét után, amikor a gárda kiesett a Bajnokok Ligájából és döntetlent ért el hazai pályán az FA-kupában.
A United ellentmondásos körülmények között, 3-2-es összesítéssel maradt alul a Real Madriddal szemben és esett ki a BL-bõl, majd két góllal vezetett a Chelsea ellen az FA-kupában, ám végül elõnyét leadva csak 2-2-es döntetlent sikerült elérnie hazai pályán a kupa negyeddöntõjében, ami miatt újrajátszásra lesz szükség, ezúttal a Stamford Bridge gyepén.
Ám a korábbi csatár - aki a triplázni tudó csapat tagja volt és összesen 275 alkalommal szerepelt a Vörös Ördögök színeiben, mely során 121 gólt termelt - nem hiszi, hogy ezek az eredmények hatással lesznek a csapatmorálra és Sir Alex Ferguson csapata vissza tud térni a gyõztes útra a Reading elleni, szombaton lejátszandó hazai bajnoki során.
"Nem hiszem, hogy nehéz lesz feldobni a csapatot, mert mindenki nagyon motivált továbbra is" - magyarázta Cole. "Persze a játékosok nagyon csalódottak voltak a Madrid elleni vereség, valamint a Chelsea elleni két gólos elõny utáni döntetlen miatt, de még mindig két trófea megnyerésére van remény."
"Ez minden játékost motiválni fog, hogy a Reading ellen jó eredményt érjenek el a hétvégén és 15 pontos elõnyre tegyenek szert a bajnoki trófeáért folyó harc során, bár ehhez más eredmények is kellenek még. Utána remélhetõleg a Chelsea elleni londoni ismétlésen is jó eredményt érünk el, ami után a Manchester City vár a kupa elõdöntõjében."
"Közel tíz éve nem nyertük meg az FA-kupát, ami nagyon meglepõ. Amikor a Unitednél játszottam, mi kétszer is megnyertük ezt, sõt majdnem háromszor - 1995-ben 1-0-ra kaptunk ki az Evertontól a döntõben."

"De még mindig nagyon jók az esélyeink arra, hogy idén duplázzunk. Az elsõ és legfontosabb, hogy megnyerjük a bajnoki találkozóinkat és lezárjuk a bajnoki címért folyó harcot. Aztán, ha átjutunk a Chelsea-n, egy nagyon nagy derbit játszunk a Manchester Cityvel a Wembley-ben."
Egy esetleges elõdöntõ Roberto Mancini csapata ellen elõreláthatóan április 13-án vagy 14-én kerülne megrendezésre, amelyet egy április 8-i városi derbi elõzne meg az Old Traffordon, mely Cole szerint a bajnokságot is eldöntheti.
"A szezon egyik legnagyobb meccse lesz, látva a két klub helyezését" - folytatta Andy. "Ha a Man City gyõzni tud, továbbra is esélyük lenne arra, hogy megnyerjék a bajnoki címet."
"De ha mi nyerünk, akkor újabb három ponttal leszünk közelebb a bajnoki címhez. Mindkét csapat úgy néz majd erre a találkozóra, hogy az a szezon döntõ szakaszában döntõ mérkõzés lesz. Hatalmas lesz!"
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Newcastle
Premier League 18. fordulóOld Trafford
2025-12-26 21:00
Premier League 17. forduló
Villa Park
2025-12-21 17:30
2025-12-15 21:00
2025-12-08 21:00
2025-12-04 21:00
2025-11-30 13:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 17 | 31 | 10 | +21 | 39 |
| 2 | Manchester City | 17 | 41 | 16 | +25 | 37 |
| 3 | Aston Villa | 17 | 27 | 18 | +9 | 36 |
| 4 | Chelsea | 17 | 29 | 17 | +12 | 29 |
| 5 | Liverpool | 17 | 28 | 25 | +3 | 29 |
| 6 | Sunderland | 17 | 19 | 17 | +2 | 27 |
| 7 | Manchester United | 17 | 31 | 28 | +3 | 26 |
| 8 | Crystal Palace | 17 | 21 | 19 | +2 | 26 |
| 9 | Brighton & Hove Albion | 17 | 25 | 23 | +2 | 24 |
| 10 | Everton | 17 | 18 | 20 | -2 | 24 |
| 11 | Newcastle | 17 | 23 | 22 | +1 | 23 |
| 12 | Brentford | 17 | 24 | 25 | -1 | 23 |
| 13 | Tottenham | 17 | 26 | 23 | +3 | 22 |
| 14 | Bournemouth | 17 | 26 | 29 | -3 | 22 |
| 15 | Fulham | 16 | 23 | 26 | -3 | 20 |
| 16 | Leeds United | 17 | 24 | 31 | -7 | 19 |
| 17 | Nottingham Forest | 16 | 17 | 25 | -8 | 18 |
| 18 | West Ham | 17 | 19 | 35 | -16 | 13 |
| 19 | Burnley | 17 | 19 | 34 | -15 | 11 |
| 20 | Wolves | 17 | 9 | 37 | -28 | 2 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Newcastle
Premier League, 18. forduló