Giggs büszke új posztjára

Ryan Giggs élete legbüszkébb pillanataként jellemezte azt, amikor átvette a Manchester United irányítását.


A mai sajtótájoztatóját megelõzõen az MUTV-nek adott nyilatkozatában az új menedzser nem tudta leplezni, mennyire megtisztelõ számára, hogy felkérték a Vörös Ördögök vezetésére, melyet a szezon végéig végez, valamint arról is mesélt, ugyanolyan izgatott lesz a Norwich elleni találkozó elõtt, mintha játszana.

 

"Forgószél suhant át ezen a héten. Kedd reggel, mikor Ed Woodward felkért, hogy vezessem a csapatot a szezon végéig, habozás nélkül igent mondtam, azóta pedig õrült egy hetem van" - mondta Ryan.

 

"Azt kell mondjam, ez életem legbüszkébb pillanata. Egész életem a Manchester Unitedrõl szólt, életem legnagyobb részét képezi egészen 14 éves korom óta, mikor még iskolásként csatlakoztam a klubhoz. Büszke, boldog és egy kicsit ideges is vagyok, de mint ahogy játékosként, nagyon várom már a szombati mérkõzést."

 

Giggs elismerte, amint átvette ideiglenes szerepét, azonnal Sir alex Ferguson tanácsai felé fordult.

 

"Hosszú éveken át dolgoztam Sir Alex irányítása alatt, így természetesen õt hívtam elõször, mert tanácsot szerettem volna kapni és tudni, mire számíthatok."

 

A walesi legenda egyszerû tanáccsal szolgált játékosai számára: Épp most mondtam nekik: 'Bízom benned, tudom, mire vagy képes. Menj ki és mutasd meg szombaton! Adj valamit a szurkolóknak, amitõl kiabálhatnak! Szórakoztasd õket, szerezz gólokat, szerelj, tempósan, gyorsan játssz!' Ez az, amit edzéseken csináltak és ki fogják ezt vinni szombaton a pályára is."

 

 

Giggs munkáját segíti majd Phil Neville, Paul Scholes és Nicky Butt is, kiknek klub iránti szenvedélyük segíteni fog a csapatnak a szezon hátralévõ részében.

 

"Nicky a tartalékoknál dolgozott, de megkértem, hogy jöjjön fel és segítsen nekem az elsõ csapatnál, amit boldogan el is vállalt. Majd felhívtam Scholesy-t, mert tudtam, mennyit jelent a klub nekik. Ugyanúgy gondolkoznak a klubról, ahogy én és tudom, hogy mindent meg fognak tenni azért ebben a rövid idõben, hogy sikert érjünk el és jól zárjuk ezt a frusztráló szezont."

 

A klub egyik legnagyobb alakja annak is nagyon örült, amilyen reakciót tapasztalt edzéseken azt követõen, hogy játékosból edzõvé lépett elõ.

 

"Kicsit piszkáltak a játékosok olyanokkal, hogy ezután hol fogok parkolni, hogyan hívjanak engem, valamint az öltözõben az én helyemre odatettek egy "fõnök" feliratot is! Nagyszerûek voltak a játékosok és élesnek tûntek edzéseken. Megpróbálom nyugodttá tenni a dolgokat és hogy mindenki jól érezze magát. Mint mondottam, a csalódást keltõ és frusztráló szezon végét jól akarjuk befejezni."

 


ManUtd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!