Fletcher: Kiállunk a menedzser mellett

Darren Fletcher állítása szerint csapattársaival a Manchester Unitednél dühösek a média kritikái miatt, és kijelentette, hogy a Vörös Ördögök készek saját javukra fordítani ezt a szezont.


A United elsõ gyõzelmét gyûjthette be 2014-ben, amikor szombaton 2-0-ra legyõzték a Swansea City gárdáját, ugyanis az év elsõ három mérkõzésén kénytelenek voltak minden alkalommal vesztesen elhagyni a pályát. Ez, a három sorozatban regisztrált három vereség, amelyekhez ráadásul pocsék forma is társult, pedig arra sarkallt bizonyos újságírókat, hogy arról cikkezzenek, játékosai nem állnak teljes vállszélességgel David Moyes mögött.

 

Ennek tetejébe a sajtó erõsen kikezdte Sir Alex Ferguson-t is, akinek jelenlétét a Manchester United meccsein egyfajta béklyóként értelmezték utódja számára. Azonban amikor arról kérdezték, hogy a keret tagjai éreznek-e valamit a pletykából, Fletcher megingathatatlan választ adott.

 

"Dühössé tesznek minket ezek az állítások, mivel tudjuk, hogy nem igazak, ez pedig a legfontosabb dolog" - magyarázta a skót középpályás.

 

"Mi vagyunk ott nap mint nap, és azt látjuk, hogy a játékosok maximálisan kitartanak a menedzser mellett. Alex Ferguson lelátón való helyet foglalása nincs rossz hatással semmire, vagy ilyesmi, inkább nagyszerû látni, hogy mennyire támogatja a csapatot, és az adna okot aggodalomra, ha nem így lenne."

 

"Szerintem nekünk csak hinnünk kell magunkban, és továbbra is összetartó csapatot kell alkotnunk, ahol a tapasztaltabb játékosok továbbra is a jó irányba terelgetik fiatalabb társaikat, így képezve egy csapatot. Szerintem a gyõzelmek segítik ezt, ez az egyetlen módja, hogy az ember túllendüljön ezen, ezért folytatnunk kell azt, amit a hétvégén elkezdtünk."

 

 

Szombaton már hetedik alkalommal léphetett pályára a csapat színeiben ebben a szezonban Darren Fletcher, ráadásul relatíve könnyedén játszotta végig a mérkõzést, folytatva személyes rehabilitációját hosszan tartó bélproblémáival való harcából.

 

Még fontosabb, hogy United keretének egyik legtapasztalatabb tagjaként, a közkedvelt skót játékos segít a fiatal játékosoknak átvészelni a mostani erõpróbákkal tarkított idõszakot is, az ezzel együtt járó felelõsséget pedig nagyon élvezi.

 

"Szerintem ez természetébõl fakadólag együtt jár a tapasztalattal, hiszen te ezeken már túl vagy, átélted. Voltam már olyan helyzetekben, hogy leírtak minket, és kifütyültek mindenért, amit tettünk. Ezen át kell esned, és akkor erõsebb lehetsz, mint korábban. Az ilyet meg kell élnie az embernek."

 

"Azokban az idõkben számos tapasztalt játékos vett körül, akik tényleg nagyon támogattak engem és nagyszerû tanácsokkal láttak el. Most pedig már ezekbõl a tapasztalatokból merítek. Egyre inkább kezdem visszanyerni az erõnlétemet, és ezzel együtt mérkõzésrõl-mérkõzésre egyre erõsebbnek érzem magam. De a tapasztalat a legnagyobb dolog, ugyanis ez azt jelenti, hogy már rendelkezel egy olyasfajta tudással a játékról, amelyre csak azáltal tudtál szert tenni, hogy benne voltál és évekig átélted, ez pedig felbecsülhetetlen."


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!