Raul: United helyett Schalke
Raulnak, a spanyol futball korszakos alakjának, három évvel ezelõtt megvolt rá a lehetõsége, hogy a Manchester Unitedhez igazoljon, ám az Old Trafford helyett a Bundesligát válaszotta.
A Real Madrid ikonja 2010 nyarán visszautasította azt a lehetõséget, hogy a Manchester Unitedhez igazoljon, ehelyett pedig a Schalke 04 csapatát választotta, árulta el ügynöke, Gines Carvajal.
A tapasztalt csatár azt követõen döntött amellett Madrid elhagyása mellett, hogy már nem érezte biztosítottnak helyét a Királyiak kezdõcsapatában, a folytatásra pedig számos lehetõsége akadt, köztük a Vörös Ördögök is hívták.
Ennek ellenére végül Felix Magath hívó szavára igent mondott a Bundesliga egyik élcsapatának hívására, és sokak meglepetésére Gelsenkirchenbe költözött.
"Az elsõ döntés az volt, hogy távozni kíván, a második pedig azzal volt kapcsolatos, hogy hol tud továbbra is a legmagasabb szinten játszani és hol nem. Számos olyan klub is kereste kegyeit, ahol trófeákért harcolhatott volna, és köztük volt a Manchester United is" - kezdte Carvajal a Marca-nak.

"Azonban volt egy személy - ez volt Felix Magath - aki meggyõzte, hogy hozzájuk igazoljon és a Schalkeban játszon."
"Komoly volt a United érdeklõdése, de a csapatban betöltendõ szerepe körül voltak bizonytalanságok - nem lehetett tudni, hogy kulcsjátékosként, vagy csak csereként számolnak vele. Ha a kispadon kötött volna ki, akkor ennyi erõvel otthon is maradhatott volna."
"Ha csak néha kapott volna lehetõséget és angolul akart volna tanulni, akkor a Realnál is maradhatott volna. Magath viszont maga jött el Madridba és meggyõzte róla, hogy igazoljon a Schalkeba.
Raul 2012-ben aztán az Al Sadd kedvéért elhagyta a Schalket is, tegnap pedig visszatért a Real Madridhoz is, ahol egykori és jelenlegi csapata játszott gálamérkõzést a tiszteletére.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Aston Villa
Premier League 10. fordulóOld Trafford
2026-11-08 17:30
Bajnokok Ligája ligaszakasz 4. mérkőzés
Old Trafford
2026-11-03 21:00
2026-10-31 13:30
2026-10-25 15:00
2026-10-21 18:45
2026-10-18 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 9 | 14 | 5 | +9 | 24 |
| 2 | Manchester City | 9 | 20 | 10 | +10 | 21 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 9 | 24 | 7 | +17 | 19 |
| 4 | Chelsea | 9 | 19 | 15 | +4 | 16 |
| 5 | Everton | 10 | 12 | 10 | +2 | 16 |
| 6 | Liverpool | 9 | 11 | 9 | +2 | 15 |
| 7 | Brentford | 9 | 16 | 9 | +7 | 14 |
| 8 | Bournemouth | 9 | 14 | 13 | +1 | 12 |
| 9 | Tottenham | 9 | 10 | 10 | 0 | 12 |
| 10 | Aston Villa | 9 | 10 | 13 | -3 | 12 |
| 11 | Hull City | 9 | 11 | 10 | +1 | 11 |
| 12 | Leeds United | 9 | 9 | 8 | +1 | 11 |
| 13 | Newcastle | 9 | 12 | 15 | -3 | 11 |
| 14 | Ipswich Town | 9 | 14 | 18 | -4 | 11 |
| 15 | Fulham | 9 | 9 | 11 | -2 | 9 |
| 16 | Coventry City | 10 | 10 | 19 | -9 | 9 |
| 17 | Manchester United | 9 | 10 | 15 | -5 | 7 |
| 18 | Crystal Palace | 9 | 9 | 21 | -12 | 7 |
| 19 | Nottingham Forest | 9 | 6 | 12 | -6 | 6 |
| 20 | Sunderland | 9 | 7 | 17 | -10 | 5 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Aston Villa
Premier League, 10. forduló