Becks szerette az Ifjúsági FA-kupa meccseit
Miközben a Manchester United fiataljai készen állnak arra, hogy elkezdjék idei Ifjúsági FA-kupát, a sorozat egyik leghíresebb gyõztese, David Beckham úgy tekint vissza ezekre a találkozókra, melyek pályafutása legjobb idõszakára estek.
Beckham része volt annak a híres 92-es kroosztálynak, mely az Old Traffordon megnyerte ezt a trófeát, miután legyõzték a Crystal Palace gárdáját. Mellette olyan csapattársak voltak, mint Ryan Giggs, Paul Scholes, Nicky Butt, Gary Neville, majd késõbb az öccse Phil Neville. Ez a csoport késõbb a klubban és a válogatottnál is emlékezetes karriert futott, melyet legutóbb a róluk készült dokumentumfilmmel ünnepeltek meg.
Az MUTV-nek és az Inside Unitednek adott exkluzív interjúban Beckham elmondta, mindig kedves emlékekkel gondol azokra a napokra, mikor az Ifjúsági FA-kupában játszottak és hangsúlyozta, a versenysorozat még mindig kiváló platformot jelent a fiatalok számára.
"Az volt a legjobb és legidegesebb idõszaka pályafutásomnak" - emlékszik vissza David. "Legjobb volt, mert abban a klubban fociztam, amelyrõl mindig is álmodtam és jobb csapattársakat nem is kívánhattam volna magamnak. De ideges is voltam, mert a menedzser bármikor kitehetett minket a csapatból és megszabadulhatott volna tõlünk. De szerencsére mindannyian túléltük és sikeresen folytattuk pályafutásunkat."

"Mindannyian rengeteget tanultunk azokban az idõkben és a tény, hogy mindent együtt élünk át, nagyon különleges volt. És mivel ez a Manchester Unitednél történt, annál a klubnál, melyet mindannyian imádunk, valóra vált álom volt számunkra."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Everton vs Manchester United
Premier League 3. fordulóHill Dickinson Stadium
2026-09-06 15:00
Premier League 2. forduló
Old Trafford
2026-08-30 17:30
2026-08-22 13:30
2026-08-15 18:00
2026-08-12 20:30
2026-08-08 17:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 2 | 6 | 2 | +4 | 6 |
| 2 | Arsenal | 2 | 4 | 0 | +4 | 6 |
| 3 | Hull City | 2 | 3 | 0 | +3 | 6 |
| 4 | Chelsea | 2 | 7 | 5 | +2 | 6 |
| 5 | Brentford | 2 | 4 | 1 | +3 | 4 |
| 6 | Newcastle | 2 | 4 | 2 | +2 | 4 |
| 7 | Everton | 2 | 3 | 1 | +2 | 4 |
| 8 | Leeds United | 2 | 2 | 1 | +1 | 4 |
| 9 | Brighton & Hove Albion | 2 | 7 | 4 | +3 | 3 |
| 10 | Manchester United | 2 | 5 | 4 | +1 | 3 |
| 11 | Sunderland | 2 | 2 | 2 | 0 | 3 |
| 12 | Ipswich Town | 2 | 4 | 6 | -2 | 3 |
| 13 | Liverpool | 2 | 4 | 4 | 0 | 2 |
| 14 | Bournemouth | 2 | 2 | 3 | -1 | 1 |
| 15 | Nottingham Forest | 2 | 2 | 3 | -1 | 1 |
| 16 | Fulham | 2 | 2 | 4 | -2 | 0 |
| 17 | Coventry City | 2 | 0 | 4 | -4 | 0 |
| 18 | Crystal Palace | 2 | 1 | 6 | -5 | 0 |
| 19 | Tottenham | 2 | 0 | 5 | -5 | 0 |
| 20 | Aston Villa | 2 | 0 | 5 | -5 | 0 |
Szavazás
TV műsor
Everton - Manchester United
Premier League, 3. forduló