Elhunyt Bill Foulkes
A Manchester United nagy szomorúsággal jelenti be, hogy 81 éves korában elhunyt a legendás belsõ védõ, Bill Foulkes.
Foulkes 1950-ben csatlakozott a klubhoz és két évvel késõbb mutatkozott be a felnõtt csapatban a Liverpool ellen. A St Helens-ben született belsõ védõ túlélte a müncheni tragédiát, 18 szezont töltött az Old Traffordon, ezalatt 688 találkozón lépett pályára a United színeiben. Csak három játékos van, akik nála többször szerepeltek a csapatban - Ryan Giggs, Sir Bobby Charlton és Paul Scholes.
Úgy ismerték õt, mint aki egy sziklaszilárd pillére Sir Matt Busby által felépített csapatoknak. Foulkes négyszer nyert bajnoki címet, nyert FA-kupát és BEK-et is. Kevés olyan játékos van a klub történelmében, aki nála kiválóbban szolgálta volna a Unitedet.
"Bill egy óriási személyisége volt a Manchester United háború utáni történelmének. Nagyon jóindulatú ember volt, akivel volt szerencsém találkozni néhány alkalommal, ideértve a legemlékezetesebbet Moszkvában a Bajnokok Ligája döntõjében, ahol csapattársai is ott voltak 50 évvel müncheni hõstetteik után" - nyilatkozta Ed Woodward, miután közölte a szomorú hírt.
"Bill hozzájárulását közel 700 mérkõzésen és majd 20 éven át soha nem felejtjük el. Mindenki a klubnál - igazgatók, játékosok, a stáb és a szurkolók - Bill családjával van ezekben az idõkben!"
Foulkes 1932. január 5-én született, 1950. március 1-én csatlakozott a Vörös Ördögökhöz, 1952 december 13-án, egy Liverpool elleni mérkõzésen mutatkozott be. 688 mérkõzése alatt 9 gólt szerzett.
Nyugodjék békében!
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Leeds United
Premier League 32. fordulóOld Trafford
2026-04-13 21:00
Premier League 31. forduló
Vitality Stadium
2026-03-20 21:00
2026-03-15 15:00
2026-03-04 21:15
2026-03-01 15:00
2026-02-23 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 31 | 61 | 22 | +39 | 70 |
| 2 | Manchester City | 30 | 60 | 28 | +32 | 61 |
| 3 | Manchester United | 31 | 56 | 43 | +13 | 55 |
| 4 | Aston Villa | 30 | 40 | 37 | +3 | 51 |
| 5 | Liverpool | 30 | 49 | 40 | +9 | 49 |
| 6 | Chelsea | 30 | 53 | 35 | +18 | 48 |
| 7 | Brentford | 30 | 46 | 42 | +4 | 45 |
| 8 | Everton | 30 | 34 | 35 | -1 | 43 |
| 9 | Newcastle | 30 | 43 | 43 | 0 | 42 |
| 10 | Bournemouth | 31 | 46 | 48 | -2 | 42 |
| 11 | Fulham | 30 | 40 | 43 | -3 | 41 |
| 12 | Brighton & Hove Albion | 30 | 39 | 36 | +3 | 40 |
| 13 | Sunderland | 30 | 30 | 35 | -5 | 40 |
| 14 | Crystal Palace | 30 | 33 | 35 | -2 | 39 |
| 15 | Leeds United | 30 | 37 | 48 | -11 | 32 |
| 16 | Tottenham | 30 | 40 | 47 | -7 | 30 |
| 17 | Nottingham Forest | 30 | 28 | 43 | -15 | 29 |
| 18 | West Ham | 30 | 36 | 55 | -19 | 29 |
| 19 | Burnley | 30 | 32 | 58 | -26 | 20 |
| 20 | Wolves | 31 | 24 | 54 | -30 | 17 |