Beharangozó: Manchester United - Everton

David Moyes elsõ alkalommal nézhet farkasszemet egykori csapatával, ugyanis a következõ bajnokin az Everton együttese érkezik az Old Traffordra.


Nem sûrûn fordul elõ, hogy a két együttes összecsapása elõtt az Everton elõrébb helyezkedjen el a tabellán, mint a Manchester United, ám jelenleg ez a helyzet, hiszen a Roberto Martínez gárdája az ötödik, addig a Vörös Ördögök a 8. helyrõl várhatják a találkozót.

Miután David Moyes 11 évig volt az Everton menedzsere, most elsõ alkalommal nézhet farkasszemet a merseyside-i csapattal szerda este, immáron ellenfélként, mivel a nyáron hagyta el a klubot, hogy átvehesse a Manchester United kispadját. Viszont nem õ az egyetlen, aki elõször játszhat egykori csapata ellen, hiszen a Vörös Ördögök frissen igazolt belga középpályása, Marouane Fellaini szintén Liverpool kék felébõl érkezett a nyári átigazolási idõszakban.

 

Aktuális forma:

 

Az elmúlt hétvégén David Moyes együttese Londonban járt, ahol 2-2-es döntetlent elérve 1 pontot sikerült elhozni a White Hart Lane-rõl. Az angol válogatott támadó, Wayne Rooney góljainak köszönhetõen kétszer is egyenlíteni tudtak a mérkõzés során, ám a gyõzelmet már nem sikerül kiharcolni, viszont a játék képe alapján a döntetlen is remek eredménynek bizonyul a Vörös Ördögök számára. Minden bizonnyal javítani szeretnének hazai pályán, ezért mindent megtesznek, hogy otthon tartsák a 3 pontot. 

 

A Manchester United legutóbbi 5 mérkõzése:

 

Döntetlen - 2-2 vs Tottenham Hotspur (I) 2013/12/01 - Premier League

Gyõzelem - 0-5 vs Bayer Leverkusen (I) 2013/11/27 - Bajnokok Ligája

Döntetlen - 2-2 vs Cardiff (I) 2013/11/24 - Premier League

Gyõzelem - 1-0 vs Arsenal (O) 2013/11/10 - Premier League

Döntetlen - 0-0 vs Real Sociedad (I) 2013/11/05 - Bajnokok Ligája

 

A Stolverkosok új menedzserük, Roberto Martinez irányítása alatt utaznak az Old Traffordra. Az Everton hazai pályán fogadta a Stoke együttesét a hétvége folyamán, s az idegenbeli csapat számára nem sok babér termet ezen a találkozón, hiszen a liverpooli gárda 4 gólt lõve küldte haza Mark Hughes fiait. A remek formában játszó és a Chelsea-tõl kölcsönvett csatár, Romelu Lukaku ismét gólt szerzett, így rá különösen figyelni kell majd a United védõinek.

 

Az Everton legutóbbi 5 mérkõzése:

 

Gyõzelem - 4-0 vs Stoke (O) 2013/11/30 - Premier League

Döntetlen - 3-3 vs Liverpool (O) 2013/11/23 - Premier League

Döntetlen - 0-0 vs Crystal Palace (I) 2013/11/09 - Premier League

Döntetlen - 0-0 vs Tottenham Hotspur (O) 2013/11/03 - Premier League

Gyõzelem - 0-2 vs Aston Villa (I) 2013/10/26 - Premier League

 

Hiányzók:

 

Phil Jones eltiltás miatt hiányozni fog, rajta kívül Michael Carrick játékára sem lehet számítani.

 

Eközben Martinez együttesében nincsenek újabb hiányzók, csak a közelmúltban lesérült Darron Gibson, Arouna Kone és Leighton Baines nem állnak rendelkezésére.

 

Érdekességek:

 

Az Everton 1992 óta nem nyert az Old Traffordon, amikor is Peter Beardsley góljaival 3-0-ra gyõztek.

 

Wayne Rooney már 149 Premier League gólnál tart a United játékosaként, csupán Thierry Henry elõzi meg ezen a listán, aki 175 találatot jegyez az Arsenal támadójaként.

 

Romelu Lukaku egyike azon három játékosnak [Dirk Kuyt és David Bentley mellett], akik a Premier League-ben mesterhármast szereztek a Manchester United ellen. 

 

Ashley Young 50. alkalommal kezdhet a Unitedben.

 

Egymás elleni mérleg a két csapat legutóbbi 5 mérkõzésén:

 

Manchester United 2-0 Everton - Premier League

Everton 1-0 Manchester United - Premier League

Manchester United 4-4 Everton - Premier League

Everton 0-1 Manchester United - Premier League

Manchester United 1-0 Everton - Premier League

 

Góllövõk a két együttes Premier League idei kiírásában:

 

A Vörös Ördögök részérõl Wayne Rooney 8, Robin van Persie 7, Adnan Januzaj, Danny Welbeck 2-2, Patrice Evra, Javier Hernandez és Antonio Valencia 1-1 gólt szerzett, míg az Evertonból Romelu Lukaku 8, Baines, Barkley, illetve Coleman 2-2, Barry, Deulofeu, Mirallas, Osman, Oviedo, Pienaar, Naismith 1-1 találatot jegyez.

 

 

Mérkõzés elõtti nyilatkozatok:

 

A Manchester United menedzsere, David Moyes a következõket mondta: "Van két hazai mérkõzésünk, meg kell próbálnunk gyõzelmet aratni ezeken" - mondta Moyes az MUTV-nek. "Ha sikerül, megint ott leszünk az élmezõnyben és ez a tervünk. Meg kell mutatnunk az erõnket az Old Traffordon és jó gyõzelmeket kell elérjünk. Az Everton és a Newcastle is jól játszik jelenleg. Õk is ott vannak a bajnokság élcsapatai között."

 

Az Everton menedzsere, Roberto Martínez így vélekedett: "Az elmúlt tíz évben nem tudtuk legyõzni az Arsenalt, a Liverpoolt, a Chelsea-t vagy a Manchester Unitedet a hazai pályájukon, ez ellen most tennünk kell. Biztosnak kell lennünk abban, hogy magunkat adjuk majd, a saját játékunkat akarjuk játszani. Meg kell mutatnunk, kik vagyunk. Nagyon izgatottak vagyunk az Old Traffordi látogatás kapcsán."

 

Mérkõzés helyszíne/ideje:

Old Trafford, Manchester
2013. 12. 04., 20:45

 

Várható kezdõcsapatok:

 

United: De Gea - Rafael, Evans, Vidic, Evra - Valencia, Fellaini, Giggs, Nani - Januzaj - Rooney

 

Everton: Howard - Oviedo, Jagielka, Distin, Coleman - Pienaar, Barry, McCarthy, Osman - Barkley - Lukaku

 

ManUtdFanatics.hu tipp: 2-1

 

A találkozót a FanaticsTV-n valamint a DIGI Sport 1-en ÉLÕben tekinthetitek meg! Szeretettel várunk mindenkit KÖZÖS MECCSNÉZÉSeinken! 


Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!