Giggs: Mi diktáljuk az ütemet!
Ryan Giggs szerint a Manchester Unitednek kell diktálnia az ütemet a Premier League idei szezonjában, csillapítva ezzel a Jose Mourinho vezette Chelsea által jelentett fenyegetést.
Elsõ Stamford Bridgen történt regnálása során Mourinho két inspiráló villámrajtot vett csapatával, amely után meg sem álltak a bajnoki címig. És mindkét sikert tagadhatatlanul segített az a tény, hogy már a szezon korai szakaszában jelentõs elõnyre tettek szert a Vörös Ördögökkel szemben.
Ha csak a tényeket nézzük, a 2004/2005-ös szezonban a Manchester United már tíz fordulót követõen 6 pontos hátrányt szedett össze a Kékekkel szemben, míg a következõ, 2005/2006-os idényben ugyanennyi forduló után már 10 egységnyi volt a két csapat közötti differencia. Szerencsére a leckét hamar megtanulták az Old Traffordon, így Giggs és társai a következõ három szezonban, 2007 és 2009 között mesterhármast elérve az összes bajnoki címet behúzták a Premier Leagueben.
"Mourinho elsõ Chelsea-s érájában csapatával több jó rajtjuk is volt, és mi ezeket követõen nem tudtuk már utolérni õket" - kezdte Giggs a hétfõi, Chelsea elleni rangadót megelõzõen, kiemelve abbéli vágyát, hogy ezúttal minden másként legyen.
"Egyértelmû, hogy mindenki mindig arra törekszik, hogy jó rajtot vegyen. Nyilvánvaló, hogy idén nagyon kemény sorsolásunk van a szezon elején, de a Swansea ellen szombaton aratott gyõzelemmel jól kezdtünk, és remélhetõleg ezt a sort folytatni tudjuk."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |