Moyes tiszteletet szeretne az Everton szurkolóktól

A skótot lehurrogták az utazó Everton szurkolók, amikor Moyes találkozott korábbi csapatával és a két csapat összecsapott az Old Traffordon decemberben, de õ továbbra is büszke arra, amit elért a Goodison Parkban.


A Manchester United menedzsere, David Moyes úgy gondolja, hogy megérdemli az Everton drukkerek tiszteletét, miközben a Goodison Parkba való visszatérésre készül.

 

Moyes a Mersey partján fekvõ klubot az elõzõ szezon végén hagyta el és a szurkolók - akik addig támogatták - decemberben, amikor egykori és jelenlegi klubja találkozott egymással, kifújolták.

 

Az 50 éves skót menedzser nem igazán foglalkozott visszatérérének jelentõségével, de úgy érzi, hogy megérdemel egy kis tiszteletet.

 

"Megvolt az okuk rá [decemberben]" - nyilatkozta Moyes.

 

"Voltak problémák, amikor megpróbáltunk leigazolni párat az õ játékosaik közül, de összefoglalva csak a dolgomat végeztem a Manchester Unitednél."

 

"Az Everton mostani játékosainak többségét mi szereztük be és raktuk a csapatba. Azt hiszem, mi mindent megtettünk az Evertonnál, hogy megbizonyosodjunk, hogy a legjobb csapatot tudtuk összeállítani."

 

"Ez a meccs nem rólam szól. Ez két csapatról szól, és mindkettõnek kell a gyõzelem."

 

"A figyelem központja nem rajtam kéne hogy legyen, a játékosokon kéne lennie, de én odamegyek és megértem az Everton szurkolókat, hogy a csapatuk mögött állnak."

 

 

Moyes az átigazolási idõszak utolsó napján 27,5 millió fontért megvette Marouane Fellainit az Evertontól, valamint célkeresztben volt az Everton balbekkje, Leighton Baines is.

 

"Lehet, hogy az emberek nem hiszik el, hogy hogyan történt [a Unitedhez történõ aláírása], de ez két héttel a szezon vége elõtt volt, és azt kellett mondanom, hogy ezt nem lehetett volna sokkal jobban tenni" - tette hozzá.

 

"Azt hiszem, a játékosok miatt rosszindulat is fellelhetõ volt ott.. El akartunk hozni belõlük párat ide."

 

"De sok United játékos megy az Evertonba - szóval ez fordítva is mûködik."

 

"Remélhetõleg egy kis idõn belül mindenki azt fogja mondani, hogy ez egy jó idõszak volt az Everton történelmében."

 


www.goal.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!