Galéria: Utóbbi évtizedek mezei
Vannak, akik izgatottan várják, milyen lesz a csapat új meze, míg másokat egyáltalán nem érdekel ez a téma, hiszen ha nyer a csapat, az nem azon múlik, mit viselnek a játékosok.
Ám talán mindenki szeret nosztalgiázni egy-egy mezzel kapcsolatban, sõt talán lesznek olyan mezek is, amiket sokan nem is láttak. Legalábbis nem látták azt, amint a játékosok kifutnak a pályára bennük.
1982: (hazai és idegenbeli)

1984: (hazai mez)

1986: (hazai és harmadik számú mez)

1988: (hazai mez)

1990: (kapus mez)

1991: (KEK gyõztes mez)

1992: (hazai, zöld-arany mez, alatta a kapus, valamint az idegenbeli mez)


1993: (idegenbeli mez)

1994: (harmadik számú mez, kapus mez és a hazai mez)


1995: (kapus mezek, valamint minden idõk talán 'legkevésbé szép' idegenbeli meze)


1996: (kapus mez, alatta a hazai és az idegenbeli, majd a harmadik számú mez)



1997: (kapus, majd a hazai és idegenbeli mez)


1998: (kapus, hazai és harmadik mez)


1999: (hazai és idegenbeli, valamint a harmadik számú és a kapus mez)


2000: (hazai és idegenbeli, valamint a harmadik és a kapus mez)


2001: (arany mez, mellette az idegenbeli)

2002: (hazai, idegenbeli, hamradik számú mez)


2003: (a harmadik és az idegenbeli mez)

2004: (hazai mez)

2005: (idegenbeli mez)

2006: (hazai és idegenbeli mez)

2007: (hazai és idegenbeli mez)

2008: (idegenbeli és harmadik számú mez)

2009: (hazai és idegenbeli mez)

2010: (hazai és idegenbeli mez)

2011: (hazai és idegenbeli mez)

2012: (hazai és idegenbeli mez)


2013: (hazai és idegenbeli /???/ mez)

ManUtdFanatics.hu
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Everton vs Manchester United
Premier League 3. fordulóHill Dickinson Stadium
2026-09-06 15:00
Premier League 2. forduló
Old Trafford
2026-08-30 17:30
2026-08-22 13:30
2026-08-15 18:00
2026-08-12 20:30
2026-08-08 17:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 2 | 6 | 2 | +4 | 6 |
| 2 | Arsenal | 2 | 4 | 0 | +4 | 6 |
| 3 | Hull City | 2 | 3 | 0 | +3 | 6 |
| 4 | Chelsea | 2 | 7 | 5 | +2 | 6 |
| 5 | Brentford | 2 | 4 | 1 | +3 | 4 |
| 6 | Newcastle | 2 | 4 | 2 | +2 | 4 |
| 7 | Everton | 2 | 3 | 1 | +2 | 4 |
| 8 | Leeds United | 2 | 2 | 1 | +1 | 4 |
| 9 | Brighton & Hove Albion | 2 | 7 | 4 | +3 | 3 |
| 10 | Manchester United | 2 | 5 | 4 | +1 | 3 |
| 11 | Sunderland | 2 | 2 | 2 | 0 | 3 |
| 12 | Ipswich Town | 2 | 4 | 6 | -2 | 3 |
| 13 | Liverpool | 2 | 4 | 4 | 0 | 2 |
| 14 | Bournemouth | 2 | 2 | 3 | -1 | 1 |
| 15 | Nottingham Forest | 2 | 2 | 3 | -1 | 1 |
| 16 | Fulham | 2 | 2 | 4 | -2 | 0 |
| 17 | Coventry City | 2 | 0 | 4 | -4 | 0 |
| 18 | Crystal Palace | 2 | 1 | 6 | -5 | 0 |
| 19 | Tottenham | 2 | 0 | 5 | -5 | 0 |
| 20 | Aston Villa | 2 | 0 | 5 | -5 | 0 |
Szavazás
TV műsor
Everton - Manchester United
Premier League, 3. forduló